Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Tények és vallomások a keresztény szeretet gyakorlásáról
stb. „Bot és vászon” jeligés írásommal magam is részt vettem. Széchenyi István reformgondolatai alapján fejtettem ki terveimet. A társadalmi segélynyújtás számos, kinn megtapasztalt lehetőségét tártam fel. Főleg az elhagyottak otthoni segítéséről, öregek plébániai „vendégházairól”, foglalkoztathatóságáról, és számos egyéb praktikus megoldásról tettem javaslatot, majd Kosztolányi Dezső verse „apostoli szónokának” szavaival zártam: Lelkem te is, te is/ne bot és vászon/légy zászló! Mire kialakult benem egy „megvalósítható minta”, akkor már szükség lett főpásztori és intézményes támogatásra. Paskai László bíboros főpásztor, Ács István és Gyulay Endre püspökök bátorítottak, hogy próbáljam előkészíteni az újfajta apostolkodási- pasztorációs módszer lehetőségeit. Mindenképpen be kell kapcsolódnunk a Nemzetközi Karitász hálózatába. A modell kialakításához dr. Tóth János apátplébános, az egyházközségi tanácsával együtt, adott helyet, és a munkában szabad kezet biztosított. Jézus baráti körét szeretném itt utánozni. Ezért kapta a Betánia nevet, ahol az imádságos Mária együttműködött a tevékeny Mártával, és részt vettek Lázár (azaz a társadalom) feltámasztásában. Klubunk olyan „vendégház” lehet, ahol bármelyik korosztályhoz tartozó hívő megtalálja közösségét, megfelelő szaktanácsadásban és kulturális eseményekben részesülhet. A hangsúly az emberi kapcsolatteremtésen, az élő beszélgetés örömén van. Szociológusok, pszichológusok megfelelő tanácsokkal látják el az egyházközösségi tagokat, mert nekik is ismerniök kell az alkoholisták, a narkósok, öreg depressziósok és egyéb deviáns viselkedésűek vagy fogyatékosok alapvető ellátását, kezelését. Mivel magam könyvszakmában dolgoztam, jó könyvekés mennyi Biblia! - eladásával kezdtem munkámat. A zürichi Caritasbund ajándékba adott egy mikrobuszt. Vezetője egyben könyvkötő, aki tanítja szakmáját nekünk, hogy legyen alapunk a további szolgálathoz. Az egyházközség ilyen „kulcsembereinek” rendes bért kell fizetni, hogy közöttünk maradjanak. A nyugati Karitász-szervek elláttak olyan bútorokkal, ruhákkal, amiket szándékunk szerint értékesíthetünk. Miközben ezekkel a dolgokkal, jó könyvekkel „vásározunk”, a kistelepülések híveivel lelkileg is foglalkozunk. Megtudjuk a helyi egyház problémáit. így maguk a hívek késztetik munkára az olykor magába visszahúzódott papjukat, akik között bizony nem egy súlyos alkohol-abuzusban szenved. Előbb ilyenkor a híveket kell elnézővé, segítőkésszé nevelnünk, hogy a nyáj és pásztora egymásra találjon. - Nem egy helyen állt már helyre az élő kapcsolat a városi és vidéki hívek között. Miközben anyagi árukat kínálunk, bőven árasztjuk a lelki-szellemi portékát is. Menet közben is számos apostolkodási lehetőség adódik. Csak egy példát említek. Nekem sokszor kell könyveket szállítanom. A Gábriel-taxi vezetőségéhez fordultam segítségért. Nyíltan elmondtam, hogy karitatív munkát végzek. Azonnal kaptam 30 db ingyenes taxiutalványt. - Az utalvány láttán a taxisok közvetlenebbül elbeszélgetnek velem. Láthatólag érdekli őket a munkám. Hamarosan olyan erkölcsi-lelki problémákat is feltárnak, amikkel idáig nem tudtak hová fordulni... Az emberek tehát lépten-nyomon igénylik a lelki segítséget! Törekvéseimet végül is lelkiségi szinten egy gondviselésszerű találkozás tette teljessé. Egyik ismerősöm meghívott Bécs mellé, Mödlingbe, vegyek részt a Cursillo- mozgalom háromnapos képzésén. Mi az a Cursillo? Mallorca szigetén egy buzgó lelkipásztor, Sebastian Gayá atya elhatározta, hogy az érdektelenségbe merült jóléti keresztényeket fel kellene ráznia. Tudatosítani akarta bennük, hogy megváltottak. Azt akarta, hogy hívei a keresztséget - kifejezetten egyházi közösségben - az Eucharisztia ünneplésében, a Szentlélek erejével átéljék és derűs, buzgó apostolkodást teremtsenek. - Hogyan vágyódjanak a kívülállók a keresztény életre, ha mi nem mutatjuk be a krisztusi teljességet? - Nem (csupán) elméletet kell tanítani, hanem az élő evangéliummal kell szembesíteni az embereket, mégpedig a mi szerető, segítőkész tetteink alapján. Gayá atya elgondolása 1948-ban kapott nagyobb lendületet, amikor egy nagy férficsoport Santiago de Compostellába zarándokolt. Ott közösségileg is megtapasztalták a kereszténység lényegét, és kifejezték igényüket, hogy tegyenek is ezért valamit. 228
