Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Schweitzer József: "Halljad Izrael" - A postbiblikus zsidó istenfogalom néhány jellegzetessége
nyomását keltse. Egy heretikus szerint a kettős testrészek is két teremtő elvre utalnak. Ezt a végtelenül túlzott okoskodást némileg humoros éllel hárítják el a rabbik, mondván, ha ez így lenne, akkor a két istenségnek minden egyes ember esetében meg kellene állapodniok halála napjában. Istennek a Szentírásban található két elnevezés: Elóhim és IHVH i (Jahve),ugyanannak az Istennek kétfajta tulajdonságát jelzi, az előbbi az ítéletes, az utóbbi az irgalmas Ur jelölésre szolgál. A heretikus érvek között szerepel az is, hogy egyes bibliai helyeken az istennév után, és azzal kapcsolatban többes számú igealakok állnak. A rabbik kimutatják, hogy ugyanilyen kontextusban egyes számú alakok is jelen vannak, melynél fogva a pluralitást stilárisan királyi többesként kell értelmezni. A perzsa dualizmus elleni állásfoglalás a Jesája 45,7.-ben olvasható prófétai tanítás arról az Istenről, aki egymagában forrása a bennünket ért jónak és rossznak. Ez a bibliai mondat belekerül a zsidó liturgiába, — de minthogy az Istenről származható rossz (ti. bárminő megpróbáltatás) gondolatát blaszfémikusan is lehet magyarázni —, olyan változtatással, hogy „Istentől való minden". A kereszténységgel folytatott apológia különösen a III. században volt erős Cae- sareában, ahol a rabbik szoros kapcsolatban állottak az új hit vallóival. Jesája 44,6 mondatának — „Én vagyok az első és utolsó, rajtam kívül nincs más Isten" — exe- gézise így illusztrálja a rabbinikus állásfoglalást: Minthogy nincs atyám, én vagyok az utolsó; minthogy nincs testvérem, rajtam kívül nincsen Isten, minthogy nincsen fiam. A talmudi kor kozmo-teleologikus érvrendszeréből említsük még meg a Nap-érvet. Isten láthatatlan. A pogányságot erről így igyekeznek meggyőzni: A Nap csupán egyik szolgája Istennek, ám szemünk a Napba se nézhet, hogyan képzelhetnék el, hogy annak urát szemléljük, amikor ezt szolgájával sem tehetjük meg. A Szentírásban elő nem forduló, de a Talmudban található istennevek közül teológiai szakkifejezés jellegű a Hamakom, a „hely" elnevezés, amely Istennek mindenütt való helyét, jelenvaló voltát fejezi ki. Egyben pedig a héber főnév gyökét tekintve (kum: „állni") Istennek változatlanságát és állandóságát jelzi. A talmudi kor Isten-fogalma exegetikus módszerrel nagy súlyt vet az isteni attribútumok jelentőségére. Az Exodus 34, 6.—7. mondatai alapján Isten tulajdonságait 11., 12., illetve 13 elvben határozza meg: irgalmas, könyörületes, hosszantűrő, kegyelmes, az irgalmat ezredíziglen őrzi, megbocsátja a bűnt, a vétket, az elpártolást, ám teljesen büntetlenül nem hagyja a bűnt. Isten világkormányzó és világfenntartó attribútumai az ítélet és az irgalom feszültségében tartják fenn a világot. A középkori vallásfilozófia. A talmudi kor exegetikus és didaktikus istenfogalmával szemben a zsidó vallásbölcsészek istenfogalma inkább spekulatívnek mondható. Istenről szólva Szádja filozófiai rendszerében a világ teremtett voltának tényéből indul ki, ami követeli a Teremtő létét. A parszizmussal szemben hangsúlyozza Istennek egyetlen voltát s azt, hogy az Egyetlen, de három attribútummal jellemezhető: élő és ható erő, hatalmas és bölcs. Isten igazságosságának elvét Szádja az emberi szabad akarat tanából következteti. Ha ugyanis szabad akarat nem volna, akkor nem lenne jelentősége az isteni törvény megtartásának, következésképpen a jutalomnak és a büntetésnek sem, amelyekben érvényesülnie kell az isteni igazságosságnak. Az iszlám teológiáján és bölcseletén iskolázott Szádja után ismerkedjünk meg a középkori vallásfilozófia két fő jellegzetességét bemutató képviselőjével, a görög bölcseleti iskolákkal kevéssé rokonítható, irracionalista Juda Halévivel és a racionalista aristotelianus Maimúni Mózessel. Juda Halévi számára Isten létének bizonyítása kisebb gondot jelent, mint a zsidó középkor többi filozófusának és teológusának. Isten léte számára evidens. A zsidó vallás az Egyiptomból történt szabadítás történeti tényére alapított kinyilatkoztatáson nyugszik. Isten léte nem szorul bizonyításra, hiszen egy egész nép, — a megszabadítottak nemzedéke — igazolja őt. Maga a kinyilatkoztatás azonban igen hangsúlyos Juda Halévi teológiájában, minthogy, szerinte azokra a speciális istentiszteleti mó79
