Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - KÖRKÉP - Visy Erzsébet Margit: Arról tudják meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok
több évtizedes lemaradását behozzuk, ahol egyesek azért küszködnek, hogy elérjenek, fenntartsanak, felmutassanak egy aránylag, a hazai viszonyokhoz képest magas anyagi életn ívót, mások pedig azért, hogy talpon maradjanak, hogy ne süllyedjenek el véglegesen a nincstelenségben. Ebben a küszködő, fáradt és ingerült társadalmi közegben kell bemutatnunk a keresztény értékeket, egy másfajta élet mindenki számára nyitott lehetőségét. De ki fog meghallgatni minket? - Nehéz ez a feladat, azért is nehéz, mert miközben az evangéliumi üzenetre hívjuk fel a figyelmet, nem fordulhatunk el a világtól, a benne élő emberektől, azok gondjaitól sem. A keresztény életmód lényege, hogy a szeretetre, embertársaink iránti szeretetre épül, azok szeretetére, akiket nap mint nap látunk, mert csak úgy tudjuk szeretni azt, akit nem látunk. - A szeretet felelősséget jelent, felelősséget mások, szűkebb-tágabb környezetünk életéért. Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegye el övéit a világból. A vallás nem menedék, legalábbis nemcsak az: hitünk vigaszt nyújt és erőt ad, de nem ad felmentést a mindennapos küzdelmek, gondok vállalása alól. Radnóti így fogalmazza meg a humanista magatartás követelményét: „Ember... éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.” Mennyivel inkább feladatunk ez nekünk, Krisztus mai követőinek, a keresztény humanizmus, a szeretet parancsa nevében. Sokat beszélünk a szeretetről. A Korintusiaknak írt levél Szeretethimnusza ismerős úgy is mint szentírási részlet, úgy is, mint világirodalmi remekmű. Sokszor halljuk, de vajon elgondolkodunk-e azon, hogy milyen komoly követelményeket állít elénk? „A szeretet türelmes” - Mi pedig hányszor vagyunk ingerültek, sok gondunkra-ba- junkra hivatkozva, az utcán, a munkahelyünkön és otthon, legtöbbször éppen a hozzánk közelállókkal. „A szeretet jóságos”- Adakozásra, mások megsegítésére talán szívesen vállalkozunk, de csak feleslegünk törtrészét adjuk pénzben, időben, energiában. Hol van mindez a szegény asszony kétfillérjétől? „A szeretet nem féltékeny" - Mi pedig olyan hamar megirigyeljük mások javait, szerencséjét. És birtokolni akarjuk, éppen szeretetünkre hivatkozva, azokat, akik közel állnak hozzánk, házastársunkat, gyermekeinket, barátainkat. „Nem kérkedik, nem gőgösködik" - Kevés jótettünkről milyen szívesen beszélünk. Mennyire fontos nekünk az elismerés, a szereplés, az, hogy vélt értékeinkkel kitűnjünk környezetünkből. „Nem tapintatlan" - Olyan gyakran vagyunk figyelmetlenek mások iránt, hiányzik belőlünk az empátia. Még ha úgy hisszük, hogy jót akarunk, akkor is leginkább saját, és nem társaink vágyait figyeljük. „Nem keresi a magáét” - Korunk embere érdekorientált. Alaptulajdonsága az önzés, alapigénye az önérvényesítés. Mi is olyan gyakran hivatkozunk jogos önvédelemre, józanságra ahelyett, hogy magunkról megfeledkezve másokon, egymáson segítenénk. „Haragra nem gerjed” - Békés életre vágyunk, nyugalomra törekszünk, mégis de sokszor fog el az indulat, de sokszor gyűlölködünk. Mi is hozzájárulunk ezzel az emberi kapcsolatok, a társadalmi légkör elmérgeződéséhez. „A rosszat fel nem rója"-A sérelmek türelmes elviselése, a bennünket érő hántások elfelejtése nagyonis méltóságon alulinak tűnik akkor is, ha ezzel tartóssá tesszük a feszültséget, az ellenségeskedést. „Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal” - Ki kell állnunk az igazság mellett, el kell utasítanunk mindent, ami rosszindulatú, ami másokra ártalmas. Ez nem veszélytelen, így sokszor inkább a kényelmesebb módszert, a hallgatást, a meghunyászkodást, a rosszul értelmezett békességre törekvést választjuk. „Mindent eltűr, mindent elhisz" - Bíznunk kellene az emberekben akkor is, ha bizalmunkban csalatkozunk. Mi ehelyett legtöbbször - félelemből, óvatosságból - eleve gyanakvással fordulunk feléjük. „Mindent remél, mindent elvisel"-Inkább kishitűek vagyunk, hamar elcsüggedünk, nem tudjuk elviselni a kudarcainkat. 113
