Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit (a beszélgetést feljegy.): Alszeghy Zoltán S. J. professzorral. Krisztus életünk beteljesedése
Az embernek igénye van arra, hogy egészen azzá legyen, aminek lennie kell, és így megfeleljen Isten teremtő gondolatának. Ez lenne az ember önmegvalósításának értelme, hogy „egészen éljen”, hogy „az ember emberibb legyen”, — írja VI. Pál pápa a Po- putorum Progress» kezdetű enciklikájában: ,A teremtő Isten előírja, hogy az ember növekedjék, ugyanis az egész élet hivatás, hogy végül a Teremtő által felkínált célra irányuljon” (Populorum Progress» [PP] 16). — „Leginkább emberi dolog a legfőbb értékek elismerése, Isten elismerése, aki a Forrás és a Beérkezés. — Ember értéke, hite és egysége Krisztus szeretetében” (PP 21). Szükséges tehát, hogy az embernek mindene meglegyen, ami fontos: anyagi dolgok, kultúra, olyan intézmények és rendszerek, amelyek nem nyomják el, hanem kifejlesztik. Gyakorlatilag itt vetődik fel a kérdés, hogy ma az emberek miért bizalmatlanok az élettel szemben. Nem hisznek a jövőben. — Nem mernek ezért például gyermeket vállalni. Mint mondját: Hogyan hozhatom erre a világra? A kérdés az: Egyáltalán van-e értelme, van-e értéke a megfogant életnek, a születő, a fejlődő embernek? — Igen!— Még a nyomorék ember élete, a haldokló élete is érték! Erre nagyon oda kell figyelni és biztatni az embereket. Sokáig visszaéltünk egy, egyébként igazságot tartalmazó, jelszóval: Legfőbb érték az ember! Lehangoló viszont a most elterjedő kapitalista jelző, amivel sikertelenség, kudarc esetén illetik az embert, nemcsak üzletfelei, de környezete, sőt családja is: „ Te szerencsétlen csődtömeg! Ezzel aztán nyíltan kifejezzük, hogy az emberi értéket pénzzel, sikerrel mérik. — Mivel lehet az ilyeneket erősíteni? Hiszen számuk egyre nő. — Kivédhetjük talán úgy, hogy odafigyelünk a különböző fajta életekre. Azt látjuk, hogy ami egy bizonyos szinten „csőd” — magasabb szinten olyan értéket hordoz, aminek különös fontossága lehet. így például egy béna élet másféle módon serkenthet nagy önmegvalósításra. Nálunk, —ezt már Professzor Atya is tudja — nagyon magas az öngyilkosságok száma. Ugyanakkor sokaktól — még egyháziaktól is — halbttam az a megdöbbentő vélekedést: ha az élet kezdete ,/negtervezhető" —, akkor talán a befejezése is? Számos elbizonytalanodott, a fenyegető jövő elől menekülő számára talán nem is bűn ? Dönthet-e az ember arról, hogy valamilyen ok miatt befejezze életét? — Éppen az előbbi indok alapján nem lehet ezt így megtenni. A nyomorúságos élete elvetésével lemondana a magasabb életről is. Mennyi példa van arra, hogy az alacsonyabb szinten történt ,psőd” lett a feltétele annak, hogy valaki egész lélekkel keresse a magasabb életet. — Arnold Toynbee történetfilozófusnak3 van egy érdekes megfigyelése, hogy az élet mindig úgy és akkor fejlődik tovább, ha az előző szinten kezd lehetetlenné válni. És éppen ezért kénytelen fejlődni! A háború után írt könyvében abban reménykedett, hogy az „emberiség akkori csődje” majd minőségileg magasabb szintű életre serkent. Toynbee a XXI. századot „spirituális századnak” jósolta, de a régi kultúrákra is alkalmazza meglátását. Azt vizsgálta, hogy amikor Észak-Afrika klímája az emberek számára elviselhetetlenné vált, fennmaradásukért „kiküzdötték” a magasabb egyiptomi kultúrát, csillagászati megfigyeléseivel és matematikájával együtt. így tudták tartósan létrehozni a Nílusból táplálkozó öntöző hálózatot. — Érdekes, hogy Egyiptom közelében fennmaradt egy régi, primitív társadatom is, — tagjai talán jobban viselték és túlélték a sivatagi körülményeket. Összefoglalva tehát a kérdést: Az alacsonyabb szintű akár fajbéli, akár egyedi életnek a „csődjé' nemcsak, hogy nem teszi lehetetlenné a magasabb életet —, hanem kihívás a túlélésre!— És, ha ez a kihívás nem túl erős, nem nyomja el a személynek vagy a 218
