Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bajzáth Ferenc: Isten országába az jut, akinek van "szegénye"
véletlenül felkínálkozó lehetőség cselekvőbbé tette igehallgató híveinket, és olyan kölcsönösségbe sodorta bele a család felé és egymásközt, ami már erőteljes és megélt evangélium.- e) Végül a visszacsatolás. Nemcsak ezeken az oldalakon, de a rendszeres igehirdetésben, hitre nevelésben is igyekszünk visszatükrözni - műszaki szókölcsönzéssel: visszacsatolni - Isten nagy tetteit, amelyekkel gyógyít és megerősít minket. Természetesen ízlésre, mértéktartásra törekszünk lélektanilag is, teológiailag is. Isten titkai iránti tisztelettel, nem túllelkesedve és nem személyeskedve igyekszünk megfogalmazni azt - szinte hétről hétre -, amit evangéliumi értéknek ismertünk fel körünkben vagy másutt. Hogy akad olyan fiatal, aki a többiekért felelősséget vállal egy külföldi zarándokúton - hogy hétköznap is akad ministráns hogy évek óta két idős asszony mekkora szeretettel ápol egy beteg nénit. Lehet, hogy ez a szemlélet abból a hirtelen ötletből virágzott ki, amelynek erejében sok éve a nyár eleji szétfutás előtt egy „nyári füzetet" adtunk minden egyes hittanos kezébe. Beleírtuk az ünnepeket, aláhúzva Nagyboldogasszony napját, mostanában már a nyári egyházi események időpontját is. Csak annyit kértünk a címoldalon: Hozz haza valamit a nyári vasárnapjaid élményéből! Bármit. Leírt prédikációs mondatot, beragasztott képet, egy úrnapi virágszőnyeg vagy a családi kirándulás rajzát. Haza kelj hozni, meg kell osztani a többiekkel is azt, ami veled történt, örökíts ránk valamit az Úr neked adott ajándékaiból. A füzeteket a legsikerültebb oldalon kinyitva egy hungarocell lemezen bemutatjuk egymásnak, az egész közösségünknek. Nehéz szóba foglalni, mennyi jó fakadt, indukálódott mindebből. Bárki kipróbálhatja, hiszen nemcsak szóval, hanem erővel terjed az evangélium. Az élet, a szó, a közösség tanúságtételével ..........hogy az emberben hatékony legyen és ...belső m ozgást hozzon létre’’ az isteni Ige (Általános Katekétikai Direktórium 32. p.). Bajzáth Ferenc ISTEN ORSZÁGÁBA AZ JUT, AKINEK VAN „SZEGÉNYE” „Jelentős feladatok állnak előttünk: a keresztény hit átadása és terjesztése minden életkorban...a karitatív tevékenység...Céltudatos tervezéssel és munkával krisztusi küldetésünk tudatában kívánunk a lehetőségekkel élni.” (Részlet a Magyar Katolikus Püspöki Kar nyilatkozatából, melyet az egyházi és társadalmi élet megújulásával kapcsolatban tett 1989. július 4-én.) Tehát mégis karitatív tevékenység? A mai magyar társadalom ismét ezt várja tőlünk? Hiszen néhány évtizeddel ezelőtt szinte minden lehetőséget elvettek tőlünk, hogy a szegényeken, testi-lelki nyomorban élőkön segítsünk. Azt hirdették: ingyenes orvosi ellátással, a különféle társadalmi rétegekhez tartozók teljes gondozásával, üdülés, szabadidő állami szintű biztosításával minden problémát megoldanak - ezért nincs szükség az egyház karitatív tevékenységére. És most mégis ezt várják tőlünk? Természetesen, azokban az években is folyt az egyházon belül karitász munka - igaz, „partizán jellegű”, rendszertelen és többnyire hatástalan. Hiszen kik segítették a nagycsaládosokat, a „termelő munkából” kimaradt betegeket, öregeket, ha nem egy-egy plébánia - kevés lehetőséggel, szervezetlenül? Egy biztos: a jövőben ilyen „ad hoc” stílusban, csak „érintőlegesen" foglalkozni a rászorulókkal nem szabad! A körlevél felszólítása kihívás a magyar papság és világi hívek felé: értelmes, összefogott karitatív tevékenységgel kell segíteni azokon, akik közel állnak hozzánk - de azokon is, akik még mindig az egyre csökkenő állami támogatásban reménykednek. A karitatív tevékenység terén az országban nagy aránytalanságot tapasztalunk. Míg 235
