Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Mészáros István: A világi hitoktatóképzés intézményes formái
kifejezve: van-e tudatosan és nyíltan katolikus elkötelezettségű világi szakembergárda? Vagy, hogy ezt életre kellene támasztani? - S egy másik oldal: vajon a Püspöki Kar tagjai elviselik-e a világi hívő katolikusok jó szándékú, segítő szándékú kritikáját sajtó-, rádió-, tévényilatkozataikkal kapcsolatban? Netán igénylik is a visszajelzést, akkor is, ha az negatív? Elviselik-e, ha a világi hívőnek ugyanarról a kérdésről más véleménye van? Vagy afejbólintás a kötelező a világi hívő számára? (Természetesen nem hit- és erkölcsbeli kérdésekre, dogmatikai problémákra gondolok.) II. Sajátos feladatot látott el a világi hitoktatók intézményes képzésében a budapesti Ward Kollégium. Történetének furcsa paradoxona: nem hitoktatónő-képzőnek indult. Az 1910-es évek közepén a pesti angolkisasszonyok leánynevelő intézetében a Mária Kongregáció vezetője, Bíró Ferenc jezsuita atya vetette fel az ötletet: úrinők számára valamiféle teológiai kurzust kellene szervezni. Az angolkisasszonyok tartományfőnök- nője, Almásy Mária magáévá tette a gondolatot, s megtette a szükséges lépéseket. 1917. február 24-én érkezett meg az egyházi hatóság hozzájárulása, s 1917 szeptemberében megindult az oktatás. - Az új intézmény célja: „Hazánk művelt hölgyközönségének a keresztény bölcseletben és a hittudományok főbb szakágaiban alaposabb kiképeztetésére adjon alkalmat.” Középiskolát végzett nők iratkozhattak be a hároméves tanfolyamra. Két esztendő elteltével - közben lezajlott az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság időszaka -, 1919 szeptemberében a tanfolyam nyolc hallgatója megbízást kapott a fővárosi katolikus egyházi elöljáróktól arra, hogy budapesti elemi iskolákban hitoktatók legyenek, helyettesítsék a távollévő pap-hitoktatókat. Erről így szólt az igazgató jelentése: „A háború következményeként megsokasodott a munka és - sajnos - csökkent a papi hivatások száma úgy, hogy a hitoktatók immár előkészített, élő hittel vértezett kis csapatát örömmel fogadta szolgálatába az egyház.” - Az első nyolc hitoktatónőnek még nem volt semmiféle hitoktatói képesítése. 1919 novemberének végén kapták meg ők is, mások is - összesen húszán a tanfolyam résztvevői közül - az első hazai hitoktatónői okleveleket. 1920 decemberében új tantervet vezettek be: a hagyományos teológiai tantárgyak mellett ettől kezdve oktatták a „pedagógia és katekétika”, valamint a „szociológia” tantárgyakat is. (Ez utóbbi azonban csupán két évig maradt a tantervben.) Közben az intézet felvette a Ward Mária Kollégium nevet. Az angol Mary Ward (1585-1645) volt az angolkisasszonyok szerzetes-kongregációjának az alapítója. A fővárosi közoktatásügyi ügyosztálya azonban a főváros elemi iskoláiban alkalmazott összes tanítótól, tanítónőtől megkívánta a tanítói képesítést. A már munkába állt hitoktatónők ezt megszerezték, s ettől kezdve a Ward Kollégiumba jelentkezők felvételének feltétele lett a tanítói képesítés annak a számára, aki hitoktatónő akart lenni. A Ward Kollégium végleges funkciója, korszerű szervezete 1923 szeptemberére alakult ki. Ettől kezdve két évfolyamos, főiskolai jellegű képzést adott hallgatóinak, s egyik legfőbb feladatának tartotta, hogy hitoktatónőket képezzen az elemi iskolák számára. Fenntartója kezdettől működése végéig az angolkisasszonyok budapesti Sancta Maria Intézete. Fővédője a bíboros hercegprímás, aki a tanulmányi felügyeletet az általa kinevezett érseki biztos útján gyakorolja. A kollégium igazgatója az intézeti főnöknő, ő nevezi ki az ügyvezető prefektát az angolkisasszonyok közül. A tantárgyak: apologetika, biblikum, dogmatika, erkölcstan, szertartástan, pedagógia, „hitelemzéstan” (vagyis a hitoktatás módszertana), szónoklati gyakorlat, stílus- gyakorlat, egyházművészet, egyházi latin nyelv. A rendes hallgatók a második tanév végén oklevelet kaptak, amely elvben elemi iskolai hitoktatásra képesített, de „gyakorlati érvénye természetesen csak esetleges paphiány alkalmával van” - tette hozzá a szabályzat. 1937-ben ezt írta a kollégiumi évkönyv: a végzett hallgatók nemcsak mint hitoktatónők, de „mint tan ítónők, egyesületi vezetők és más egyházközségi, szociális, karitatív munkakörökben keresettek.” A kollégium növendékeitől elvárták, hogy lelkiismeretesen teljesítsék vallási kötelességeiket, elmélyülten vegyenek részt az évi háromnapos lelkigyakorlaton. Minden 116
