Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - KÖRKÉP - Barsi Balázs: A jövő papjainak prófétai tanúságtétele
Nem akarok senkit vizenyős, érzelmi ingoványra vezetni, de talán oda kell figyelni a szentéletű papnevelő elődeink elvárásaira, meg arra a meggyőződésre, amelyet egy régi jogi előírás is megőrzött, hogy a papnak „perfectio acquista"-val (megszerzett tökéletességgel) kellett rendelkeznie, hogy püspökké szentelhető lehessen. Ez a tökéletesség nyilván a szeretetnek egy olyan teljességét jelzi, amely az Úrral való állandó belső egység nélkül lehetetlen. Ebből az elvárásból a papság előtt álló fiatalra is hárul valami. A kispapnak legyen belső élete és ez legyen a legnagyobb kincse!2 - Mit tehetnénk ennek érdekében? Kellene egy nyugodt „lelki” év a teológiai tanulmányok előtt, amikor pótolnánk az emberi, közösségi élet, a keresztény hit és istentisztelet gyakorlatának hiányait, és tanítanánk elmélkedni a növendékeket. Megszerettetnénk velük a belső életet. Olyan légkört és hangulatot kellene teremteni a szemináriumokban és az egyes órákon, hogy ott minden tudás és tudományos erőkifejtés csakis az Élet szolgálatáért van. - Minden nap főeseményének kellene lennie az elmélkedésnek: előkészítésben, időtartamban. 2. A kontemplativ élet látomás által éltetett és mozgatott élet. A kontemplativ ember ezért szabad ember, belülről indulnak ki cselekedetei, nem pedig a világ szelleme diktálja azokat. A prófétákat egyetlen látomás mozgatja. Kiragadja a köznapok apró érdekszövedékeiből és a világ politizáló (tehát hatalmi harcért tülekedő) hazugságaiból. Ezért lehet, hogy egyesek szemében a bolondra vagy az őrültre hasonlít. Minden keresztény élete alapvetően egy „látomásra” épül: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. ” Krisztusinak lenni annyit jelent, mint mindent ebben a világosságban látni, mindent ehhez mérni. A szent magyar papok mind ilyenek voltak. Prohászka nem volt kevésbé cselekvő mint a többi, de nem politizálás, hanem evangelizálás vezette még a parlamentben is. A spirituális atyának meg kell vizsgálnia a kispaptestvér döntéseinek rugóit a nevetségesen hétköznapi dolgokra vonatkozóan is. Mi mozgatta egy nyári szünetben? Miért utazott ide vagy oda? Miért döntött így vagy úgy? A hit látomása vezette-e? Egyáltalán számít-e apró hétköznapi cselekedeteiben a hit látomása: a barátkozások- ban, a ruházkodásban, egész életvitelében, az élvezeti cikkek használatában, az adásvételben stb. Elfogja-e legalább néha a vágy, hogy örömében mindent feláldozzon a megtalált kincsért (Mt 13,44)? Segíti-e a „holtak feltámadása” - amelyről azt mondja ő is minden vasárnap, hogy „várom” - a kudarcok, a meg nem értés és önmaga elfogadásában? 3. A szemlélődő élet misszióra indító élet. Az Úr Jézus imáinak csendjéből jött a tömeghez. Az igazi szemlélődés nem megfutamodás, nem elefántcsonttoronyba való zárkózás. - Mutassatok egyetlen mai papi egyéniséget, aki nem a szemlélődésből merít! Ma itt nálunk Magyarországon különös fényt kap a zsoltáros szava: „nincs közöttünk, aki a továbbiakat tudná” (Zsolt 73,9). Mert alig van, vagy egyáltalán nincs közöttünk szemlélődő, vagy nem rájuk hallgatunk, hanem a közvetlen külső szükségletekre vagy másokra. Már maga az a vágy, hogy szemlélődő akar lenni a pap, sokakat a legmélyebben vonz, mert nem mindegy, hogy mire vágyakozom én, a pap, aki a „vágyak emberéhez” kaptam küldetést. - A prófétai aktivitás nem csupán külső feladatok elvégzésében áll. Ugyanazok a feladatok várnak a kispapra (majd a papra) akár elmélkedik, akár nem: tanulás, beszámolók, asszisztencia, vizsga, levélírás, szolgálat sekrestyében, ebédlőben stb. Miért teszi ezt? Miért jött ide? A prófétai cselekvés, amely a szemlélődésből indul ki, a minőségek rendjébe tartozik. Istentől küldve érzi magát és nem tekint körül, ki hogyan teszi. Csak szemlélődő ember válik szabaddá, mert nem foglya annak, amit mások tesznek vagy nem tesznek, és saját szenvedélyeinek sem. Megvan a saját 213
