Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Török József: Patrona Hungariae
A nagylegenda írója kiemelt módon említi a gazdagsággal terhes fehérvári bazilikát. Érdemes itt felidézni, hogy a nyugati egyházban a Mária-tisztelet nem Szent Bernát fellépésével vett új lendületet, hanem legalább egy évszázaddal hamarább, a XI. század elején. Chartres püspökének, a pécsi Bonipert kérésére Priscianus-grammati- kát küldő Fulbertnek (1007—1029) a Boldogságos Szűz tiszteletére mondott beszédei messzi és erőltetett példának tűnhetnek, de Szent Gellért nagylegendája szerint nem kellett idegenbe menni hasonló témájú beszédért. „Eljött tehát a Boldogságos Szűz ünnepe. Gellért felöltözött, tolmácsot vett maga mellé, jelesül Konrád fehérvári prépostot, fölment a szószékre és beszélni kezdett a néphez erről az igéről: 'A napba öltözött asszony’. Nem volt olyan írás, miből példát ne vett volna. A király és a nép csak nézték, és minden keresztény ember csodálkozott az isteni ige ekkora vigasztaló erején. A király nagyon megszerette őt ezért.” — Gellért Mária-tisztelete nem alkalmi ihlet műve volt, mert „a püspök szombatonként, miként Mária mennybevitele napján is magasztaló dicséretekkel és kilenc olvasmánnyal rótta le ugyanitt ájtatossága adóját.” Valószínűleg az ez idő tájt egyre kedveltett „De Beata” officiumra vonatkozik az utalás. Gellért kislegendája hasonló szellemben jegyzi meg: „Az ő tanítása nyomán a magyar nemzet Krisztus anyjának nevét ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja, hisz Pannóniát is Szűz Mária családjának nevezte Szent István király.” Ellenérvként azonnal kínálkozik, hogy a Gellért-legendák egymáshoz való viszonya nincs megnyugtatóan tisztázva, és igen késői időpont is felmerül keletkezésük kérdésénél. A formai problémáktól eltekintve a tartalmi hitelesség mellett tanúskodik Szent Gellért teológiai traktátusa: „Deliberatio supra hymnum trium puerorum”. Ennek hitelességéhez kétség nem férhet, és Máriáról ez a mű — a magyar vonatkozást leszámítva — több helyen megemlékezik. Az „individua et incorrupta virgo”-t, illetve Mária szűzi testét Gedeon gyapjához hasonlítja, erre szállt le a harmat, azaz Krisztus istensége. A Biblia-beli hajó (Péld 30,18) útja a tengeren Krisztust jelenti, akit Mária szüzessége sérelme nélkül szült e világra. Ebben a lelki-szellemi atmoszférában az Istenszülő Szűz kiemelt tisztelete magától értetődő jelenség. Mivel a Szentföld felé vezető zarándokutak elkerülték a királyi központot, Esztergomot, Szent István újat szervezett Fehérvárait. Az erődítménnyel ellátott királyi udvarban a keresztelő-egyház Szent Péter tiszteletét hirdette. Ezt azonban nagyságban, szépségben, közjogi méltóságban felülmúlta a (középkori nevén) Boldogasszony monostora. Itt állt a „regni sedes principalis”, a király törvényhozó-ítélkező trónusa, ahogyan Nagy Károly trónszéke az aacheni palotatemplomban. S amint annak védnöke a Mennybe fölvett Mária volt, István is ezt választotta kiváltságos egyháza védnökének. Nem kizárt azonban, hogy erre keletről is vagy éppen keletről kapott indítást, mert a Keleti Birodalom és Konstantinápoly védelmezője az Istenszülő, ugyanakkor a Nyugati Birodalom patrociniuma Szent Mihály arkangyal volt. Szent István Mária-tisztelete több „információ” és tudatos választás eredményeként jött létre és természetes módon testesült bele az országot fölajánló gesztusba. A kortársaknak erről tudomása volt, és gondoskodtak arról, hogy az utókor se feledkezzen meg róla a legendák közvetítése révén. — Ez meg is történt, mert az eseményt már a Könyves Kálmán kezdette század végén, 1190 táján készült, híres, azóta elpusztult esztergomi „Porta speciosa” timpanonján kőbe faragták, igaz, némi tartalmi módosítással. A Porta speciosán a kedvelt ábrázolás, a „Sedes Sapientiae” jelent meg: az ölében a gyermek Jézust tartó Mária angyaloktól kísérve, mellette baloldalon a koronás Szent István, jobbján a mitrát viselő, palliumos Szent Adalbert. Szent István így szól a Boldogságos Szűzhöz: „Suscipe Virgo pia, mea regna regenda Maria” (Kegyes Szűz Mária, fogadd oltalmadba kormányzandó országomat!). Mária válasza: „Suscipio servanda tuis, si jura sacrorum summát Adalbertus, sicut petis” (sic!), vagyis: Elfogadom tieid gondozását, ha a szent dolgok jogait elfogadja Adalbert, amint kéred. — A Mária jobbján álló Adalbert fejezi be a mennyei társalgást: „Annuo Virgo tuis jussis, ac exequar ut vis” (Meghajlok akaratod előtt, ó, Szűz, és úgy cselekszem). A jelenet központi témája az ország felajánlása, ám az „ideator” az „artifex” nem a Hartvik-legenda végjelenetét vette alapul, hanem a tényt, amit már a nagylegenda is 91
