Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Honsel, Bernhard - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Utam Krisztus követésében (Bűnbánati ájtatosság nagyböjt idején)
ellenére, aki nem lázad örökké, hanem egy napon „igent” mond, azzal megtörténhet az, ami Jézussal történt: Egy angyal jött és megerősítette. Angyal, hiszen ez azt jelenti, küldönc, üzenet Istentől. S világos lett előtte: Ezt az utat kell járnom, ez az én utam! — És járja az utat. E döntés erejében, az imádság adta bátorítás erejében. Az út kemény marad továbbra is, neki is — és sokaknak. Nem véletlenül mondják, hogy Jézus háromszor esik el a kereszt alatt. És a kereszten, a szenvedés tetőpontján mintegy a kétségbeesés kiáltása hangzik az ajkán: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Az utolsó szó: „Bevégeztetett. — Végigjártam az utamat, egészen végig. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” — Talán ez a kis elmélkedés elsegített bennünket ahhoz, hogy ki-ki közelebb került egy kicsit önmagához, a maga nehézségéhez, a maga útjához, s most azt gondolja: „Most ebben az órában elsősorban nem Jézus szenvedéséről van szó, hanem rólunk, magamról, az utamról Krisztus követésében." Elmélkedés. Pap: Mindenkinek megvan a maga útja —, a maga saját története. Szeretném fölbátorítani a testvéreket, álljanak szóba a saját kérdéseikkel, nyíljanak meg előttük. Felolvasó: Megvannak a magam nehézségei, a bizonytalanságom, a szenvedésem. Mindenkinek megvan a maga ősi félelme. Nekem is megvan a félelmem, s annak a maga története. Én is újra meg újra átélem az Olajfák hegyét, a magamét. Van, amikor tiltakozom ellene: nem akarom látni a helyzetemet, nem akarom elfogadni. — Uram, múljék el tőlem ez a pohár. Pap: Mindenkinek megvan a maga útja. Ezért az útért, az én utamért végső soron én vagyok felelős, de rá vagyok utalva másokra is. Vannak támaszaim ezen az úton, az utamon — jelzőtáblák: emberek, könyvek, csoportok, egy istentisztelet. — Mi akadályoz meg abban, hogy a bizonytalanság és nyomorúság órájában meglássam a támaszaimat, engedjem, hogy segítsenek? Vagy nagyon is elvárom mások segítségét? Anélkül, hogy hozzátennék valamit, a magam bizalma, a magam fáradozása nélkül nem gyógyulok meg, nem tudok továbblépni, helyzetemet alapvetően megváltoztatni. — Szünet. Felolvasó: Mi lehet számomra a következő lépés? — Bizalom — önbizalom — Istenbe vetett bizalom. Mi segít abban, hogy megfoganjon bennem a bizalom? Ha visszaemlékezek az életemben olyan emberekre és olyan eseményekre, akiknél és amelyekben biztonságban és nyugalomban éreztem magam; az a tapasztalat, hogy fontos vagyok mások számára, hogy szükség van rám, hogy tudok segíteni másokon; a lehetőségeim, hogy akkor is látom a fényt, amikor minden sötétnek tűnik; az a sejtés, az a tapasztalat, hogy egy vörös fonal húzódik végig az életemen; a remény, a várakozás, hogy még sok mindent elérhetek az életemben. Pap: Istenem, hol talállak meg técjed? Istenem, hogyan érlek el téged? Életemnek rohanásában és nehézségében, eleiem örömében és boldogságában. Keresésem olyan, mintha egy meredek hegyre akarnék fölmenni. Egyedül nem vagyok rá képes. Mások jönnek velem, jönnek mellettem, mentek előttem. Mennem kell, keresnem kell. Életem tapasztalata föltárhat egy kaput; az olyan emberekkel való találkozás, akiket szeretek, a tapogatózó imádság megtapasztalása. Felolvasó: Engem keresel? Amikor szomorú vagy: melletted vagyok. — Ha fáradt vagy: kitárom feléd a kezemet. — Ha beszélni akarsz: fülem nyitva van számodra. — Ha engem hívsz, az mozgósít bennem minden erőt. Talán olyan valakire van szükséged, akivel csak együtt szeretnél hallgatni: itt vagyok. — Ha ellenállást keresel: hajlandó vagyok kiállni veled. — Ha azt akarod tudni, hogy hogyan állsz: tükröt tartok eléd. Melletted vagyok, ha szükséged van rám. — Érted vagyok. — (Ezt a szöveget orgona kísérheti, pl. J. S. Bach: Sei gegrüsset, Jesu gütig c. művének egy variációja.) Pap: Martin Buber, a költő és vallásfilozófus talán segítségünkre lehet Istenhez vezető utunknak ezen a pontján: „Ha elfordítjuk szemünket a világról, az nem segít el bennünket Istenhez. — Ha rábámulunk a világra, az sem segít el hozzá. — De aki benne szemléli a világot, az az ő jelenlétében jár. — Aki egész lényével megindul feléje 52
