Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Diószegi László: A tiszta szív titkai

ugyancsak sok a közönybe merülő vagy a kilátástalanul depressziós. Mind a két véglet forrása, hogy épp a felnőttek viselkedése miatt nem alakult ki bennük az értékek egészséges hierarchiája. (Bizonyára ez ihlette Janikovszky Éva: „A lemez két oldala” c. írását is, amelyen például az édesanya megtanítja fiacskáját, hogy hogyan falazzon neki némi kegyes hazugsággal az apja előtt egy bizonyos pulóver vásárlása ügyében; aztán pedig magából kikelve veszekedik vele a lemez másik oldalán, amikor a gyerek saját maga érdekében elhazudja iskolai jegyeit.)

Sok mindennel próbálhatjuk mentegetni, hogy miért is vált a felnőtt társadalom áttekinthetetlen viselkedésűvé, mégis fájdalmas, amikor a legegyszerűbb köznapi dolgokban kell megtapasztalnunk, hogy a felnőttek világában milyen sok a szorongó, rágódó, ideges ember —, de ugyanakkor a laza, a felszínes is. — Diplomás, templomjáró ismerősöm magyarázta egyszer, hogy a mai viszonyok között kifizetődőbb, ha az ember nem vesz sem bérletet, sem jegyet, hanem inkább évente egy-két alkalommal megfizeti a BKV-nak a bírságot, ha valamelyik ügyes ellenőr lefüleli... — Leleményes fiatalasszonytól hallottam, hogy most jónak látszik minél több mosóport előre beszerezni, hiszen ki tudja, jövőre . . . ő például úgy szokta, hogy az ABC-be menet tesz a szatyrába két-három üres mosóporos dobozt, befelé megmutatja a pénztárosnak, aztán kifelé hoz helyette telit... — Az őszi betakarítási munkákban résztvevő középiskolás tanítványom jókedvűen mesélte, hogy milyen jól járt, mert ő is abban a brigádban szedte a szőlőt, ahol a tornatanárja, akinél mindig volt egy kis pálinka, és abból ,,egy kis lendület” neki is jutott. — Egy másik hittanos ifjú önérzetében megsértve panaszkodott osztályfőnökére, aki „maradi öreglány”, mert az előző osztálykiránduláson nem engedte, hogy fiúk-lányok egy sátorban aludjanak . . .

Érdemes-e tovább sorolnom? Vagy inkább idézzem azokat, akik úgy kezdik a gyóntatószékben a vallomásukat, hogy „nincs is nekem, kérem szépen, bűnöm, csak hát ugye emberek vagyunk, tetszik tudni, meg bizony a szomszédom a múltkor is . . . na meg aztán a menyem is megéri a pénzét. . .” — Azt hiszem, kár folytatnom, annál is inkább, mert lépten-nyomon tapasztaljuk, a szakemberek is mondogatják, hogy a baj gyökere: nincs egészséges, reális bűntudatunk. — Cseri Kálmán református lelkész kollégám mondta évekkel ezelőtt a „Házasság válsága” című beszédsorozatában:

......baj történhet a legjobb helyen is, kérdés az, hogy mit csináljunk a bajjal. Ha bajnak

tek

intjük és orvosoljuk, tovább lehet menni.” — De ha nem? Ha nem látjuk a bajt bajnak, a bűnt bűnnek?

— 2. Kézenfekvőnek kínálkozik a megoldás: tanítsuk meg az embereket, hogy nézzenek szembe bűneikkel, mint valóban bűnökkel, ne magyarázgassák ki azokat. Ám a szédülős embernek sziklamászáskor nem azt tanácsolják, hogy minél többet nézegessen maga alá, hanem, hogy fölfelé! Vajon megértheti-e az, hogy mi a bűn, aki csak a saját tetteit látja, de sosem tudott belefeledkezni Isten jóságának, szeretetének szemlélésébe? — Nem fenyegeti-e a mai ember lelkiismeretét az elhomályosulás, az érzéketlenség vagy bénaság? — Hogyan veszett el a bűn iránti érzék; az az érzékenység és figyelem, hogy felismerjük a halálos „csírákat” abban a sok formában, melyet a bűn ölthet magára? — Ez az érzék az Istenre vonatkozó tudathoz kötődik. Az Isten-tudat elhomályosulásával, elvesztésével, melyhez az ember belsőleg kötődik, elvész a bűn iránti érzék.

Egy teljesen Isten nélküli humanizmusban, melyet egészében a fogyasztás és az élvezet határoz meg, még csak nem is gondolnak a lélek elvesztésének veszélyére. — A bűntudatnak csak a torzult formája marad meg, hogy ti. az, akit tetten értek, most már bánja, mert nem sikerült megúsznia ... Egy „kultúrember” legjobb esetben azért érez bűntudatot, ami az embert vagy a „társadalmat” sérti. — Fölösleges remélni, hogy az emberi értékek iránti bűntudat létezhet akkor, ha hiányzik a valódi bűntudat: Isten megbántásának tudata. — Aki komolyan veszi a feléje sugárzó isteni szeretetet, azt nyomja saját elmulasztott szeretetének súlya. Ha a bűn az Istenhez való gyermeki viszony megtagadása, amikor is az ember saját egzisztenciáját kivonja az Istennek tartozó engedelmesség alól, akkor nemcsak az vétkezik, aki Istent megtagadja. Vétkezni annyit jelent, mint úgy élni, mintha Isten nem volna; vétkezni annyi, mint ót kizárni mindennapi életünkből.

48