Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kerekes Károly: A tanúságtevő és bizonyságtevő Szentlélek

„nyitottak vagyunk’’ felé. Az addig testi ember attól kezdve mindenestül lelki emberré lesz. Ahogy az 1Kor 2,12—14-ben olvassuk: „Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket. . .Az érzéki (testi) ember nem fogja fel, ami Isten Leikéből ered.” — Ez az a teljesség, amelyből mindannyian meríthetünk, „kegyelmet kegyelemre halmozva” (Jn 1,16). így tölti el az apostolokat, Istvánt, Pált, Barnabást is, és mindazokat, akikre az apostolok ráteszik kezüket. Akik testi gyógyulásban részesülnek, egyben lelki átalakulást, újjászületést is megélnek. A Szentlélek az egész embert betölti, azaz áthatja erejével. A teljes emberi személyt ragadja meg, nem csupán egy-egy tulajdonságát. — Ha a Szentlélek eltölt bennünket, akkor örökrészünk „az igazság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). S hogy ezt el ne veszítsük, „maga a Szentlélek könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal” (Róm 8,26).

így végül a Szentlélek megmarad bennünk. De nem egyszerű statikus (statisztáló) jelenléttel, hanem dinamikus alakító tevékenységgel: a fiúságnak, az istengyermekségnek a karakterét alakítja ki bennünk. Mint Jézusban: „Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam és tanúskodom róla: ő az Isten Fia!” Az erőteljesen hangsúlyozott rajtamaradás, bennemaradás feltűnő különösen a „teológus János” evangéliumában. A karaktert kifejező hangsúly: „Ö az Isten Fia!” A Zsidókhoz írt levél szerzője fejti ki majd, hogy Jézus Krisztus így az Atyaisten dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása. (Az eredeti görög szerint: az Isten hüposztaziszának karaktere.) Bennünkmaradásával ugyanazt a Jézusban megismert istengyermeki karaktert rajzolja ki a Szentlélek. Az istenfiúi karakter kialakulása, kirajzolódása bennünk lassú, fáradságos folyamat. Hogy ez miként történik, arra nézve talán hasznos utalnunk Frangois Mauriacnak a lepkéről és a falevélről írt (és témánkra vonatkozó) misztikus tartalmú elbeszélésére. A lepke naponként ráfeszül a tökéletesnek megsejtett falevélre, naponként hozzáméri magát, és mindent elkövet, hogy a megszeretett falevél erezetéhez és alakjához hozzáidomuljon. De teljesen hozzáhasonulni csak a halálban sikerül neki. — A mi képnyelven megfogalmazott feladatunk: először is a bennünk „sóhajtozó” (lélegző) Szentlélekkel való együttlélegzés begyakorlása. Ez természetesen és elsősorban az imádság, ahogy ezt a Róm 8,26-ból ismerjük. Tudjuk, hogy az istengyermeki karakter kialakulásához hozzátartoznak a szentségek is. Hiszen, mint ahogy Nagy Szent Gergely mondja: „Mindaz, ami a Szentlélektől fogantatott, de már a mennyei dicsőségbe távozott Jézus Krisztusból az egyházban számunkra megmaradt, az mind átment a szentségekbe.” Majd az imádságot és a szentségi életet organikusan kiegészítő „irgalmasság cselekedetei" rajzolják ki legélesebben a bennünkmaradó Szentlélek által az istengyermeki, a kiemelt értelemben „fiúi” karaktert. Ahogyan Jézus Krisztusban kialakult ez a karakter az isteni irgalmas szeretet és az önmagát kiüresítő emberi engedelmesség helyes életritmusában (vö. Fii 2,5—11). „És mindezt egy és ugyanaz a Szentlélek műveli bennünk, tetszése szerint osztva kinek-kinek” (1Kor 12,11). Az igazságról vallott szentlelkes tanúságtevésben is, meg a szentlelkes szeretetben megélt bizonyságtevésben is. Mit tesz tehát, a bennünkmaradó Szentlélek? Evangéliumi szóval: „Növekedtet korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt” (vö. Lk2,52),—Jézus Krisztus nagykorúságának mértékéig! (Ef 4,13.)

MIT TEHETÜNK, MIT TEGYÜNK EZEK UTÁN „A SZENTLÉLEKKEL EGYÜTT?” Ha a dolgok mélyére nézünk, akkor vajon a Szentlélek él bennünk, vagy mi élünk a Szentlélekben? Csak kérdésben megfogalmazott hasonlattal tudunk válaszolni: Amikor egy folyó partján vagy fürdőmedence mellett a pázsiton napozunk, „üdülünk” (rekreációt, vagyis újjáteremtést élünk meg), akkor vajon mi vagyunk a napsugárban, vagy az mibennünk? A Szentlélekkel is valami hasonló helyzetben vagyunk. Már a keresztségben átjárt bennünket. Tehát bennünk van, és mi őbenne. A bérmálásban meg már egészen a személyünkig, pontosabban a felnőtt krisztusi személyiséggé válásunkig hatol. így, ezzel a szemlélettel vizsgáljuk meg, hogy mit tehetünk mi a Szentlélekben, illetve a Szentlélekkel együtt.

74