Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám - KÖRKÉP - Koncz Lajos: Azonosulás az egyházzal és az ifjúság
bérmálás pedig a Szentlélek erejével megerősítette őket; maga az Úr adta tehát a világi híveknek az apostoli hivatást. Felszentelésben részesültek; királyi papsággá és szent nemzetséggé lettek (vő. 1 Pt 2,4-10)... A világiak - részesei lévén Krisztus papi, prófétai és királyi tisztségének - Isten egész népének küldetésén belül, az egyházban és a világban töltik be a maguk szerepét.” AZ IFJÚSÁGRÓL, fokozódott befolyásukról, jelentőségükről és hivatásukról a Lumen Gentium 12. pontja szól, mely a zsinati atyák kifejezett kívánságára került be az okmányba: „Megnövekedett társadalmi súlyuk követelménye, hogy azonos fokban egyre jelentősebb legyen apostoli tevékenységük is, amelyre már természetes hajlandóságuk is alkalmassá teszi őket. Személyiségük tudatának növekedtével, meg az életkedv és a feltörő tettvágy hatására felelősséget vállalnak magukra és szerepet akarnak maguknak biztosítani a társadalmi és kulturális életben. Ettől nagy remények beteljesedését várhatjuk, csak Krisztus szelleme hassa át munkakedvüket... Maguk a fiatalok legyenek az ifjúság első és közvetlen apostolai: saját soraikban kell apostol- kodniok, jól kiismerve társadalmi környezetüket. A felnőttek pedig tartsák fontosnak a fiatalokkal való baráti hangú beszélgetést. Ez teszi lehetővé mindkét félnek, hogy áthidalva a korkülönbséget, megismerje a másikat és átadja annak a maga értékeit.” A tekintélyi érvek után és alapján idézzük föl még egyszer a feltáruló nagyszerű vízióját az egyházról, az egyház hivatásáról, ahogy a zsinat óta látjuk. A kereszténység, az Isten országa döntően és elsősorban egy csodálatos, hatalmas világ-közügy, és csak másodlagosan, bár természetszerű következménnyel egyéni üdvözülések kérdése. Ezt a zsinatig kevésbé érzékeltük, mivel a klérus aktív, lélekmegszentelő szerepét túlhangsúlyoztuk. Az eredeti krisztusi örökség azonban igazában az a világra szóló üzenet: Eljött az Isten országa, meg kell térni és hinni az evangéliumnak és Krisztus tanítványává tenni minden népet a hiteles tanúskodás által. Ez a küldetés az egész egyháznak szól, és a papság és hívek együttesen aktív tényezői, végrehajtói a nagy világmissziónak: hiszen az egyház - a zsinat teológiai fogalmazásában - a világ egyetemes, üdvözítő szentsége, mely a világ totális konszekrációját folyamatosan végzi. E szemlélet alapján kell felismernünk - teljes dimenziójában - igazi és méltó helyünket-helyzetünket, becsületbeli dolgunkat-hivatásunkat az egyházban, az eddigi szűk tudathoz képest... AZONOSULÁS AZ EGYHÁZZAL - Ma a nyugati teológia és pasztorális elmélyedés az egyházhoz való viszonyt egy új, modern terminussal közelíti meg, ezzel próbálja az ügyet a mai, intézmény-kritikus ember számára vonzóbbá tenni; ez a műszó - az identifikáció. A fogalmat és terminust a szociológiából vette át a pasztorális, majd az elméleti teológia. Alapjelentése szerint egyszerűen azonosulást jelent valamilyen eszmével, ideológiával, programmal, céllal, intézménnyel, emberi képviselőkkel, közösséggel. Az identitás és identifikáció egyébként rokon fogalmak etimológiailag és lélektanilag is. Mindkettő a latin „idem” szóból származik, s az első jelentése azonosság, éspedig önazonosság, az egyén sajátos verete, önmegvalósítása, ami szubjektummá, egyszerivé, összetéveszthetetlenné teszi őt a másikhoz képest. De ez lehet egészen szubjektív, csak belső adottságokból, ösztönökből, ambíciókból összeadódó képződmény - minden külső valósághoz, eszméhez, értékhez, közösséghez, intézményhez való vonatkozás nélkül. Ha viszont az utóbbi is megvan és kimutatható mint folyamat, törekvés vagy eredmény, ott beszélünk identifikációról, azonosulásról. Mármost az is kétségtelen, hocjy az egyéni identitás annál pozitívabb és gazdagabb, minél több és magasabbrendu értéket, eszményt vállal és integrál saját magába, vagyis azokkal azonosul. Ebben a szociológiai értelemben vett kifejezéssel mind gyakrabban találkozhattunk az utóbbi években, méghozzá sajnos egy súlyosan negatív jelenség leírásában. Társadalmunk lélektani elemzői ui. döbbenten állapítják meg, hogy az emberek jelentős része abba a kategóriába esik, amelynek nincs semmilyen azonosságtudata, nem vállal semmivel identifikációt, „nem tudni, hogy jobboldaliak vagy baloldaliak, hívők vagy hitetlenek, konzervatívok vagy radikálisok, helyeslik-e a szocializmus reformját vagy ellenzik azt; egyáltalán alapvető kérdés: van-e a magyar társadalomban 39
