Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A magyar lelkipásztorkodás megújulásáról
majd ennek alapján országos lelkipásztori terv készítését, másrészt (a terv elkészüléséig is) a lelkipásztori munka már ma lehetséges tervszeríísítését, koordinálását. De vajon hogyan lehetséges bármiféle tervezés, koordináció az imént felsorolt nehézségek mellett, előzetes felmérés, illetőleg megfelelően kiépített lelkipásztori struktúrák, intézmények nélkül? Sok főpásztorral, lelkipásztorral való konzultáció után megszületett egy javaslat: Ha országosan .kötelező erejű” lelkipásztori terv készítésére, direktívák adására nem is érett a helyzet, mégis van egy lehetőségünk: Próbáljunk önkéntes tervezésre, konzultációra, együtt dolgozásra meghívni legalább néhány lelkipásztort, akiket el tudunk érni, s akik e munkára készek. S ha akár csak 30-40 lelkipásztor megosztja egymással tapasztalatait, ha elkezdenek — a jelen kor számára is szóló Szentlélekre figyelve — közös elvek alapján cselekedni, e közös munka önmagában is és eredményeiben is meghívás és útmutatás lehet a magyat lelkipásztorkodás számára: az összehangolt, testvéries együttműködésre, illetve a közösen megtervezett és kipróbált lelkipásztori utak követésére. így remélhető, hogy minél több helyen jönnek létre hasonlóan együtt gondolkodó és cselekvő csoportok. Ebben a szellemben, ezzel a céllal hívott össze az ÖLI 1989. nov. 22-én egy találkozót, amelyen 30 egynéhány plébános vett részt az egész országból. Ugyanaz a célja a jelent 1990. jan. 29—31-ig tartó konferenciának is: ti. hogy meghívjon az alapvető lelkipásztori teendők közös átgondolására. II. János Pál 1989 őszén mondta a német püspököknek: Tökéletesen kiépített lelkipásztori intézményrendszeretek van, de nincs mögötte azokkal arányosan élet. S a püspökök a pápával egyetértésben a benső lelki megújulást, a struktúrák „átlelkesrtését” tűzték ki lelkipásztorkodásuk első feladataként. Hasonlóan sok nyugati országban magas szinten kiépített lelkipásztori intézményrendszer működik, s ezekben ma mégis az újra- evangelizálás szükségességéről beszélnek legtöbbet. Ennek útját pedig a keresztény szemlélet és evangéliumi elkötelezettség elmélyítésében, illetve az egyházi közösségek megújításában látják. Vagyis egy olyan utat jelölnek meg, amely nálunk is járható! Mindez azt a meggyőződést erősíti bennük, hogy a magyar egyház lelkipásztori megújulása lényegileg rajtunk is áll! Nálunk is érvényes, hogy a keresztény közösségek, illetve az egyházközségek azok a helyek, ahol az egyház megújulása elkezdődhet. Itt kell az egyéneket mélyebb krisztusi életre és zsinati egyház-tudatra elvezetni. Itt alakulnak ki először az új —testvériségre és közös felelősségre épülő — egyház struktúrái. Itt nő fel a világiaknak az a generációja, amely teljes felelősséggel vesz részt az egyház életében, küldetésében, lelkipásztori munkájában. Itt születnek a mai kor szellemének megfelelő világi, papi és szerzetesi hivatások. Egyszóval innen indul el az egyház és a lelkipásztorkodás megújulása... Természetesen szükséges, hogy „felülről” is dolgozzanak a nagyobb hatósugarú egyházmegyei vagy országos lelkipásztori intézmények létrehozásán, amelyek nagymértékben eszközei lehetnek a megújulásnak. De az országos intézményeknek is lényegileg az a feladatuk, hogy megtervezzék, mozgassák, koordinálják az egyházközség szintjén levő megújulást. S amíg a jelzett magasabb szintű szervezetek hiányoznak, az élő keresztény közösségek lehetnek az a termőtalaj, ahonnan mintegy „alulról” kitermelődnek az egyház új lelkipásztori struktúrái. Ilyen összefüggésben érthető, hogy az ÖLI belső és külső munkatársai közt az a meggyőződés alakult ki, hogy az „alulról” útjára induló koordinált lelkipásztori munka első feladata az egyházközségek megújítása, ennek pedig első lépése a plébánia közösségivé formálása. Továbbá, mivel a krisztusi közösség megteremtői és kegyelmi táplálói kiemelten a szentségek, a koordinált munka első programjának címe így alakult: Közösség és szentségek. (A szentségek témájának felvetésével azonban nem kívántunk újra belekeveredni a szokásos vitákba, amelyek egyfajta statikus szemléletben csupán azzal foglalkoznak, hogy kinek szabad vagy nem szabad kiszolgáltatni azokat. Sokkal inkább azt a kérdést 159
