Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cabra, Pier Giordano - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A boldogság kihívása - a szerzetesség válasza
Nagyon finoman, de mindenütt jelenlévő és romboló módon találkozunk a hitben való éretlenséggel, aminek a gyakorlati materializmus a jellemzője, s a médiákon keresztül jutott be a mi berkeinkbe. Ebből fakad a hit erejének a hiánya, a lelkiéletnek, az Egyház iránti áldozatkészségnek, az imádságos életnek, küldetésünk készséges vállalásának a hanyatlása. A mindennapi életben elvész az érzék az Úrral való találkozás iránt. Ennek következménye a bizonytalanság, a félelem, az Istenbe vetett nagylelkű bizalom hiánya, az elhagyottság és magányosság érzése. Meggyengül az aszkézis szelleme, és megakadályozza, hogy megvalósítsák az Evangélium radikális formában történő követését. Nagyon optimistán nézik az embert, s ezért nem kell megtisztítania a szívét ahhoz, hogy meglássa Istent. Azt az illúziót táplálja, lehetséges az önmegvalósítás úgy is, hogy nem állunk állandó és küzdelmes készenlétben Isten akaratának az elfogadására az életünkben. Az aszkétikus erőfeszítésnek bele kell illeszkednie az Atya jóságának és irgalmasságának a tudatába, aki nem csodálkozik lassú lépteinken. 4. A fiatalok A nehézségeknek mindezek az elemei adnak magyarázatot arra, hogy miért oly kevéssé vonzza a szerzetesség ma a fiatalokat. A fiatalok, úgy látszik, félnek a jelenlegi szerzetesélet némely aspektusától, mint amilyen az erős függőség, a jelszerűség csekély volta, bizonyos anakronisztikus struktúrák, amelyek megbénítják szárnyaikat és szükségtelenül pazarolják energiáikat... Ami megmarad, az a megélt Evangélium, az örömmel odaajándékozott élet elbűvölő vonzása, amint az sok örömteljes és testvéri közösségben megtalálható. II. A szerzetesség útja A szerzetesélet lényegét tekintve ugyanaz, mint mindig is volt: a kereszténység néhány alapvető elemének a megvalósítása. Ebből néhány pontot kiemeltünk már, amelyeket különösen is fontosnak találtunk a társadalmunkhoz szóló küldetésünkre nézve. Most itt négy lényeges elemet emelnék ki: keresés, szolgálat, várakozás, visszasugárzás. 1. A keresés. „Quaerere Deum”, Istent keresni, mindig is ez volt a szerzetesélet klasszikus szándéka. A boldogság problémája ezekben az alapvető elemekben van meg: Tőlem ered a boldogságom vagy Istentől? Az ember építi föl a boldogságát, vagy Isten ajándékozza neki? A szerzetesség soha nem riadt vissza a válaszadástól. Döntéseivel és tanúbizonyságaival mindig kifejezésre juttatta, hogy végső soron csak az istenkeresés számít. A többi mind tőle származó ajándék. Mindennek alapja az Isten szeretetében és hűségében való bizonyosság. A szerzetes életében nem keresheti az önmegvalósítást. Aki önmagát keresi, a semmit keresi. Istent kell keresni mint az ember egyetlen célját. A szerzetességnek most is azt a választ kell adnia az egyháznak és a társadalomnak, hogy a keresztény élet az Istenben való hitben áll, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki életre támasztotta Fiát a halál gyötrelmeiből. A szerzetesség máig annak bizonysága, hogy jobb az Istentől ajándékozott boldogságra hagyatkozni, mint arra a boldogságra, amit az ember teremt magának. A kereszténység megvalósítása a húsvét titkában van megrajzolva, s magán viseli a megpróbáltatások és nehézségekjeiét. A tanítvány arra kap felszólítást, hogy bízza rá magát az Úrra, engedje, hogy az vezesse, neki szolgáljon félelem nélkül, hűséges kitartással. Isten egyedül ajándékozhatja a békességet, a vidámságot, a szenvedésben az öröm teljességét, ő adhatja meg az erőfeszítések gyümölcsét. A keresztény szerzetes feladata, hogy hitelesen tanúsítsa: az Istenhez vezető út a szeretet útja, amely út a szenvedések ellenére sem téveszti célját. Ezt ma újra felfedezik olyan fiatalok, akik megtapasztalták a szenvedést, akik keresnek, akik ismerik a személyes kudarcot. Az Urat megtalálni annyit jelent, mint elképzelhetetlen örömet találni, annyit jelent, mint eljutni odáig, hogy naponta dicsérjük és magasztaljuk Istent. A szerzetesség jövője nem abban van, hogy megvalósítsa az embernek a boldogságról alkotott elképzeléseit, hanem abban, hogy a szerzetesek „ráhagyatkoznak az Urra”, keresik az Urat és Országát, várják az Általa történő beteljesedést, várják, hogy az Úr teljesítse be minden vágyukat és kívánságukat. Ez az a Jó Hír, amelyre oly sürgetően szüksége van a világnak. Ez vezet el a kontempláció megerősödéséhez, amely olyan valóságokat kelt életre, amelyek a tö15
