Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: "Én azért jöttem, hogy életük legyen..." (Jn 10,10)

Azt hiszem, itt a pokol legmélyén vagyunk. Talán innét már nincs lejjebb. Egymásnak adott ajándékaink csak „átváltoztatások”. — Az ajándék anyaga azelőtt is létezett, és ha megszűnik ajándék lenni, akkor is létezik. De a teremtett világ az isteni teremtő ajándékozás pillanata előtt anyagában sem létezett, tehát mindenestül ajándék. Semmi sincs benne, ami ne Istennek az irántunk való szeretete lenne. Ezért a teremtés egy csodálatos elővételezett Krisztus-esemény, illetve elővételezett kozmikus Pünkösd. Amikor a személyes szellemi teremtmény kiszakítja a világot ebből az összefüggésből, akkor ez a bűn. Mi marad meg a világból? Adottság, minden értelmesség nélkül. Tiszta abszurditás. Őrjítő negatív lenyomatok. Kozmikus, apokaliptikus félelmek. Valami olyannak való kiszolgáltatottság, amit Isten nem teremtett: egy tőle leszakított mindenségnek. Ez a kárhozat.

BÜNTETÉS. Ha a bún misztériumának megközelítésében idáig jutottunk, akkor egészen világos lesz előttünk, hogy Isten nem teremtett Poklot, csak Mennyországot. Bár mintha ennek ellentmondana Jézus szava, mely a világ kezdetétől készített országot ígér a jobbján állóknak, balján állóknak pedig a sátánnak és angyalainak készült örök tüzet (Lk 25,34. 41.). Ha azonban megvizsgáljuk ezeket a szavakat, láthatjuk, hogy a Mennyország a teremtéskor az igazaknak készült ország (vagyis Isten uralma), a sátánnak és angyalainak készült állapot pedig nem ország (nem Isten-kapcsolat), hanem tűz, amely éget, tehát Isten miatti szenvedést jelent. Nem kezdet óta készített tűz ez, hanem csak az angyali világ elbukásakor nyílt lehetőség. Az „örök” nem azt jelenti, hogy mindig volt, hanem csak azt, hogy ezután számukra örökké lesz.

Jézus tanításából világos, hogy Isten uralma (országa) nem politikai-földrajzi fogalom, hanem az a személyes kapcsolat, amelyre Isten az embert teremtette és h ívta. Isten csak Mennyországot — ez azt jelenti —, hogy csak, ,vele való kapcsolatot” teremtett. A „nem vele való kapcsolatot” nem ő teremtette, hanem a szabad teremtmény választotta. Benne nyílt meg a pokol. A Mennyország Istenhez tartozó misztérium. A pokol a szabad teremtményhez tartozó misztérium. Nem két egyenlő titok, de az ember élete valóban kettős esélyű.

Ha Isten nem beprogramozott gépeket akart, hanem boldog angyalt és boldog embert, akkor szabadnak kellett teremtenie őket. A gép nem boldog, mert nem szabad. A gépek, a tárgyak nem ajándékozhatok meg, mert nem tudnak örülni, nem tudják átélni azt, hogy „köszönöm”. Isten az angyalt és az embert olyannak teremtette, hogy szabadon felismerhesse: minden ajándék, és szabadon az ajándékozó arcára emelhesse tekintetét. A jó angyalok szüntelenül nézik az Atya arcát (Mt 18,10), a bukott angyal viszont nem. Magát nézi, és ez a kárhozat. Az embert is erre kísértette és kísérti. Isten azonban továbbra is szereti az embert, aki gyöngeségében elbukott a sátán kísértésére és ő maga siet a bűnös ember megmentésére.

Micsoda teológiai öngól, amikor úgy vezetjük be a szentmisét, hogy „most bánjuk meg bűneinket, hogy tiszta lélekkel állhassunk Isten elé”. Ki tisztít meg Óelőtte, Ónélküle? Egyedül O elé szabad és kell odaállni úgy, ahogy vagyunk, mocskosán. A latin nyelvű mise-bevezető szavak nem is azt mondják, hogy „méltóképpen ünnepelhessük Urunk szent titkait" (digni), hiszen az áldozás előtt azt kell mondanunk: „Nem vagyok méltó” (non sum dignus), hanem, „hogy alkalmasak legyünk” (apti simus). Ez más. — Már az 50. zsoltár írója ráébredt, hogy ha a bűn szenny, akkor egyedül Isten tisztíthat meg tőle. De szerinte több, mint szenny: a bűn törvénysértés. Azért kéri Istent, hogy fordítsa el arcát bűnétől. De ennél is több: a nemlétezéssel való furcsa ölelkezés, egyfajta halál. Ezért kéri: „Tiszta szívet teremts bennem Istenem” (50,12). Tehát a teremtés aktusát kéri. Ez teológiailag egyik csúcspont az Ószövetségben. Ki teremthetne újjá Istenen kívül?

A büntetés tehát nem Istentől olyan módon származó valóság, mint az üdvösség. A bűn magában hordja a büntetést. Az Istentől elfordult személy most egy olyan világban van, amelyben nincs Isten személyesen; pontosabban ő nem akarja, hogy ott legyen. Itt a bún és büntetés majdnem azonos. Nem szabad úgy elgondolni az isteni büntetést, mint ahogy mi szoktunk büntetni botorságunkban és romlottságunkban. — Az apját durván megsértette a fia. Most a papa elgondolkodik, hogy mivel is büntethetné meg.

9