Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: Ha az utcáról toppan be valaki
de összhatásukban szükségszerűvé válnak. Ha a gyerekek csöncsön-gyűrűt játszanak, azt adhatják körbe, ami a kezükben van, amit birtokolnak, de nem adhatják egymásnak azt, amivel nem rendelkeznek. Mivel minden létező koldusa a létnek, a sok koldus is csak a nincset nyújthatja a másiknak. Ha a világ minden része véges létbelileg, az egész is az, s akkor létét csak a létteljességtől kaphatja mint ajándékot. Ez elől a következtetés elől a marxizmus képviselői azzal szoktak kitérni: az egyes dolgok esetlegesek, az Anyag egésze szükségszerű. Erről pedig legelső latin leckénk szokott eszembe jutni (rana rupta et bos), a felfúvódott békáról és az ökörről. A béka, akárhogy felfújja magát, soha nem lesz ökör. Az ökörre pedig érvényes a „quod licet lövi . . .” kegyetlen, de valós törvénye. A mi problémánkra vonatkoztatva: az anyag bárhogy változik, alakul, sohasem lesz más, mint, ami a lényege: esetleges, lehatárolt, nem szükségszerű. Sőt ki merem mondani: az a szükségszerű benne, hogy nem szükségszerű. Vagyis „szükségszerűsége” csak formai, látszólagos, amelynek tartalma éppen az esetlegesség. Végül is a világ fejlődésével is azt mondjuk ki, hogy még nem teljes, még fejlődnie kell — de akkor nem abszolút. Mint Bolberitz Pál erre többször rámutatott, a materializmus nem tudja kikerülni a fejlődő abszolútum önellentmondást hordozó következtetését. A dialektika — avagy a software és a hardware A fejlődés kérdése átvezet a mozgás kérdéséhez. Hogy az anyag és a változás együttjáró fogalmak, azt nemcsak a marxizmus, hanem a keresztény is vallja (vö. az anyag mint ens mobile). A kérdés csupán az: mi a változás oka? Nos, hogy valami mi miatt mozog, erre vonatkozólag kétféle válasz adható: egy felszíni és egy mélyebb okokra utaló válasz. Úgy is mondhatnám: a „hogyan”-ra és a „miért”-re is válaszolhatok. Hogy például egy mozdony miért áll mozgásban, ezt megválaszolhatom úgy is: azért, mert a dugattyúk hajtókarja hol fenn van, hol lenn, és ez előre lendíti a mozdonyt. De nagyon jól tudom, hogy a mozdony valójában nem ezért mozog, hanem mert emögött ott van a gőz feszítőereje, emögött pedig ott van a tervezőmérnök, aki megalkotta a gépet, s egyáltalán az ember, aki képes a hőenergiát mozgási energiává átalakítani. Vagy egy maibb hasonlattal: a komputer munkáját leírhatom úgy is, hogy a software-t adom meg — tehát, hogy milyen játékszabályok irányítják a konkrét programot —, de a valódi ok a hardware, a megszerkesztett elektronika, amely lehetővé teszi a játék lefolytatását, emögött pedig ugyancsak ott rejtőzik az ember, aki a komputer tulajdonképpeni miértje. Hasonló a helyzet a marxizmus központi állításával, a dialektikával is. A dialektika törvényei kétségtelenül valós törvényszerűségeket tükröznek, a mai, nem statikus, hanem dinamikus világképet jobban figyelembe veszik mint a régi „természettörvények”. Azonban mégsem a miértre, hanem a hogyanra adott válaszok. így pl. a tagadás tagadásának törvénye lényegében nem más, mint a változás folyamatának leírása, nem mond többet, mint a hagyományos megfogalmazás, hogy a mozgás átmenet lehetőségből ténylegességbe. Valós összefüggést tár fel az a tétel is, hogy a változások során mennyiségi és minőségi változások haladnak együtt (amire példa lehet a Mengyelejev-féle periódusos rendszer vagy a fajok fejlődése, az evolúció). Azonban ezzel még csak a fejlődés szót írtam körül, azt mondtam el, ,hogy a világban jelen van a többé-válás, a minőségi (és esetlegi lényegi) növekedés. Ám ez még csak a „hogyan” kérdése. A tulajdonképpeni kérdés a miért. És itt meg kell mondanunk, hogy egy-egy alsóbb szint törvényszerűségei nem magyarázzák meg a felsőbb mozgását. Pl. atomfizikai törvényekkel nem írható le a biológiai mozgásforma, biológiai törvényekkel a szellemi-tudati szféra. A többé-válás, az önfölülmúlás nem lehet a dolgok „erőfeszítésének” eredménye. Hogy ismét Münchhausenre utaljak: senki vagy 254
