Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - KÖRKÉP - Barsi Balázs: A jövő papjainak prófétai tanúságtétele
- A papi egység nem mozgalom csupán, hanem teológiai valóság. A mozgalom pontosan erre hívja fel a figyelmet. A szemlélődés gyümölcse az érett, hitben elfogadott közösségi élet. Az egyházmegyés pap nem magányos életre jelentkezik. Szent Pál munkatársakkal dolgozott. A közösség egyébként nem jelenti azt, hogy okvetlenül egymás melletti szobákban laknak. A közösség személyes kapcsolatok szövedéke. A szemináriumnak mint a közösségi életre való nevelés intenzív fázisának kell szerepelnie a hivatások képzésében. Olyannyira, hogy veszekedő, egymást el nem fogadó embereket nem szabad felszentelni. A papság - akármennyire nyomasztanak bennünket a statisztikák, ki kell mondani - nem a mennyiség, hanem a minőség világába tartozik. 1. Első követelmény a közösségi nevelésben a nevelők közössége. Három-négy nevelőnek, tanárnak nemcsak benn kellene laknia a szemináriumban, hanem teljesen példamutató testvéri életet kellene folytatnia. Ezt a pár nevelőt minden egyéb munkától fel kell szabadítani. Önmaguknak pedig minden más elképzeléstől fel kell szabadítaniuk saját magukat. Állandóan készen kell állni arra, hogy növendékeikkel találkozhassanak egyéni beszélgetésekben, közös zsolozsmában, az asztalnál, a kirándulás és felüdülés perceiben. Ha két-három ember igazi közösséget alkotna, csodákat művelhetnének. 2. A közösségi élet feltételez egy bizonyos szakítást az előbbi életvitellel és környezettel, de csak azért, hogy új módon legyen jelen a pap az egyházban. Nem leértékelve, nem hamis aszketizmusból, de mégis valamiképpen szakítania kell a kispapnak előző életével, hogy gyökeresen új módon legyen jelen az egyházban az emberekért. Ezt nem szabad kispórolnunk az odaadásból. Nem azzal kell kezdeni a nevelést, amivel befejeznünk kellene: a teljes nyitottsággal és a világhoz való küldetéssel. Ha a kispap apostoli radikalizmussal hagy el mindent és mindenkit, akkor a szeminárium nem lesz átmeneti állapot, elviselendő kollégium, janicsárnevelde, hanem észre fogja venni társaiban a Jézus Krisztus által meghívott testvéreket. Igényes szeretet készíti fel őket arra, hogy ők legyenek az Újszövetség közösségének mozgatói. Igényes ez a szeretet, mert nem a testre és a vérre épül (idegenek és férfiak vannak együtt); mert egyedül a hit tartja fenn; mert konkrét és nem átmeneti követelményei vannak (megosztani mindent); mert nem átmeneti (hétvégi együttlét). Ebben az igényes szeretetben jelen van a megbocsátás, az irgalom és egymás elviselése. 3. Uralkodási vágy elutasítása és az alázat. A krisztusi közösség nem uralomvágyból, hanem szolgálatból épül. A lábmosás jelenete megrendítő módon nem az alázatosság erkölcsi leckeadása, hanem reveláció. Nincs papi hatalom, hanem csak papi képesség. A környezetnek is ilyennek kell lennie. A kétkezi munkák közös végzése fontos! Ilyen szempontból a nyarak megszervezése is. Életvitelünkben is az legyen a „sikk”, hogy nincs ceremónia, udvartartás, hogy egyszerűek és kedvesek vagyunk, hogy nem akarunk más lenni mint szolga. A kispapok lelki vezetésében igen lényeges pont az alázatosság gyakorlása:- nyitottság a figyelmeztetésre;- elfogadni a normákat (szabályokat);- a szertelen viták gyökerét megvizsgálni és megszüntetni;-nem törődni azzal, ami nem rá tartozik: pletyka, megszólás, egymás ellen való beszélgetés;- elismerni másokat (tanárokat és egymást), másképpen lelki abortálásokat okozunk a megfogant hivatások esetében;- a beszéd minőségének, színvonalának emelése. 217
