Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: A szentségek mint találkozási események
egészében, és az egyháznak mint misztikus testnek a keretében ismerjük fel. Csak itt válik világossá, hogy Isten hozzám közeledik és, hogy mit akar nekem mondani. A találkozásra fel kell készülnöm és a felhívásra válaszolnom kell. Viszont a hithez tartozik az is, hogy a felkészülés és a válasz már az előzetes kegyelem segítségével megy végbe. „Isten maga ébreszti bennetek a szándékot és hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően” (Fii 2,12). Ezeknek az előrebocsátásával mondhatunk még néhány szót az egyes szentségek felvételének személyes követelményeiről. A keresztség kifejezetten a hit szentsége. Csak annak lehet kiszolgáltatni, aki hisz. Ezért a gyermekeket is csak hívő családban, hívő környezetben lehet megkeresztelni. Magában a szentségben a hit tartalma realizálódik: az ember vízből és Szentiélekből újjászületik úgy, hogy Krisztus tagjává válik, s ezért Istennek, az Atyának gyermeke lesz, s joga van őt egyénileg is atyjának tekinteni. A hagyományos katekézisben túltengett az a szempont, hogy a keresztség eltörli az áteredő bűnt és megadja a megszentelő kegyelmet. Ez kétségtelenül igaz, de nem fejezi ki az újjászületést. A születés az élet kezdete, annak az életnek, amelynek feladatai vannak. A keresztségben kifejeződik a meghívás, a kiválasztás és a küldetés. „Az Atya szeretettől eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által gyermekeivé legyünk és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket” (Ef 1,5). A megkeresztelt emberen rajta van a Szentlélek pecsétje (Ef 1,12) s ennek erejében Isten örökösének tudhatja magát. A gyermekek keresztségének elterjedésével elhomályosult a beiktatás és a küldetés vállalásának gondolata. Ezért erre legalább a keresztségi fogadalom megújításánál kell kitérni. Sőt, ez a „fogadalom” sem merülhet ki abban, hogy ellene mondok a bűnnek és a gonoszság hatalmának, hanem a keresztény élet pozitív tartalmára is vonatkoznia kell: a fogadott gyermek hűségével és engedelmességével megdicsőíteni az Atyát. A Szentlélek úgy van jelen a keresztségben, ahogy Krisztus kiárasztja rám, s ezzel maga mellé emel, lelki emberré tesz, hogy felülemelkedjem a test vágyain. Ugyanakkor a Szentlélek beiktat a misztikus test közösségébe, s ezzel felhívást is kapok a közös hitvallásra és a felebaráti szeretetre. A szentség vételének ezeknek a feladatoknak a vállalásában kell kicsengeni. Abban a tudatban, hogy a feladatokhoz meg is kaptam az erőt. A bérmálást bármennyire is külön szentségnek tekintjük, azért az tartalma szerint a keresztség befejezése: az újjászületés, a nagykorúság adománya. Nem új célt tűz elénk, hanem azt tudatosítja, amit a keresztségben kaptunk. A keresztséghez viszonyává mint többletet éppen a nagykorúsíást szoktuk kiemelni, de ugyanilyen sajátos szempont az is, hogy .mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk” (1Kor 12,13). A hívő ember vallásos életének az egyház ad keretet, a maga kegyelmi telítettségével. Az egyház mint szellemi tényező és mint jel tanúskodik a világban Krisztus mellett, s az egyes tagoknak ebbe a tanúskodásba kell beleállni. A Lélek működésének igazi tere mindig az egyház marad, főleg a hit és a szeretet adományával, s ennek a karizmának mindenki hordozója lehet. A bűnbánat szentségét Krisztus különös hangsúllyal hozta kapcsolatba a Szentlélekkel (Jn 20,22), azért itt az egyén számára tapasztalatévá válik, hogy Krisztus által az egy Lélekben utunk nyílt az irgalmas Atyához. Aki ezt megérti, az mindig hazatalál. Az Eucharisztiánál a valóságos jelenlét tana mindig biztosította a találkozás tudatát, s az áldozat egyben kifejezte az Atya előtti hódolatot is. A betegek keneténél a Szentírás annyit szószerint megőrzött, hogy kiszolgáltatása az egyházi közösség keretében történik és az Úr nevében kenik meg olajjal. Tehát emlékeztet arra a Krisztusra, aki körüljárt és gyógyított. Neki minden kor szenvedő emberéhez van szava. 137
