Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Fila Béla: Igehirdetésünk prófétai jellege és követelményei
Jézus személyében megvalósult. Az egyház pedig Jézus maradandó jelenlétének örököse, képviselője és közvetítője éppen az igehirdetés által. Legeredményesebben az egyház az Igét, az érvényes isteni szót a szentségek kiszolgáltatásában aktualizálja. Különösen az igehirdetésben maradt meg a prófétai jelleg az egyház életében. Gondoljunk itt az egyház történelme folyamán megjelenő karizmatikus-prófétai személyekre, akik szabad karizmájuk révén közvetlenebbül részesedtek Krisztus Urunk prófétaságában. Az egyház a hordozója, kiosztója eme karizmatikus prófétaságnak és csak az egyház nevében hitelesíthető igazán. Az ilyen igehirdetésnek lényegi feladata: nehéz és szinte lehetetlen helyzetekben is aktualizálnia kell az evangélium szellemét és követelményét. Feladata továbbá az egyház megújítása - a kemény kritika és az új feladatok felfedése révén. Súlyos történelmi helyzetekben és döntésekben a prófétai szó teremtett rendet, tisztította meg az egyház életét, vitte előre és tovább Krisztus egyházának ügyét. A prófétai jelleg különösen a szellemek megkülönböztetésében jelentkezik. Sajnos, előfordulhat, hogy a hivatalos egyház képviselői elnyomják vagy elhallgattatni igyekszenek a prófétai szót. Prófétai lelkületű igehirdetők késztetik a hivatalos, szolgáló papságot arra, hogy újra átgondolják, megújítsák és a kinyilatkoztatás célkitűzéséhez igazítsák mondanivalójukat, hogy visszatérjenek az eredeti lényegi üzenethez. A pap nem lehet csupán adminisztrátor, funkcionárius, kultikus szolga, ő elsősorban az isteni üzenet hirdetője, az önmagát kinyilatkoztató és közlő Isten szándéka szerint. Erre az eredeti és lényegi feladatra figyelmeztetik a prófétai lelkületű igehirdetők az egyház képviselőit, ezt a lelkületet erősítik és táplálják. NÉHÁNY KONKRÉT KÖVETELMÉNY. Az igehirdetés prófétai jellegéből fakadó követelmény és következmény az, hogy az igehirdető Isten embere, a közvetlenség, a szó embere, ha kell, kemény kritika vagy szelíd vigasz embere. Tartalmilag ez arra utal, hogy az igehirdető mondanivalója mindig valóságos tapasztalaton alapuljon; történelmi távlata, valóságos íze-zamata legyen mindannak, amit hirdet. Személyes követelményként megemlíthető a valóságérzék, fogékonyság a történelem értelmezésében, érzék a jövő feladatai iránt, kritikai tudat és nagyon nagy közvetlenség. A prófétai igehirdetésben lényegi követelmény - éppen a prófétaság következményeként - a kinyilatkoztatással való közvetlen érintkezés. Különösen érvényes a prófétai igehirdetésre: hierotheus doctus est non solum discens séd et patiens divina. Vagyis: az igehirdetőnek is meg kell tanulnia, de főképpen el kell szenvednie az isteni dolgokkal való érintkezést és ez megérződik közvetlenül szavain. Egyébként mi az a mag, amelyből kinő a prófétai igehirdetés? A kinyilatkoztatott igazságokkal való közvetlenebb érintkezés, annak szinte közvetlen érintése és közvetítése. Akit közvetlenül, személyesen is megérint az isteni üzenet, az személyes módon fejezi ki önmagát. Szellemi kincsét sajátosan összegzi, igazolja, láttatja. Nem csupán elméleti igazságot fejteget vagy valamilyen véleményt, hanem szemléleti igazságot fejez ki, azaz úgy beszél, mint aki szemléli, látja azt az igazságot, amely megragadja és kénytelen róla szólni. A prófétai lelkülettel megáldott igehirdető mondanivalóját megragadó meggyőződéssel adja elő, szinte egyéniségével azonosulva, önmagán átszűrve mondanivalóját tesz tanúságot, de úgy, hogy saját egyénisége átizzik az isteni üzenettől, és nem az üzenetet másítja, színezi egyénisége. Egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy élményszerűen, hiteles élményszerűséggel közli az élményszerű igazságot. Az ilyen igehirdető gyakorlattá és életté tudja tenni az igazságot hallgatói számára. Maga a szónok meglepetten érzi, hogy a valóságot, a szót, a mondanivalót készen felfedi, megtalálja lelkében, nem kell erőlködnie, csak figyelni és engedelmeskedni. Aztán a szó és a valóság egyszerűen mintegy azonossá válnak beszédében. Ez természetesen a Szentlélek műve, ihletése. Aki átéli az igazságot és így közvetíti, az eleven tudatában van annak, hogy Isten nevében és Isten ügyéért szól, az felsőbb ihletés alapján szólal meg és bizonyosan a Szentlélek ösztönzi szólásra. Végeredményben az egyházban a prófétai igehirdetés a Szentlélek titokzatos működésének eredménye. Igen hálásnak kell lennünk a gondviselő Istennek, ha az egyházi igehirdetésben fölhangzanak, felcsendülnek prófétai hangok és szavak, ha valaki prófétai jelleggel hirdeti az igét. 187
