Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Az iszlám istenképe

létét és csak őrá vonatkoznak, öt el kell fogadni, előtte meg kell hódolni, róla nem szabad vitatkozni. A Koránon kívül őt műveiből és tetteiből is megismerhetjük. Az ég és a föld léte, a világ rendje, az emberek és az állatok életének sok törvénye, a föld áldása mind az ő létét és jóságát igazolja. A világban és az életben tehát megtalálhatók az ő jelei, csak látó szem kell hozzá. Az ember nem magát alkotja: testi és szellemi élete csak kibontakozik az adottságokból. A hitvallás tehát az, hogy nincs más istenség Allahon kívül, őhozzá semmi sem hasonlítható. Nincs anyagi léte, nincs térhez és időhöz kötve, változatlan. A Korán tehát Istent a hatalom és a nagyság sajátságaival határozza meg. Minden az ő parancsának engedelmeskedik, hozzájárulása nélkül semmi sem történik. Közte és a teremtmények között nincs közvetítő, mindent ő maga irányít, ő az első és az utolsó, a megnyilatkozó és a rejtőző, ő az örök lét és az egyetlen igazi valóság. Lénye magasztosabb minden elgondolásnál és képzeleti képnél. Aki megismeri őt, az meghódol előtte és imádja. Világfelettisége ellenére mégis jelen van. Közelebb van hozzánk, mint saját érrendszerünk vagy lelkivilágunk. De szellemisége miatt csak emberi módon beszélhetünk róla. Emlegetjük arcát, szemét, kezét és emberi tevékenységet képzelünk el benne: gondolkodik, trónon ül, kormányoz, haragszik, kiengesztelődik. Ószövetségi hatás mutatkozik meg azon a hagyományon, hogy Istent nem szabad ábrázolni, benne hinni és őt imádni kell.

Az első muzulmánok egyszerűen elfogadták ezt a tanítást és továbbadták. Nem vitáztak róla, nem kutatták összefüggéseit. Mit is kellene kutatni akkor, ha a szívben ott él a béke és a hit. Isten nagysága meggyőzi az embert, hogy az ő kezében vagyunk, minden az ő akarata szerint megy végbe, sorsunkat ő irányítja, tehát rá kell hagyatkozni. A Korán ilyen egyszerű kijelentések gyűjteménye. Ugyanilyen egyszerű az iszlám hitvallás is: hinni kell Allahban és Mohamedben, az ő prófétájában. Sok teológus egészen korunkig nem tartotta szükségesnek, hogy a hitet és a tudományos megismerést összeegyeztesse. Muhammed Abdu (+1905) még századunkban is így nyilatkozik: A sok teológiai kérdés hiú és haszontalan. Elég hinni, hogy Isten van, ő örök és változatlan. Hinni kell hatalmában, mindentudásában és mindenhatóságában. Az ő képességei és sajátságai nem hasonlíthatók az emberéihez, és nem is jelentenek mást, mint az ő nagyságát és fönségét. Ezen túlmenni az embernek sem joga, sem ereje nincs. A „negatív teológiának” tehát az iszlámban is megvan a hagyománya.

A filozófiai és teológiai viták akkor kezdődtek, amikor a IX. századtól kezdve megismerték a görög filozófiát, főleg Arisztotelész tanait. Ahogy a görög filozófia a lét magyarázatát kereste, úgy az ő kérdéseik is Isten létének értelmezésére irányultak. A központi tétel Isten egysége maradt. Megkülönböztették Isten lényegét és sajátságait. Beszélnek a lényegből fakadó sajátságokról (tudás, akarat, öntudat, hatalom) és a teremtményekre vonatkozó attribútumokról (irgalom, irányítás, törvényhozás). Beszélnek arról, hogy hogyan függ össze az örök lét és az időbeli teremtés, a változatlanság és a külső tevékenység. Felismerik, hogy őbenne a sajátságok nem úgy vannak jelen, mint ahogy a szubsztancia hordozza a járulékokat. Mindenütt való jelenlétét is csak úgy szabad elgondolni, hogy ő nincs helyhez vagy időhöz kötve. Beszélnek arról is, hogy Isten a kinyilatkoztatásban hogyan hidalja át az űrt saját transzcendenciája és az ember anyaghoz kötött léte között. Hogyan kell értelmezni azt, hogy a próféta látott valamit Istenből, vagy hallotta szavát?

Az iszlám hagyomány mutazilitáknak (elkülönültek) nevezte azokat a teológusokat, akik érthetővé akarták tenni az istenfogalmat. A mi fogalmaink szerint nem lehet őket racionalistáknak mondani, mert a hit helyére nem állították az ész igazságait, hanem csak azt keresték, hogy a hit állításai hogyan válhatnak érthetővé. Ebben Arisztotelésznek az első mozgatóról szóló elgondolása vezeti őket. Isten fölötte van minden kategóriának: sem mennyisége, sem minősége nincs, őt nem lehet nembe vagy fajba sorolni. Az egység és az egyedüliség a legfőbb tulajdonsága. Itt közelíti meg az iszlám filozófia legjobban a keresztény metafizikai istenfogalmat vagy akár a kanti megállapítást, hogy Isten transzcendentális eszme. De ők azért megmaradnak a Korán keretein belül. A végső következtetés az, hogy Isten a csodálatos titok, aki

82