Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - KÖRKÉP - Pomogáts Béla: Psalmus Hungaricus - Az erdélyi magyarság helyzete és a menekültek
A két világháború közötti évtizedekben ugyan számos közösségi és egyéni sérelmet okozott ez az asszimilációs politika, igazán mégsem lehetett eredményes, mert az erdélyi magyarságnak tekintélyes gazdasági és kulturális ereje volt, és ez az erő részben ki tudta egyenlíteni a románság viszonylagos számbeli fölényét, és az állami erőszakkal szemben meg tudta védeni a magyar néptömegeket. A királyi Románia társadalmi és politikai rendszere máskülönben is a nyugat-európai demokráciák, elsősorban Franciaország viszonyaihoz kívánt alkalmazkodni, parlamentáris demokráciát, felelős kormányzatot és liberális szellemű jogrendet épített ki, és noha a román politikai berendezkedés messze elmaradt a nyugat-európai normák mögött, a viszonylagosan liberális közszellem némileg mégis enyhítette az asszimilációs politika brutális intézkedéseit. A régi Romániában törvényes magyar politikai párt működött, a bukaresti parlamentben tevékenykedő magyar képviselők tiltakozhattak a kirívóbb törvénysértések ellen, s a katonai sajtócenzúra túlkapásai sem tudták elérni, hogy a magyar lapok és folyóiratok ne tűzzék rendszeresen napirendre a tapasztalt jogtalanságokat. Romániában tekintélyes erőt képviseltek a magyar gazdasági és kulturális intézmények. Igen nagy szerepe volt a nemzetiségi sajtónak, például a kolozsvári Ellenzék és Keleti Újság, a nagyváradi Szabadság és Magyar Nép, a temesvári Déli Hírlap, valamint a Brassói Lapok című orgánumoknak, illetve a gyorsan fejlődő kisebbségi irodalomnak, amelynek a „transzilván” gondolat jegyében szerkesztett Erdélyi Helikon és Pásztortűz, a marxistákat tömörítő Korunk, valamint a fiatal értelmiséget egybegyűjtő Erdélyi Fiatalok és Hitel voltak a legfontosabb műhelyei. A nemzetiségi fennmaradást - a magyar nemzeti tudatot és kultúrát - szolgálták a nagy történelmi múltra visszatekintő erdélyi egyházak is. Közismert, hogy Erdélyben a nemzeti és a vallási hovatartozás nagymértékben megfelel egymásnak: a római katolikusok kétharmad részt magyarok, egyharmadrészt németek (bánsági és szatmári svábok), a reformátusok szinte mind magyarok, az evangélikusok nagyrészben németek (erdélyi szászok), kisebb részben magyarok, az unitáriusok mind magyarok, a görög katolikusok túlnyomó többségükben románok, kisebb részükben magyarok, a görögkeletiek pedig szinte mind románok voltak, és a zsidó vallásúak is nagy többségükben a magyar nyelvhez és kultúrához ragaszkodtak. Az erdélyi egyházaknak, ha tetemes veszteségekkel is, de sikerült megőrizniük kulturális erőiket és társadalmi befolyásukat, így a római katolikus egyháznak is tekintélyes intézmény- rendszere volt. Erdély és a vele együtt román fennhatóság alá került Kelet-Alföld és Bánság területén négy egyházmegye osztozott: a gyulafehérvári és a váradi püspökséget még Szent István alapította (az utóbbit Biharvár elpusztulása után Szent László helyezte át Nagyváradra). A XVIII. században hozták létre a szatmári, és 1923-ban - a Csanádi egyházmegye Romániához csatolt területeiből - a temesvári egyházmegyét. Hagyományai és lélekszáma tekintetében a gyulafehérvári (ún. erdélyi) egyházmegye töltötte be a legnagyobb szerepet, és ennek püspökei: korábban gróf Majláth Gusztáv Károly, majd Márton Áron élvezték a legnagyobb egyházi tekintélyt, igaz, nekik kellett a legtöbbet törődniük a román uralom alá került közel egymillió római katolikus sorsának alakulásával és a magyar kultúra fennmaradásával. Tekintettel arra, hogy az állami vagy városi kézben lévő egykori magyar iskolák számára a bukaresti kormányzat a román tanítási nyelvet tette kötelezővé, igen nagy felelősség hárult az egyházi iskolahálózatra, amelynek szinte egymagában kellett az anyanyelvi oktatást fenntartania. Régi és neves katolikus (és református) középiskolák, kollégiumok jártak ebben elöl, a többi között a kolozsvári, nagykárolyi és temesvári piarista, a brassói, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, Csíkszeredái és kézdivásárhelyi katolikus líceum, a kolozsvári Marianum és a temesvári Notre Dame leánylíceum. Ugyancsak hatékony kulturális missziót töltöttek be az egyházi folyóiratok, így a kolozsvári ferencesek Hírnök és az aradi minoriták Vasárnap című lapja. A szépen bontakozó erdélyi irodalomban ugyancsak kifejezést kapott a vallási ihletésű, általában a keresztény eszményeket és értékeket képviselő irodalmiság: így az egykori falusi plébánosból molnárrá, majd újságíróvá lett Nyíró József elbeszélő műveiben, a mára teljességgel elfeledett papköltő: a szatmári Pakocs Károly költészetében és elsősorban Tamási Áron és Dsida Jenő munkásságában. Tamási több 100
