Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Belterjes vagy nyitott kereszténység?

-A kereszténység morális, erkölcsi erőt képvisel, olyan erőt, amelyet - akár pusztán gyakorlati hasznossági szempontokból - egyetlen társadalom, a miénk sem nélkülözhet.- Éppen ezért az elmúlt évek társadalmi változásai nyomán tapasztalható, hogy hazánkban a vallás nem egyszerűen megtűrt jelenség csupán, hanem egyre többször találkozhatunk a vallási közösségek pozitív értékelésével a szélesebb nyilvánosság előtt is.- Közismert egyházunk vezetőinek az a határozottan képviselt állásfoglalása is, hogy csak egy „funkcióképes egyház” tud megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a társadalmi igények vele szemben támasztanak. A funkcióképes egyház pedig nem csak az egyes hívők hitbeli meggyőződését, szilárdságát, erkölcsi tartását jelenti, hanem az intézményrendszert is (iskolák, kórházak, sajtó, egyesületek stb.), melynek nagy részét a negyvenes évek végének, ötvenes évek elejének erőszakos társadalmi átalakítási kísérletei következtében az egyház elveszítette. Azért kérdéses, vajon „az egyének, családok, közösségek emberi értékeinek megőrzése” kijelentésben megfogalmazott feladatnak mai körülményeink között úgy meg tud-e felelni, amint azt tőle a társadalom elvárja.

Fontos megjegyeznünk, hogy szekularizált társadalomban élünk. Ennek egyik leglényegesebb jellemzője, hogy nem alkot többé összefüggő rendszert. A tudomány, erkölcs, vallás, a gyakorlat és az elmélet nem jelenik meg az emberek számára összefüggő rendszerben. Az élet egymáshoz nem, vagy csak lazán illeszkedő részekből áll, alapvető rend nélkül. Az ember többnyire elszigeteltségben él, és a minél többet termelni, minél többet fogyasztani ördögi köre szorongatja. Ehhez társul még az egyre erősödő belső feszültség és bizonytalanság: vajon az elért (viszonylagos) jólét a jövőben megtartható-e? Napjainkban már a nem szakértők, az „utca embere” számára is világos, hogy az ún. „kelet” és „nyugat” között egyre nagyobb a távolság, és gazdasági gyarapodásunkra, anyagi jólétünk fejlesztésére a közeli években nem sok reményünk lehet.

Tudjuk jól, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni az élet „mennyisége” és „minősége” közé. Erre a felismerésre eljutottak a jóléti társadalmak gondolkodói is, a mi körülményeink között pedig hangsúlyozottan fontos, hogy tudjunk különbséget tenni lényeges és lényegtelen dolgok között.

Hogy a kereszténységtől az élet kérdéseiben lényeges dolgokat várnak az emberek társadalmunkban, mutatja a következő kijelentés: „a krisztusi szeretet egyáltalán nem tekinthető öncélúnak. Ellenkezőleg, nagyon pontosan felépített céltételezésen alapul. Többek között éppen a vallásnak ez a tiszta, jól körülhatárolható 'rendet vágása’ a dolgok sűrűjében, az emberi kapcsolatok állandó, megbízható értelmének és formájának garantálása teszi a vallást évszázadokon átívelő tudatformává. S talán a nyolcvanas évek fiataljainak egy része is azért fordul újra e felé az értékrend felé, mert a fentebb jelzett kusza viszonyok között hiányoznak a bibliához hasonlítható zárt és kézzelfogható rendezőelvek a társadalomban” (Fritz Tamás: A bensőségesség hiányáról. Ijfúsági Szemle, 1986/5.19. o.).

A kereszténység, a keresztények felelőssége tehát egyre nagyobb társadalmunkban. A felelősség és a tudatos embermivolt összetartozik. Amikor felelősségünkről beszélünk, nem a „felelősségre vonhatóság” jogi kategóriájára gondolunk. Az Egyház a mai világban (Gaudium et Spes) zsinati dokumentum 52. pontjában ezt olvassuk: „Egy új humanizmus születésének vagyunk tanúi: amelyben az számít embernek, aki vállalja a felelősséget az embertestvérekért és a történelem alakulásáért.”

Az ember, a Teremtés könyve szerint, partnere az Istennek. Nem függ csupán tőle, mint ok-okozat, hanem Isten képmása. És feladata, hogy uralkodjon a teremtésen. Szó szerinti értelemben a felelősség annyit jelent, mint válaszolni valakinek. De ugyanakkor jelenti önmagam föltárását is, mert minden válaszban benne vagyok magam, egyéniségem, személyiségem. Vallásosságunk lényegéhez tartozik a feleletadás, a válaszadás. Felajánlja számunkra az Isten az életet; mi válaszolunk, felelünk rá. Felajánlja az ember barátságát, szeretetét; minden emberi kapcsolatunkban tulajdonképpen vá71