Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bernolák Éva: Lesz-e ismét Ward Kollégium?
vagy görög katolikussá. A különbségek, a specialitások feltárásában mégsem a vitakérdésekre helyezzük a hangsúlyt. Tényszerűen elfogadjuk ezeket a „másságokat”, de ugyanakkor azt keressük, hogyan nőnek ki ezek a sajátságok a közös keresztény hit egészéből, az eltérések hogyan egészítik ki egymást, hogyan tanulhatunk egymástól. Nem a különbségek elmosása, a hitközömbösség a cél, hanem a magunk hitében való megerősödés. De ehhez jó „megfürödnünk” mások hitében, mások tanúságtételében, jó eggyé nőnünk testvéri közösségben. Távolabbi terveink is vannak. Már most, az ősz folyamán kérdőíven próbáltuk egybegyűjteni a hallgatóság, a résztvevők elvárásait, igényeit. Kiderült, hogy sokan tágítani szeretnék a kört az egyes művészetekre - az irodalomra, zenére, képző- művészetre - is, mármint annak megismerésére, hogyan tükröződik a keresztény szellemiség a művészi alkotásokban. Ugyanígy szinte minden résztvevő vágyik behatóbb bibliai ismeretekre, sokan az egyes teológiai tárgyak vagy filozófiai kérdések tanulmányozására. Mindez - úgy tűnik - már szét is feszíti a népfőiskola kereteit. Remélhetőleg hittudományi főiskolánkon is megindul a levelező teológiai oktatás, és akkor ez a kifejezetten teológia iránti érdeklődés is kielégülhet. De szeretnénk, ha a Keresztény Népfőiskola is folytathatná munkáját a következő tanév(ek)ben is, hiszen akár a Szentírás - mint ismét csak ökumenikus alap - megismerése, akár a hit alapjainak tanulmányozása, ilyen nyitott, közművelődési, népszerűsítő szinten, mint amelyet eddig is próbáltunk megvalósítani, több év anyagát képezheti. Hadd tegyek említést még egy további szempontról. Éledőben vannak az egykori KALOT-, KALÁSZ-népfőiskolák, és a többi felekezet hasonlójellegű nevelési formái is. Ezeknek is megvan vagy egyre inkább meglesz a szerepük. Szinte mindegyik egyház szorgalmazza a felnőtt hitoktatás valamilyen formáját is. A mi szerény kezdeményezésünk abban szeretné misszióját vállalni - anélkül, hogy bármilyen más egyházi felnőttképzéssel kívánna versengeni -, hogy bemutassa: a második évezred vége felé lehetséges ökumenikus módon is együtt gondolkodni, együtt cselekedni. Úttörőmunka ez, talán sokak meg is mosolyogják vagy megkérdőjelezik. De ha ma érdeklődés mutatkozik a kereszténység iránt, akkor nem engedhetjük meg magunknak azt a „luxust”, hogy azonnal sérelmeinkkel és az egymásra mutogatásainkkal jövünk elő; nem, hanem a világ elé kell tárnunk közös kincsünket, a krisztusi hitet. Különösen fontos ez olyan környezetben, mint Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg, amely teljesen heterogén vallási szempontból, és ahol különösen szükség van a keresztények példamutató összefogására. Cselényi István Gábor LESZ-E ISMÉT WARD KOLLÉGIUM? Az elmúlt hetekben megtisztelő meghívást kaptam egy kedves, volt „wardista” ismerősömtől az új Lelkipásztori Intézet helyiségébe. Bár nem voltam a nagy hírű hitoktatóképző hallgatója, de sok ott végzett barátom van, akik nyilván tudják, hogy az én szívügyem is a korszerű, színvonalas katekétikai képzés. így kerültem a körükbe. - Vagy tízen szorongtunk egy kis kerekasztal körül, Brückner Ákos atya, az Intézet igazgatójának a szobájában. Az érkezők örömteli összeborulással üdvözölték egymást, hiszen voltak, akik évtizedek óta most találkoztak ismét. Mindjárt meg is indult a nagy beszélgetés, egymás sorsának feltárása. A találkozót, a megbeszélés ötletét Blankenstein Miklós, az Intézet főtitkára vetette fel: gyűjtsék össze a régi évfolyamtársakat, és így baráti körben vessék fel, vitassák meg, mit lehetne tenni a Ward Kollégium munkájának folytatásáért. Mi volt a Ward Kollégium? - izgatott a kérdés. A felvillanó, különböző érzelmekkel telített emlékszilánkokból Lapis Katalin fogta össze higgadtan, a történelmi hűségnek megfelelően a híres hitoktatóképző főiskola megalakulásának és a kezdeteknek ismertetését. 59
