Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - KÖRKÉP - Székely János: Gyermekké lett az Isten (Betlehem, 1987. Karácsony)
emelkedve szemléletessé és emlékezetessé, mit jelent: aki nagy, legyen kicsi, és csak aki kicsiny, az a nagy (vö. Jn 13,2-20). Amikor pedig az apostolok korábban arról vitatkoztak, ki a legnagyobb közöttük, odahívott egy gyermeket, majd közéjük állította és így szólt: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött” (Mk 9,33-37; vö. Mt 18,1-5; Lk 9,46-48). E szövegekből világosan kiderül, hogy ilyesfajta oktatásra a tanítványok egymás közti civakodása — mármint ki a legnagyobb köztük — adott okot. Lukács evangéliumában a szakaszt közvetlenül a következő szavak vezetik be: „Véssétek jól szívetekbe e szavakat: Az emberfiának emberek kezébe kell kerülnie. De azok nem értették meg ezt a beszédet. Rejtve maradt előttük, és nem fogták föl értelmét. Mégsem merték őt megkérdezni a dologról” (9,44-45). Értetlenségükben inkább viszálykodnak. Erre föl szólít közéjük Jézus egy gyermekei, és rámutatva oktatja őket: „Aki a legkisebb köztetek, az nagy igazán” (9,48). A közvetlen szövegkörnyezet figyelembevételével elszomorító, helyesebben: nagyon realista „diptichon” rajzolódik elénk. Az egyik oldalon ott áll Jézus, aki Jeruzsálem felé tartva hamarosan emberek kezébe adatik, a másik oldalon pedig a tanítványok, akik azon versengenek, „ki a legnagyobb közöttük". Egyfelől a kiszolgáltatottság vállalása, másfelől a fölülkerekedés biztosítása. Jézus elindul, hogy elveszítse életét, a tizenkettő meg arra törekszik, hogy „megmentse” életét. Jézus után kezek nyúlnak, ők pedig függetlenedni kívánnak. Az egyik táblán a keresztre menő szolga, a másikon az úrrá válni akaró tanítványok. Ki az igazán kicsiny, és ki az igazán nagy? Amíg a tanítványok a gyermekben a „felnőtt”-et keresik, addig Jézus ellenkezőleg: a felnőttben a gyermeket látja. Amíg az apostolok saját kicsinységükben akarnak nagyok lenni, addig Jézus ellenkezőleg: a nagyságot, a legnagyobbat a kicsinységben, a legkisebben fedezi fel, és mutat rá — szóval és tettel — az életértékek átrendezett „ellenpontjai”-ra. A lábmosás példájával és a gyermek metaforájával arra, hogy „mögötte” csak a szerető szolgálatnak és a szolgáló szeretetnek van helye, vagyis annak, ami ö maga. KÖRKÉP Székely János GYERMEKKÉ LETT AZ ISTEN (Betlehem, 1987. Karácsony) Gyermekké lett az Isten, és nem csak most, karácsonykor; örökre. Pedig mi azt hittük, hogy Ő egy hatalmas gyár igazgatója, aki rendkívül erős és okos, aki előtt mindenkinek inába száll a bátorsága. De nem úgy van. Nem látjátok, hogy pólyában fekszik? Este tíz óra felé járt, és meg-megeredt a langyos eső, amikor az ősi Betlehem két kis dombocskája alatt eldöcögött a busz, amivel érkeztünk. Kétezer évvel ezelőtt Betlehem mindössze egy 300 méter hosszú utcából, és — Szent Jeromos tanúsága szerint — mintegy 70 házból állt. Ahogy az ember leereszkedik a második dombról, elhagyva a régi városkapu helyét, alig 200 méterre azoknak a barlangoknak a helyére ér, amelyeket valaha a legszegényebbek lakásul, istállóul, a pásztorok pedig melegedőhelyül használhattak. Ezek egyike fölé emelkedik az betlehemi bazilika. A katonák mindenkit megmotoznak, csak nehezen engedik be azt a kis embersereget, mely a világ minden tájáról érkezett. A török uralom alatt a bazilika márványlapjait a 216
