Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Stecher, Reinhold - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A bűnbánat a lelkipásztori munkában és a katekézisben
TEOLÓGIA I—L ELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Reinhold Stecher A BŰNBÁNAT A LELKIPÁSZTORI MUNKÁBAN ÉS A KATEKÉZISBEN* A megtérés és a bűnbánat folyamatában — amely folyamat a szentségben ér tetőpontjára — két egymással ellentétes irányú fejlődést figyelhetünk meg. Az egyik oldalon ott látjuk a szentség széles körű krízisét, a másik oldalon viszont, éppen az elmúlt években, a kibontakozás tanúi lehetünk. Ha valaki ma elmegy gyónni, akkor általában jobban gyónik, mint harminc évvel ezelőtt. S ezt az utóbbit is ki kell mondanunk, még ha nem is lehet vele eltakarni az előbbit. A megtérés tekintetében sok hívőben valami vákuumra bukkanunk, alapjaiban sem ismerik föl a keresztény lét ezen oldalának, de különösen is a szentségnek az értelmét. A következőkben néhány gondolatot szeretnék adni a megtérés motiválásához és a bűnbánatra vonatkozó lelkipásztori munkához. Éppen a megtérés tekintetében, véleményem szerint, az antropológiának vannak olyan megállapításai, amiket az egyháziak teljesen figyelmen kívül hagynak, amikor a megtérésről beszélnek, pedig azok nagyon jó „Sitz im Leben”-jét adják a kiengesztelődésről szóló tanításnak. Gondolataimat három pont köré csoportosítottam: f. A bűntől való szabadulás éretlen és érett módja; 2. A megtérésről szóló kinyilatkoztatás ezen háttér előtt; 3. Néhány kiáltó hangsúly. I. ANTROPOLÓGIAI MEGFONTOLÁSOK A BŰNTŐL VALÓ ÉRETLEN ÉS ÉRETT SZABADULÁS KÉRDÉSÉHEZ Egyetemi hallgatókkal való beszélgetés közben újra meg újra fölmerült az a nézet, hogy a bűnösség kérdése tulajdonképpen olyan téma, amely éppen a vallásos emberekre nehezedik különösen is súlyosan, mert kiskoruktól fogva bebeszélik nekik, beléjük nevelik a megfelelő bűntudatot. Szinte magától vetődik fel a kérdés: mi is az a bűnösség? Azt hiszem, mind az igehirdetésben, mind a katekézisben tisztázni kellene bizonyos fogalmakat éppen ebből a szempontból. Hangsúlyozni kellene, hogy különbség van jogi és szorosan vett erkölcsi bűnösség között, de meg kellene húzni a határt az erkölcsi bűnösség és a bűn átérzése, a pszichológiai bűnösség között is. Mert előfordulhat, hogy az ember világosan látja a bűnét, de nem érzi át igazán mélyen; viszont az is lehetséges, hogy igen súlyos bűntudat gyötri, pedig erkölcsi értelemben nem bűnös (pl. vétlen közlekedési balesetnél). Már a gyermeknevelésben fontos helyet kellene kapnia a bűnösség tisztázásának, mert a kisgyermekek sokszor szenvednek homályos és tisztázatlan bűntudattól, s mi manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy magára hagyjuk a gyermeket ezekkel az érzéseivel. Feltétlenül rá kellene mutatni továbbá arra, hogy egyszerűen a humánumra való neveléshez tartozik a bűntudat és a bűnösség elismerésének kialakítása. Ki lehet alakítani bűntudatot és bűnképzetet helytelenül is. Azonban senki nem kerülheti el, hogy ne keveredjen konfliktusba a bűn kérdésével. Ez azzal függ össze, hogy az ember egyrészt értékelő, másrészt nagyon is törékeny lény. Tehát termelünk bűnt, mint ahogyan fokozódó mértékben termelünk hulladékot is. Mind a két esetben problémát okoz a szemét. A lélek birodalmában is létezik „vad” szemétlerakóhely, ahol csak látszólag tüntetjük el a szemetet, valójában a környezetet terheljük meg és romboljuk szét vele. És van „kijelölt” szemétlerakó, ahol a szemetet nem egyszerűen a folyókba vagy az erdős völgyekbe szórjuk, hanem ahol bizonyos körülmények között még nyersanyagokat, trágyát és energiát is nyerhetünk belőle. (Lehet, hogy ezek a kepek tudománytalanok; azonban arra alkalmasak, hogy az igehirdetésben megértessük az emberekkel ezeket a valóságokat.) A meg nem váltott 41
