Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 1. szám - KÖRKÉP - Mészáros István: Katolikus iskoláink nevelőmunkája 1920-1948 között

Milyen legyen katolikus iskoláink nevelőmunkája? Prohászka szerint a modern katolikus pedagógia „vagy-vagy pedagógiaa katolikus hit szerinti nevelődésem csakis Krisztus környezetében biztosított; s ha Krisztust választottam, akkor teljesen, szíwel-lélekkel elkötelezem magam mellette, nem kacérkodom más „uraságok” szolgálatával. Ez a pedagógia „helyettem senki más pedagógia”: elsősorban nekem, magamnak kell saját mindenoldalú fejlődésemen dolgozni; mások segítenek nekem ebben, de az önépítő-önalakító tevékenység az én feladatom. Mindebből következik: közösségi pedagógia ez, hiszen azért fejlesztem magamat, hogy mások javára minél eredményesebben tevékenykedhessem, ezáltal tegyek tanúságot Krisztusról a Krisztust követők közösségében (akikkel szorosan összeköt a közös cél és a közös tevékenység) éppen úgy , mint az oda nem tartozók előtt (akikkel a mindent átható szeretet köt össze).

Prohászka szerint a korszerű katolikus pedagógia „itt és most pedagógia": kis- és nagydiákként kell majdani feladataimra felkészülnöm, ezt azonban csakis úgy tehetem, ha mostani teendőimet maximális erőkifejtéssel végzem. Éppen ezért ez a pedagógia „munka-pedagógia”, „a tett lendületének pedagógiája", hiszen ön- és közösségépítés lehetetlen enélkül. S ugyanakkor „szenvedély-pedagógia": ha látom, ismerem és átélem az előttem álló célt, az ön- és közösségfejlesztés távlatait, akkor ennek megközelítése érdekében szenvedéllyel vetem be magamat; nem muszájból teszem, nem érdektelenül, szenvtelenül hagyom magamat sodortatni; ellenkezőleg: átélem, hogy itt mind magamat, mind a közösséget érintő, a maguk esetlegességében, kicsiségében ugyan, mégis sorsdöntő dolgokról van szó. S éppen ezért ez a pedagógia „küzdelem-pedagógia": az ön- és közösségfejlesztés sohasem sima úton történik, hanem magammal és másokkal, eszmékkel és gondolatokkal való súlyos szembesülés harcai közepette.

De a modern, XX. századi pedagógia nem csupán a mát tekinti: „történelmi-empátiás pedagógia" ez, mert erőteljesen tanulmányozza és átéli a múltat, a magyar történelem nagy emberi mintáit, egykori nagy katolikus magyarjait; átélt példájuk ugyanis hatalmas ösztönzést képes adni a XX. század diákjának helyes magyarságtudata kialakításában, a mai magyar életben való tevékenykedésre készülve. S ez a pedagógia erőteljesen odafigyel a modern természettudományokra is. Látja a század- forduló tudományos kutatásai nyomán az anyagi világban megnyilvánuló erő természetes csodáit: a vízben, tűzben, elektromosságban rejlő hatalmas építő és pusztító energiákat. Az ember sem más, mint csodálatos erő- és energiaközpont. Éppen ezért a helyes pedagógia nem más, mint „erő-pedagógia", „energia-pedagógia": pedagógus és diák közös munkája, hogy gyarapító, életet kiteljesítő és megszépítő (nem pedig romboló) legyen ez a sajátos folyamatos energiafelszabadítás, a felnőtté válás.

A modern katolikus pedagógia széles körben értékesíti a legújabb gyermek- és ifjúságkutatások eredményeit, s főként a gyermek- és ifjúkor természettől adott nagy energiaválságára koncentrál: a serdülőkorra. Ez a pedagógia tulajdonképpen a serdülők pedagógiája, jól ismerve az ide vezető gyermeki évtizedet s a tulajdonképpen itt kezdődő fiatal felnőttség távlatait is. Ebben a pedagógiában éppen ezért fontos szerepet kapott a kamasz fiú, bakfislány kirobbanó cselekvésvágya, romantikaigénye, érzelmi élete s a többi életkori sajátosság. S ebből egyenesen következik: a derű pedagógiája ez.

Látva azonban az alakuló-formálódó serdülő embert, mint csodálatos mikrokozmoszt, a pedagógus előtt feltárul a makrokozmosz világa is: rácsodálkozva egy fűszálra, egy bogárra, egy csillagképre az égen, vagy körültekintve egy hegycsúcsról, az emberben tudatosul kicsinysége és nagysága, teremtettsége, ugyanakkor teremtett emberségének hatalmassága. Az ember a kozmosz része, ugyanakkor ura. A modern pedagógia ezért Prohászka szerint „kozmikus pedagógia”.

Mindezek alapján nyilvánvaló: a katolikus pedagógia ideál-pedagógia, vagyis világos tartalmú, megfelelően körvonalazott eszményt tűz a diáklány, diákfiú elé: arra törekszik, hogy ezt az ideált interiorizálja benne, hogy-elfogadva nemcsak értelmével, de teljes személyiségével - annak megközelítésére törekedjen. A keresztény ideál megközelítése nem lehetetlen (mint a kívülállók közül számosán szemünkre vetik);

26