Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - Gerics József: "A két királyi apostol" (Szent István és Szent Henrik kapcsolata a 11-12. századi német és magyar hagyományban)
Gerics József „A KÉT KIRÁLYI APOSTOL” (Szent István és Szent Henrik kapcsolata a 11—12. századi német és magyar hagyományban) „Miután tehát István király meg keresztel kedett, egész Pannónia befogadta az élet igéjét” Szent Henrik életrajza Szent Henrik császár (1002—1024) életrajza 1146 körül így írt hőséről: „Csodálatos, hogy Istennek ez az embere . . . országa javát semmiben sem hanyagolta el, sőt vérontás nélkül kegyességével és bölcsességével terjesztette ki országa határait, s a birodalom méltóságát dicsőséggel és nagysággal gyarapította és gondozta. Csehországot legyőzte és leigázta, Burgundiát hatalma alá vetette, és Pannóniát is egyesítette a katolikus hittel és a római birodalommal, ó, a más népek legyőzője, apostola lett a magyaroknak. Amikor ugyanis még valamennyien pogányok voltak, Henrik császár a katolikus hit megvallására vonta őket. Hogy ez könnyebben történhessék, feleségül adta nőtestvérét, Gizellát királyukhoz, Istvánhoz, aszerint, amint az apostol mondja: »Megszenteli a hitetlen férjet a hívő feleség és megszenteli a hitetlen feleséget a hívő férj.« Miután tehát István király megkeresztelkedett, egész Pannónia befogadta az élet igéjét, és — csodás változás! — e királyi apostolok a katolikus szentegyházba tagolták. O, milyen nagyszerű az ekkora együttes apostolkodás, mennyire méltó a tiszteletre és csodálatra mindkettőjüknek szent mivolta, akik annyi embert juttattak az üdvösséghez és megszentelődéshez.” Hasonlítsuk össze ezzel a Breviárium Romanum egykori Henrik-napi, július 15-i lectiójának részletét, amelyet az egyház még a 20. században is olvastatott papjaival: Henrik „az Isten segítségétől oltalmazva, inkább imádsággal, mint fegyverrel küzdött meg a barbár népekkel. Az addig még hitetlen Pannóniát úgy vezérelte Krisztus hitére, hogy nőtestvérét feleségül adta István királyhoz, és Istvánt megkeresztelték.” A Henrik-napi officium és a 12. századi életrajz egyaránt olyan hírt tartalmaz a magyarság és személy szerint István megkeresztelkedéséről, amely a maga egészében idegen az államalapító király évezredes hagyományától, a róla a magyarországi köztudatban élő ősi képtől. Istvánról és a magyarság térítésében vitt szerepéről a hazai tradíció alapjaiban egészen a 11. század második feléig, vagyis a ránk maradt legrégibb István-életrajz- nak, a Legenda maiornak a valószínű keletkezési koráig, követhető vissza. Legkésőbben ekkor vált uralkodóvá István egyedüli apostol voltának, a magyar nép térítésében játszott vezető szerepének tudata. Ekkortól fogva a szent királyéhoz képest akárki másnak csak alárendelt szerepet tulajdonítottak. így történt ez rokonaival és családjának tagjaival is. A történeti tudat rostáló szereposztása bármelyiküket csak annyiban juttatta szóhoz, amennyiben István primátusát nem veszélyeztették, hanem előkészítették vagy egyengették. Amint — főként Tóth Zoltán kutatásaiból — tudjuk, Istvánnak ez az 1080 körül, szentté avatása idején megszilárdult hagyománya, maga is fejlődés sőt tervszerű alakítás műve. Ám az is bizonyos, hogy Istvánnak, mint a magyarok legfőbb hittérítőjének képe, nem sógorának, Henrik császárnak, hanem Géza fejedelem hagyományának a rovására keletkezett. Géza vonásait, fiához képest István legendái elmosva, homályosan őrizték meg, de feltétlenül ránk örökítették róla a térítés megindítójának emlékét és azt a hírt, hogy fiát születésétől fogva keresztény hitben neveltette és meg is kereszteltette, ami kizárja a breviárium idézett adatát. A Gézának tulajdonított szerep a vázoltnál szűkebbre soha nem zsugorodott, ennyit, mint minimumot a történeti tudat mindig fenntartott róla, eredeti hagyományának kipusztulása ellenére is. /Q; y,G^.r |CS^ 131 h~,í \h &
