Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A mi Istenünk
1Kor 2,4). Vajon tudta volna-e Szent János evangélista Krisztust oly mélyen szeretni, ha nem élte volna át, hogy Őmellette a „kimondhatatlan" közelébe került; ha nem az Atya „felfoghatatlansága" és a Lélek „tüze" érintette volna meg, perzselte volna meg szívét? — Véghezvitte volna-e Szent Pál életművét, ha a damaszkuszi úton nem azzal találkozott volna, aki „megközelíthetetlen fényességben lakik" (1Tim 6,16)? Vajon Jánosnak, Pálnak és a többi „nagynak” vagyunk-e még — az egyre inkább tudni vágyó emberek — tanítványai? Vajon tudunk-e élő hittel a „mindennél és mindig nagyobb", a „megközelíthetetlen fényben lakó" Istenről szólni? Nem volna-e újra ideje, hogy — a szükséges szellemi erőfeszítést félre nem téve — a kínos „magyarázkodást" magunk mögött hagynánk, mellyel minden áron „be akarjuk bizonyítani", „kézzelfoghatóvá" akarjuk tenni Istenünket? Nem lenne-e ideje végre, hogy újra és újra az „egészen más", a „mindig nagyobb", a „felfoghatatlan", a „rejtőző" Istenről elmélyülő hittel és hitből fakadó élettel tennénk tanúságot. Napjaink egyik jeles teológus „nagy öregjét” Hans Urs von Balthasart idézzük: „Ha a keresztények szivük legmélyén nem lesznek Istennek „egészen más voltáról" meggyőződve, ki lesz akkor képes a mának hitetlenjei előtt azok egzisztenciális tapasztalatait rövidzárlat nélkül értelmezni?" (Die Gottesfrage des heutigen Menschen, Wien—München 19662, 149). Nem kétséges, a „rejtőző", a „mindig nagyobb" és „egészen más" Isten felé fordulni, mi több, őfelé menni — mindez nehéz, olykor nagy szellemi-lelki, erkölcsi erőfeszítést követelő vállalkozás. Mindez számvetést jelent önnön magunkkal, az emberekkel, a világgal szemben, de számadást Istenünkkel szemben is. A bennünk levő, nekünk adott sajátos talentumokról kell elszámolnunk. Hogy nehéz így Istenben hinni? Hogy ez a „mindig nagyobb" Isten sosem lesz felfogható számunkra? Valóban így van, mert Istenhez egyre közelebb a „merész hit szárnyain" juthatunk. De talán az az „isten", aki állandóan „kéznél van", aki saját vágyaink „istene", vajon lehet-e vonzó és egyben követelő, vajon lehet-e a mi igaz Istenünk? „Keressétek az Urat" (Iz 55,6) Isten a földi halandó számára a maga titokzatos valóságában mindig A TITOK marad. Titok, melyről tudok, melyben értelmes, gondolkodó és tapasztaló emberhez illően hiszek, — melyet azonban soha teljességgel fel nem foghatok, meg nem magyarázhatok, be nem bizonyíthatok. Isten után kérdezni, őt keresni, hozzá közelíteni nehéz és fáradságos vállalkozás. Az, mivel Isten titokzatos valósága meghalad minden emberi elképzelést. Ezért van, hogy aki úgy gondolja, aki azt hiszi: Istent már megtalálta, — mégsem pihenhet el, mégsem nyugszik meg teljesen. Istent megtalálni: mindig magában hordja a további kérdezésnek, a keresésnek csíráját. Ezért volt és marad Ő „örök témája", örök problémája az embernek. Elsősorban — bár paradoxul hangzik — a hívő embernek. Lusta tanúja Istennek az, aki nem kérdez, nem keres újra és tovább a mindig nagyobb, a kimeríthetetlen és felfoghatatlan Isten után. Tudatában vagyunk annak, hogy az ilyen és hasonló gondolatok sokakban gyarapodó reménységet, új és újabb lendületet, másokban viszont fokozódó nehézségeket, lehangoltságot támaszthatnak. Eszünkbe jut az agg Serapion esete, akiről Cassia- nus elmondja, hogy imádságban és önmegtagadásban töltött, hosszú életen át szolgálta Istenét. Számára a Szentírás szavai, hogy ti. Isten az embert saját képére teremtette, annyit jelentettek, hogy az ő Istene „emberképű". Egy napon azután hozzá is elérkezett a hír, hogy Istenről nem szabad ilyen földhözragadott módon gondolkodni. Mindez — mondották neki — silány antropomorfizmus, márpedig az igaz hit tőle is azt követeli, hogy sokkal szellemibb Istenre gondoljon. A jó öreg igyekszik ugyan elhinni, hogy ez az „új tanítás" igaz, mégis, csak nehezen engedelmeskedik az őt kioktató püspöknek, nehezen fordul afelé a különös, „új" Isten felé. De hiába. Imádság közben nyugtalanság szállja meg az öreg Serapiont, mert azt veszi észre, hogy az az emberi alak, arc, amely felé eddig ima közben fordult, akit ő 88
