Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cabra, Pier Giordano - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A boldogság kihívása - a szerzetesség válasza
Adjunk mi is néhány útbaigazítást: 1. Inkulturácio. Súlyos kulturális változásaink közepette ki kell állnunk a szerzetességnek az új társadalomhoz való alkalmazása, azaz inkulturációja mellett. Ennek az átmenetnek úgy kell végbemennie, hogy ne fogyatkozzék meg az eszmény, ne vesszen el a jelszerűség. Az a kérdés foglalkoztat bennünket ma a legjobban, hogy hogyan érjük el alapítóink magas eszményeit, s hogyan lesznek olyan szerzeteseink és szerzetesnőink, akik tovább tudják adni ezt az eszményt. Ezt úgy kellene elérni, hogy az ideál ne lássék elmúlt korok utópiájának, s hogy az egyesek ne törjenek össze alatta lelkileg. Mindazt, ami tegnap magától értetődő volt, nem lehet ma minden további nélkül javasolni. A szerzetesélet mai jelöltjei nagyon különböznek a húsz évvel ezelőttiektől. Új lelkiségért kell küzdenünk, és segítséget kell kínálnunk, amely a jövőbe mutat és elmélyítő hatású; mindez történhet tapasztalatcserék útján is. További nagyon konkrét problémát jelentenek műveink a szekularizált társadalomban, ez gyakran válik a szerzetesnő és a szerzetes számára az identitás kérdésévé. Hogyan tudjuk ma gyakorolni apostoli munkánkat azon tény hatása alatt, hogy az eredeti feladataink egyre kevésbé keresettek, vagy egyáltalán meg sem valósíthatók? Hogy menjünk tovább, milyen szerzetesekkel, s azokat hogyan készítsük fel? Ebben a kérdésben egy olyan döntésről van szó, amelyet egy egész ország, sőt egy egész földrész szerzetességének kell meghoznia. Ebben a döntésben és ebben a disztingvá- lásban éberen kell figyelnünk a kor jeleire. 2. Képzés. Mindenütt felismerték, hogy az állandó továbbképzés a megújulás nagyon hasznos eszköze. Néhány kérdés azonban nyitva maradt, ezek azonban éppen a mi témánkra vonatkoznak. Egyik ilyen kérdés közösségeink ún. „szegényeinek” (gyöngéinek) továbbképzési problémája, akik elégedetlenek, elbizonytalanodottak és elked- vetlenedettek, akik úgy érzik, hogy nem fogadják el őket, akik visszautasítanak minden segítséget, akik nem képesek belépni a megújulási programba, akik külön utat kerestek maguknak, s azt szeretnék, ha nem zavarnák őket. Mindez emberi és szerzetesi „szegénység”, amely közösségeinkben nyomasztólag hat, mert kivonja magát a szerzetesélet bármilyen megújulása alól, s ezzel akadállyá lesz azok számára is, akik javítani akarnak személyes és közösségi életük minőségén. Ezt az ún. szegénységet az ember személyes történetének a háttere előtt kell szemlélnünk. Ez figyelmes elöljárókat kíván, szakképzett segítőket, a lelkiélet mestereit, akik komolyan foglalkoznak ezzel az emberi és szerzetesi „elszegényedéssel”. Segítséget kell kínálniok ezeknek a rendi nővéreiknek és testvéreiknek, hogy azok újra megtalálják szerzetesi életük és hivatásuk értelmét. A nemzeti rendfőnöki konferenciák abban segíthetnek, hogy az egyes közösségekben figyeljenek föl erre a nehézségre, hogy képezzenek ki kvalifikált segítőket, s hogy tapasztalatot és véleményt cseréljenek erről a problémáról. Közösségeink tagjainak magas átlagéletkora még csak nehezíti ezt a problémát. Némely elöljáró olyannak tűnhet maga előtt, mintha inkább a lélekgyógyász funkcióját töltené be saját szerzetesei között, mintsem a lelkivezetőnek, az apostoli tevékenység promótorának a funkcióját. De ez is küldetés, s a konferenciáknak támogatniok kell, hiszen a megújulásnak az „utolsóktól” kell kiindulnia. Az örömnek a „legszegényebbeknél” kell elkezdődnie, hogy érezzék, hogy megértik, szeretik és elfogadják őket. Egy olyan megújulási programnak, amely kizárja az „utolsók” bevonását, kevés a kilátása arra, hogy emelje közösségeink életének a minőségét. 3. Egyéb feladatok. - Be kell vonnunk életterünkbe a humántudományok szükséges, hozzájárulását. Nem egy hagyományos formának újra kell értelmeznie magát az emberi okosság fényében. Mindent segítenünk és támogatnunk kell, ami elősegíti az emberi kibontakozást és a személyes kiegyensúlyozottságot. Egy komplex szituációban a komplexek segédeszközök is, amelyeket okosan kell befogadni, megítélni és megfontolni.- Támogatnunk kell a kontemplációt, a „lectio divinát”, a lelkiéletet, a szív bölcsességét, az imádság iskoláját, a meditációt. Korunkban is vannak szerzetesek, akik az imádság emberei, s akik korunk emberének lelki vezetőivé lettek. 18
