Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Várszegi Asztrik: A szerzetesek szolgálata

A MEGÚJULÓ MAGYAR SZERZETESSÉG

Ha a mai magyar valóságunkat tekintjük és elég érzékenyek vagyunk az idők jeleire, akkor azt kell mondanunk: egy társadalom vajúdik a lélek értékeitől megfosztva, de annak vágyában, és egy megcsonkított, mesterségesen torzított egyház sóhajt a Szentlélek friss, mindent megújító alkotó ereje, összefogó és rendező szeretete után. Üdvösségtörténeti ez az óra mindannyiunk, de különösen a keresztények számára, akiknek egykor számot kell adniuk sáfárkodásukról, a reájuk bízott talentumaikról. Súlyos bűn a gyávaság, a félelem, a kibúvók és alibik keresése. A rablók kezére került, kifosztott és útfélre dobott embertestvér mellett nem mehet el a pap, a levita, hogy ismét egy más irgalmas szamaritánus jöjjön, és netán nem gyógyítással, hanem kuruzslás- sal közelítsen az „ember” felé.

Első teendőnk a Lélek felszítása. Nosztalgiabálványaink radikális lerombolása, álmaink és mindent akaró aktivitásunk nem lehet gyógyszer, csupán ideig-óráig tartó ópium. Le kell bontanunk „ideológiáink” ránk meszesedett burkát, hogy a Lélek éltessen. „Támaszd fel Urunk azt a Lelket, akinek a szerzetesatyák szolgáltak” - imádkozzuk, amikor az egyes rendalapítók közbenjárását kérjük. Az Úr és a Lélek az, akinek szolgálunk, nem emberi hagyományoknak és életet silányító korhadt struktúráknak. Ebből az is következik, hogy nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Súlyos tévedés lenne! Az „első szeretet” ihletét kell megkeresnünk, hogy ez a szeretet mutassa meg aztán a helyes tettek útját. Nem álmodhatunk hatalmas intézményekről. Az igazán nagy dolgok mindig egyszerűségben, közvetlen szeretetben, hamisítatlan és nem mesterkélt emberségben, Krisztus őszinte szeretetében és örömében kezdődtek. A Lélek erejében kaphatjuk meg azt a bátorságot, amellyel a fiatalokra, a fiatalabb testvérre tudunk figyelni, mert „gyakran fiatalabbaknak nyilatkoztatja ki a Lélek, ami a helyesebb” (Bencés Regula, cap.3.).

Ennek a „hajmeresztő” bátorságnak beszédes példája, hogy egy hagyományosan zárt szerzetesnőközösség két fiatal leányt hívott be lelkigyakorlatukra és arra kérték őket, hogy leplezetlenül mondják el nekik, hogyan látják őket kívülállóként. Azóta, az első sokkhatáson túljutva, magukra eszmélve kísérlik meg újrarendezni soraikat, hogy a kívülállókat ne a formák merevsége riassza, hanem az élet áradása vonzza. Nagy hit és Istenbe vetett bizalom kell egy ilyen bátor lépés megtételéhez. Az „első szeretet” megélésében és a kor követelményeinek felvázolásában segítségünkre van a II. Vatikáni zsinat tanítása a szerzetességről, melyből csupán két szempontot szeretnék emlékezetbe idézni. „A szerzetesi élet mindenek előtt arra irányul, hogy a tagok Krisztus nyomában járjanak ésr az evangéliumi tanácsok követésére kötelezve magukat Istennel egyesüljenek. Éppen ezért mély meggyőződése legyen mindenkinek, hogy a legügyesebb korszerűsítés sem teremtheti meg gyümölcsét, ha nem élteti ezt a lelki megújulás, amelynek első helyet kell biztosítani még a külső fejlesztésben is” (PC 2le). Ezt az elsődleges és legfontosabb szempontot egészíti ki a másik, az egyház bölcs tapasztalata, melyet így fogalmaz meg a zsinati tanítás: „A szerzetek szorgalmazzák, hogy tagjaik megfelelőképpen ismerjék korukat és kortársaikat, az egyház szükségleteit, tehát tudjanak - a hit fényében - bölcs ítéletet alkotni világuk dolgairól, így, megnövekedett apostoli tűzzel, nagyobb mértékben tudják segíteni embertársaikat” (PC 2/d).

A szerzetesélet korábban kialakított formái megbecsülést és tekintélyt vívtak ki magyarországi egyházunk történetében is, és a világegyházban is. Némi büszkeséggel hivatkoztak arra, hogy élcsapata az egyháznak, hiszen életformájuk lehetővé tette, hogy egyénileg és közösségi életükben is kizárólagosan Krisztus ügyének szenteljék magukat. Ez most is megvalósulhat, és a magyar szerzetesség holnapra ismét a hazai egyház ereje lehet minden mai gyengesége ellenére is, és azzá is kell lennie. A Lélekben való megújulásnak azonban megvannak a saját „játékszabályai”, amelyeket sietséggel és lépcsőfokok kihagyásával, netán azonnali túlfűtött aktivitással, az aktivitás arányának szem elől tévesztésével el lehet rontani. A mustármag, a kovász és a mécses alázatosságával és türelmével kell elkezdenünk ismét Krisztus szeretetháló- jának szövését, hogy a háló minden szeme egymáshoz és a Főhöz, Krisztushoz

6