Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit (a beszélgetést feljegy.): Alszeghy Zoltán S. J. professzorral. Krisztus életünk beteljesedése

— Az egész teremtett világ benne van. Még az is, amiről nem tudunk. Krisztus a sze­retet árán jutott el és juttatott el mindent a tökéletességre. Itt térjünk vissza a Zsidóknak írt levélhez: „Krisztus ... annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Művét befejezve örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedel­meskednek neki” (5,8.9) Hangsúlyozom tehát: a Fiú akkor tanulta meg, mi az engedel­messég, amikor szenvedett. Ezáltal lett oka mindazok üdvösségének, akik követik Krisz­tust és a szenvedésen át jutnak el odáig, hogy teljesen átadják magukat Istennek. — Krisztus engedelmessége a szenvedésben, tehát a Szeretet engedelmessége. Krisztusnak életeleme, vagy amint ő magyarázza tantványainak: „Az én eledelem, hogy az Atya akaratát tegyem, aki engem küldött, hogy teljességre vigyem művét” (Jn 4,34). — Ezt imádkozza az Olajfák hegyén: „Ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd!” (Lk 22,42). — Ez a „minden", a teljes odaadás az emberi életnek az igazi értelme. Ha valaki minde­nét odaadja valami magasabb kedvéért —, annál többet nem is tehet. A krisztusi értékeknek ezt az összefüggését hallva, felmerül bennem az aggodalom, amiatt a hatás miatt, ami nálunk, főleg a fiatalok közösségeit éri el Önnek talán még nem eléggé ismerős ez a probléma. Lapunk hamarosan foglalkozik vele, de talán akkor nem lesz módomban Professzor Atyát megkérdezni: — Vajon lehet-e igazán keresztény, aki eleve megkérdőjelezi Krisztus engedelmességét —, hogy ezáltal magát is mentesítse? — Hát lehet keresztény az is, aki vétkezik! Az vakéban lehet, mert az ember gyenge, és bűnét vagy gyarlóságát megbánhatja, jóvá teheti. De itt nem erről van szó! Hanem a kereszténység velejét veszik ki azok, akik olyasmit terjesztenek, hogy Jézus szembe állt az Atyával, aki ezért mérte rá a kínhalált, amit lázongva, kétségek között élet át... Ezt az Olajfák hegyén történt gyötrődésével és a 21. zsoltár szavaival igazolják: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? —Tudja, ilyen nehéz kérdésben azt kellene mindenek előtt megérteni, hogy valójában nincs olyan nagy különbség engedelmesség és szeretet között. A teljes szeretet az, ha valaki elfogadja, amit a másik mond, a másik akar, mert annyira bízik benne, annyira szereti azt. Jézus esetében csak erről lehet szó. Minden idevonatkozó szentírási hely ezt igazolja. Az igazi szeretet teljességében az engedelmességben fejeződik ki. A másik akaratát teljesítem, mert efogadom, hogy ő tudja, mi a jó. A kereszténynek azt jelenti: Én szeretem az Atyát, azért elfogadom, amit mond, amit elvár tőlem, mert az jó: Önmagában jó. Neki jó, nekem jó. Ezen teljes engedelmességben lesz valaki egész ember. Már nem önmagát keresi, mert kilépett önmagából, felül emekedik ön­magán, hogy megtalálja az igazán jót, Aki életének értelme és teljessége lesz. — Hogy ez valóban így van, olvassa el hozzá a Fillippieknek irt levél Krisztus-himnuszát: .Jézus Krisztus szolgai alakot vett, fel kiüresítette önmagát, külsejét tekintve úgy jelent meg mint ember, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Isten ezért felmagasztalta .. (itt felemeli hangját a Professzor Atya) ...hogy Jézus nevére meghajoljon minden térd... és minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr”.—Tehát ennél többet nem tehetett Krisz­tus, és nem tehetünk mi sem: minthogy elfogadjuk Isten akaratát teljesen! Kérdéséhez még hozzá kell tennem: bármilyen megtévesztésben, szenvedésben, re­ménytelenségben is marad az emberi lélekben egy mag, egy kis csíra, ami mindig újra­éledhet és növekedésnek indulhat az engedelmes szeretetben. — Talán mindannyiunk­nak újra meg újra fel kellene fedeznünk, fel A^//magunkban fedeznünk Isten szeretetét, hogy átadhassuk magunkat. — Egyszer egy haldoklóval beszéltem és olyan Franki-féle gondolatokat idéztem neki. — Nagyon sokat szenvedett, már nem igen bízott. Mindenre azt válaszolta: „Csak szavak, szavak...” És, amikor eljutottunk odáig, hogy nyíltan meg­mondhattam: „A Megváltó szeret téged, és, ha ezt méri rád, akkor ennek van értelme! — 220

Next

/
Thumbnails
Contents