Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Paleta Éva: A magányos ember útkeresése

A beszélgetésektől függetlenül, több közeli plébánia együttműködésével csoportunk évente néhány alkalommal ún. .családok találkozóját”, .keresztény családok majálisát” és hasonlókat szervez, melyek középpontjában egy ünnepélyes „családok miséje” áll, ehhez kapcsolódnak a különböző korú gyermekek, a szülők, a nagyszülők csoportjainak programjai. Ezek szervezésébe és lebonyolításába már munkatársként vonjuk be a má­sodik fázis találkozóira eljáró szülőket. (Meghívások továbbítása, csoportvezetés, liturgi­kus szolgálat, szervezés stb.). Mindazokat a házaspárokat, melyekkel kapcsolatba kerültünk, gyermekeikkel együtt meghívjuk a nyáron szervezett hétvégi családi lelkigyakorlatokra is. Ezek a teljes család lelki elmélyülését szolgálják. (Lásd Teológia 1984. évi 2. száma). A második fázis végére elérendő célkitűzések: — A résztvevők fogadják el a keresz­tény családeszményt. — Alakuljon ki bennük a plébánia többi családjáért, az egyház ügyéért érzett felelősségtudat. — A beszélgetésekre összejáró csoport váljék lassan kö­zösséggé. — A 2. fázist akkor tekintjük befejezettnek, amikor ezek a célok lényegében megvalósultak. 3. fázis: A közösség önálló működése — az ehhez szükséges segítség biztosítása A gyakorlatban eddig még nem jutottunk el. Terveink, elképzeléseink a következők: Kapcsolatot tartunk a közösségek vezetőivel. Ötletekkel, témajavaslatokkal látjuk el őket, részükre évenként — egyházmegyei szinten — találkozókat szervezünk. Vezetői­ken keresztül arra ösztönözzük a közösségeket, hogy — plébánosukkal együttműködve, saját plébániájukon újabb szülő-csoportokat indít­sanak el és vezessenek végig azon az úton, melyet ők végigjártak. Az első fázisban teljesen önállóan, a másodikban a mi segítségünkkel. — Találják meg azokat a további lehetőségeket, melyekkel a helybeli családpasztorá- ciót segíthetik. (Pl. közreműködés jegyesoktatásban, családlátogatások, plébániai családi napok szervezése, házasságra felkészftő beszélgetések fiatatokkal, házassági évfordu­lók templomi megünneplése, segítségnyújtás hittanos-táborok szervezéséhez stb.). Azt tervezzük továbbá, hogy ha az egyházmegyében már sok családközösség műkö­dik, tájékoztatásunkra időszakos kiadványt jelentetünk meg, és időnként egyházmegyei család-találkozókat szervezünk. Tisztában vagyunk vele, hogy az általunk megkezdett program csupán egy a lehetsé­ges családpasztorációs modellek közül. Nem tekintjük az egyedül járható útnak, — má­sutt nyilván más elgondolások születnek, — de lezártnak, véglegesnek sem. A magunk és mások tapasztalatai alapján állandóan gazdagítani, továbbfejleszteni szeretnénk. Je­len formájában azzal a céllal adjuk közre, hogy ha benne bárki felhasználható ötletet talál, hasznosíthassa, mi pedig mások ötleteivel, tapasztalataival gyarapodhassunk. Egyik alkatommal, a gyermeknevelésről szóló beszélgetés után egy negyven-körüli, könnyeit tönölgető édesanya ezt mondta: „Istenem, ha én tíz évvel ezelőtt ilyesmikről valaki­vel elbeszélgethettem volna!... Minden egészen másként alakult volna... De teljesen egyedül voltam...” — Ilyen és hasonló megnyilatkozások késztetnek újabb erőfeszítésekre bennün­ket, akkor, amkor kezdünk belefáradni a néha eredménytelennek tűnő munkába. Dobos László

Next

/
Thumbnails
Contents