Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 3. szám - Szennay András: Prófétai küldetésünk és feladataink

érezni, ha bárki úgy vélné, hogy a korszellemből, kortünetek nyomán jelentkező bajokra úgysincs recept vagy orvosság - az nem tudja vagy nem képes megérteni: mit jelent e hazában, magyar egyházunkban a prófétai küldetést komolyan venni, a prófétai szót és feladatokat, Isten munkára felszólító szavát meghallani, a munkára jelentkezni és azt végezni. Való igaz: minden ma jelentkező vagy régebbi bajt azonnal gyógyító receptünk nincsen. S az sem kétséges, hogy demoralizáló lenne panaszos hangvétellel sok mindenről úgy szólnunk, hogy saját feladatainkat nem végezzük, hogy magunk is mulasztással vétkezünk. De az sem kétséges: másoktól, mindenkitől csak akkor igényelhetünk jobbat és többet, ha erre a jobbra és többre magunk adunk példát. Arról sem feledkezhetünk el, hogy már vannak - talán nagyobb számban, mint ismernénk - a Lélekkel töltekező, a Szentlélek erejében élő és cselekvő testvérek közöttünk, akik valóban a szeretetben és a szeretet erejéből élnek, és hoztak már a múltban és készek a jövőben is áldozatokat hozni, keresztet hordozni, bátran szólni és tenni. „íme, téged küldelek”, - meg kell hallanunk ma, itt és most az Úr szavát. S a küldés nem távoli földrészek lakói felé vezet, hanem ki kell hogy nyissa szemünket, fülünket a környezetünkben meglévő problémákra, az elvégzendő tettekre, a hozzánk érkező kérő, segítséget váró szavakra. Ma, ha az Úr hangját meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket... Tudjuk, hittel valljuk, hogy Krisztus Lelke ma sem hagy magunkra. De helyettünk nem fog szólni, sem cselekedni. Mint említettük, a próféták útja keserves, fáradságos és veszedelmekkel terhes út. Nem a vészprófétáké, hanem azoké, akik világosan meghallják és közvetítik Isten figyelmeztető, a holnap felé vezető, irányt mutató szavát. Egykönnyen kimondják (kimondjuk?) rájuk az ítéletet: álmodozók, fantaszták, zavarkeltok, politikai-társadalmi rendbontók. Ha valaki csak egyszer végigolvasta az ószövetségi próféták történetét, aki ismeri Jézus sorsát, az nem is csodálkozik az ilyen megállapításon. Ha bárki is rádöbbenne, hogy égeti lelkét az a felismerés, hogy nem tett eleget prófétai feladatainak, ha akár szíve keménysége, akár gyengesége, gyávasága miatt válik elmarasztalhatóvá, annak, ha valóban a Krisztus által kijelölt úton akar a jövőben járni, komoly metanoiára van szüksége, azaz meg kell térnie. E megtérés majd hallóvá és látóvá tesz, hogy felismerjük feladatainkat és erőt ad, hogy azokat vállalni is tudjuk. Imádságra indít, könyörgő kérésre a Lélekhez, hogy ne vétkezzünk sugallásai elhanyagolásával. Az ilyen „figyelő” keresztény nyitott lesz a Jelenések könyvének felszólítására és meghallja, hogy mit üzen a Lélek az egyház­nak, a helyi egyházaknak. Arra is ügyelni fog, hogy a Lélek indítását és vezetését nem fogja emberi alternatívák mérlegén lemérni, bár jól tudja, hogy a Lélek tüze olykor fájdalmasan éget, s e tűz (melyet maga Jézus hozott közénk s melyről ő mondja, hogy annak lángra kell lobbanni) ösztökeként fogja hajtani, Isten mai prófétájává avatni. Hazai egyházunkban van még jócskán megoldásra váró ügyünk, akár befelé, akár kifelé tekintünk. Rosminivel elmondhatjuk, hogy - ha nem is épp az általa felsorolt öt -, de jó néhány sebből vérzünk. Épp erre gondolva kell egyre tudatosabban részt vállalnunk Krisztus prófétai küldetéséből. E feladat vállalása még igen sok elvégzendő munka elé állít. Mindenekelőtt: egyre nagyobb igyekezettel, bevetéssel kell papnak és világinak Isten üzenetét, Krisztus evangéliumát szóval, de főleg tanúságtétellel hirdetni. Küzdenünk kell a másokat, de önmagunkat is ért vagy érő igazságtalanság ellen. Tiszteletben kell tartanunk soraink között, és mindenütt másutt az emberi méltóságot, a lelkiismereti szabadságot. Aktív részt kell vállalnunk egy igazságosabb és jobb világ kialakításában. Segítenünk, vigasztalnunk kell a lelki válságban, tanácstalanságban élőket, ételt kell nyújtanunk az éhezőknek, és fel kell emelnünk az elesetteket. És talán mindenekelőtt: soraink között egyre jobban el kell mélyítenünk a testvériség szellemét, a szeretetet, hogy környezetünk ezt látva - hirdesse Isten jóságát és emberszeretetét. Kitekintés Az egyház szüntelenül „krízis-állapotban” él. A régiből az újba való átmenet kínjai és reménysége közepette prófétákra van szüksége. Nem volt véletlen, hogy számos 136

Next

/
Thumbnails
Contents