Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Fodor András: Egy ifjúsági lelkipásztor gondjai és örömei
A gimnazista lányok és a városi fiatalok részéről is nagy érdeklődést, nyitottságot tapasztaltam. Láttam, hogy itt nem elég csak valami tananyagot leadni. Élő, eleven kapcsolatra kellene elvezetni őket az egyházzal, Jézussal. Ez az iskolai kereten belül kicsit nehezebb, mint a szabadon szerveződő csoportokban. Igaz, nagyon elenyésző a lányok között azoknak a száma, akiket egyáltalában nem érdekel az egyház. De az órákra csengetnek, az egyéb programokat pedig csak a nem lévő szabadidő rovására lehet besorolni. Olyan utakat kellett hát keresnem, amelyek nem túl időigényesek - mégis segítenek a fiatalnak, hogy személyessé váljék az egyházzal való kapcsolata. Azon túl, hogy a hittanórákon, szentmiséken mindig az élet aktuális kérdéseire keressük az evangélium válaszát, sikerült más alkalmakat is feltárnom. Már több alkalommal jártam Taizében, és elég gyakran meglátogat egy-egy testvér a közösségből vagy a hosszabb ideig ott levő fiatalok közül valaki. Ilyenkor mindig összehívom az érdeklődőket egy találkozásra. így a taizei lelkiség az egész iskola számára hamarosan ismerős lett. A különböző találkozókon több diákunk részt vett és „besózott” lett, hogy ízesítse a többiek életét. - Ugyancsak korábbi ismeretségem alapján hónapról hónapra megkaptam Chiara Lubich „életigés” elmélkedéseit. Minden hónap elején legépeltem olyan méretben, hogy beférjen a Békés-Dalos Szentírásba. A kis 8 oldalas füzetke elejére rajzoltattam valamit, a végére pedig egy kotta vagy valamilyen szép vers került. Ezt a kis „kiadványt” minden érdeklődőnek a kezébe adtam, hogy a bekövetkező hónapban próbálja életté váltani. Az osztályon belüli „életigések” külön is szervezhetnek maguknak programot. Havonta egyszer minden „életigéssel” van egy közös találkozónk élménybeszámolóval, vetítéssel, közös énekléssel, imával. Amíg az Új Emberben meg nem jelent a havi elmélkedési anyag, az elballagott igéseknek is küldtük az igés lapokat. Nyaranként pedig az életigés táborokban a közös misék, beszélgetések, imák teszik személyesebbé az egymással és Istennel való kapcsolatunkat. Természetesen nemcsak az én munkám eredménye mindez. Az osztályfőnökök is mindent megtesznek azért, hogy az osztályok közösséggé formálódjanak. A közös imák, egymás ünnepeinek közös megtartása, osztálykirándulások - mindig arra is irányulnak,hogy megismerjék az Istenben való öröm szépségét és azokat az embereket, közösségeket, akikben él ez az öröm. Ha például Kalkuttai Teréz Anya Budapesten jár, akkor biztosan ott van minden osztályból egy-két képviselő, hogy utána megossza az élményt a többiekkel. Minden elérhető ifjúsági találkozón jelen vannak a diákjaink igen szép számmal. Lengyelországi zarándoklaton, fogyatékos gyerekek nyári gondozásánál, tehát minden jó dolgon, aminek a híre eljut hozzánk, képviseltetjük magunkat. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy egyre több végzett diákunk található a világi lelkipásztori segítők között. Ebben a tanévben kezdhettük el a hittan fakultációt, amely kifejezetten a világi lelkipásztori segítő szolgálatra készít elő. Tizenegy harmadikos jelentkezett, és a negyedikesek közül többen méltatlankodnak, hogy számukra ez miért nem lehetséges. En tehát azt tapasztalom - de a nálunk lelkigyakorlatokat vezető paptestvéreknek is ez a meglátása hogy hatalmas aranybánya az ifjúság a magyar egyház számára, csak ki kell aknázni. Arra még nem elég érettek diákjaink, hogy önállóan kezdeményezzenek, de ha az egyházközségek odahaza is befogadják őket, feladatokat adnak nekik, biztosan szívesen vállalják. Az a meglátásom, hogy éppen ez az egyik komoly gondja az egyházi iskoláknak: nincs háttér a diákjaink mögött, az iskola befejezése után nincs megtartó közösség a számukra. Mindig nagy öröm a számomra, ha megkeres egy-egy fiatal, mert azt a biztatást kapta eddigi lelkiatyjától, hogy Debrecenbe kerülve keressen fel. Jó lenne, ha többet tudnánk egymásról, egymás közösségeiről, hogy tudjuk odairányítani a fiatalokat. Ezen a gondon is sokat segíthetne egy óhajtva óhajtott katolikus ifjúsági lap. De addig is, amíg nincs, nagyon fontos lenne, hogy az egyházközségek, ahonnan van egyházi iskolás, komoly gondot fordítsanak a megtartásukra, foglalkoztatásukra. Minden jel arra mutat, hogy egyre több lehetőséget és feladatot kap a magyar katolikus ifjúság. Minden egyházközségnek és minden egyes lelkipásztornak nagyon komolyan kell vennie a velük való foglalkozást. Csak így leszünk képesek élni a gyülekezési szabadság lehetőségeivel. Színvonalas ifjúsági találkozók is csak akkor 49
