Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Tomka Ferenc: A katolikus felnőttképzés Magyarországon

beállítottsága pragmatikus s úgy reagál a követelményekre, ahogy azok jelentkeznek. Hogy lehetővé tegyék az ilyen irányú fejlődést, felépítése egyszerű és képlékeny: kommunikációra és együttműködésre irányul. Jugoszlávia Az újonnan alapított ljubljanai Katolikus Felnőttképzési Ügyosztály Dr. Alojzij Suátar, Ljubljana érseke és Szlovénia metropolitája 1986 augusztusában megalapította a katolikus felnőttképzés érseki ügyosztályát, s dr. Rudi Konciliját nevezte ki annak vezetőjévé. Az irányító bizottságban öt személy vesz részt. A katolikus felnőttoktatásnak Szlovéniában már eddig is a következő elemei alakultak ki: 1. A hároméves lelkipásztori-katekétikai kurzus 2. Az értelmiségieknek szóló teológiai központi kurzus 3. A házasságra előkészítő állandó kurzusok 4. Speciális lelkipásztori családtámogatás 5. Felnőtt-katekézis 6. Házaspárok csoportmunkája 7. Vallásos felnőtt-mozgalmak, mint a fokoláré, az újkatekumenátus, a pünkösd­mozgalom, „Az út” mozgalom (az olasz Communione a Liberazione mintájára), „A barát” mozgalom a betegek, fogyatékosok és szegények támogatására 8. Bibliakörök 9. Vallási megújulások és lelkigyakorlatok a különböző rétegek számára. Mindezt folyamatosan továbbfejlesztik. A katolikus felnőttképzés érseki ügyosztálya ezt a munkát ki fogja egészíteni a még hiányzó elemekkel, tevékenységüket szink­ronba hozza, és megkísérli összekapcsolni őket a szabadság szellemében. Az ügyosztály hat új síkon végzi munkáját: a plébániákon, az esperesi kerületek központjaiban, a nagyobb városokban, speciálisan Ljubljanában, a Stiőna kolostorban havonta megrendezett hétvégeken, valamint a meglévő katolikus sajtó útján. A sajtón keresztül végzett munka már megkezdődött, a plébániai előadások úgyszintén. 1986 novemberében kezdődnek a fentebb említett hétvégek a Stiöna kolostorban. 1986 decemberében vallásos-kulturális estéket terveznek Stiőnában. 1986 októberében a főegyházmegyei lelkipásztori tanács és az esperesek tanácsko­zása keretében megbeszélések folytak a plébániákon, az esperesi kerületek központ­jaiban és a városokban a végzendő munka terveit illetően. Kértük az espereseket, hogy terveinket vitassák meg a kerületek papjaival: azok vagy fogadják el a konkrét formában előterjesztett témákat, vagy vessék el, és tegyenek egészen új javaslatokat. A felnőttoktatókat a világiak és a papok közül válogatjuk ki és készítjük elő a munkára. Néhány világi teológus segítségével megpróbáljuk megszervezni az egy­éves teológiai tanfolyamot a harmadik életszakaszban lévő emberek számára is. (Forrás: FEECA—BULLETIN, 1988. 9.) 171

Next

/
Thumbnails
Contents