Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Simonyi Gyula: "Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek" (A fogyatékos gyermekek szolgálata a Székesfehérvári Egyházmegyében)
szellemi fogyatékosra, a drogosokra, alkoholistákra, hanem Jézust jelenvalóvá kell tennünk az egész társadalomban. Mert ahol Jézus általunk jelen van, ott a rossz, a bűn már nem tud gyökeret verni, ott a mindennapi élet baja, szenvedése is könnyebb és elviselhetőbb lesz, mert senkinek sem kell egyedül a keresztet hordoznia. Az ősegyház keresztényeinek egy volt szíve-lelke, mert (ApCsel 2,42-47) - élt bennük Jézus szava, példája: segíteni kell a rászorulókon. Tudták, hogy a Szentlélek ereje velük van, amikor átadják magukat erre a szolgálatra. Vállalták az azonosulást, nem akartak mások lenni, hanem másképp, azaz Jézus példája szerint élni. - Jézus szava, példája, hívása ma is ugyanaz; a Szentlélek éltető kegyelme ma is ugyanaz. - Ha az eredmény más mint az ősegyházban, magunkba kell néznünk: vajon miért nem egy szív, egy lélek ma hívő közösségünk? Nem az a kérdés, hogy lehet-e ma és itt Jézus szeretetével szolgálatot teljesíteni, hanem az, hogy akarunk-e a szolgáló Jézus szellemében közeledni embertestvéreinkhez? Mert erre van ma szükségünk! Mondani mondjuk, de hisszük-e eléggé, hogy mindent megkapunk Isten országának szolgálatáért (Mt 6,33)? A magyar katolikus egyháznak is a jézusi úton kell járni, ha élni akar. Ebből a szolgáló életformából lesz ereje a megújuláshoz. - Jézus az emberek szolgálatát hagyta ránk örökségül. Papoknak és világi hívőknek ezt adta küldetésül. Mindent Jézussal az emberekért, az ifjúságért, a családokért! Ez a szolgálat nem a pénz függvénye. Ha önzetlenül, Jézusért akarom és tudom szolgálni testvéreimet, minden szükségest megkapok hozzá. id. Simonyi Gyula „AMIT EGYNEK TESZTEK A LEGKISEBBEK KÖZÜL, NEKEM TESZITEK” (A fogyatékos gyermekek szolgálata a Székesfehérvári Egyházmegyében) Önvallomással kell kezdenem. 1973 telét írtuk akkor. Leányunk férjhez ment, két fiunk megnősült, első unokánkat vártuk azzal az örömmel és várakozással, amellyel három gyermeket felnevelt szülők a nagyszülővé válás boldog percét várhatják. 1973. január 25-én leírhatatlan volt a család öröme, és szinte szerettük volna fennhangon hirdetni a városban: nagyszülők lettünk, unokánk született. - Néhány hónap elteltével kezdett kiderülni, hogy a kislány szülési sérülés miatt fogyatékos. Nem állt fel időben, nem kezdett el beszélni. Sorba vittük az ország legnevesebb orvosi intézeteibe, professzorokhoz. A nagy örömöt kétségbeesés váltotta fel: nem tudtak rajta segíteni. Rettenetes megrendülés volt ez életünkben, és perbe szálltunk Istennel is. Miért mérte éppen reánk ezt az elviselhetetlennek tűnő keresztet? Hónapokba, évekbe telt, mire sok-sok vívódás és ima után megértettük az Isten szándékát: addigi viszonylagos jólétünkből, vasárnapi kereszténységünkből „megtérve” ébredjünk rá, ismerjük föl, hogy Isten a szenvedést is szeretetből adja. Hozzá csak a szenvedésen keresztül vezet az út és csak önmagunkat teljesen reá bízva nyugodhatunk meg az Ő akaratában. Ez a tisztító szenvedés vezetett el annak felismerésére - saját kis beteg unokánkon keresztül -, hogy az élet Istentől kapott értelme a másokért élés, a betegek, magányosok, szenvedők, az élet elesettjeinek tevőleges segítése. Felismertük, hogy ezek a kis beteg gyermekek is az Isten teremtményei, akik szeretetre méltóak, szeretetet adni és kapni tudó teremtmények, akikben Jézust kell látnunk és Őt lehet szolgálni. Ancsika jelenleg 16 éves múlt, az Ipolytölgyesi Egyházi Szeretetotthon gondozottja... Rendszeresen látogatjuk és ma már elmondhatjuk, hogy Ó vezetett el bennünket életünk Jézus akarata szerinti igazi értelmének felismerésére, az Ő akaratában való teljes megnyugvásra. Ancsika vezetett el arra is, hogy életlehetőségeink között 243
