Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Sólymos Szilveszter: Keresztutak és szentsírok
Vö. Új Ember 1982. X. 24. — 9. Vő. Új Ember 1982. V. 22. — 10. Miklós /.: Bővülő lehetőségek az együttműködésre. Magyar Hírlap, 1984. I. 14.; ugyanő: Képes Újság 1983. IV. 5.; Népszava 1985. IV. 1. stb. — 11. Vö. Vigilia 1985. 964—976.; Új Ember, pl. 1986. I. 26.; II. 9.; III. 16.; III. 23.; V. 11.; V. 25.; VII. 27. stb. — 12. Szennay A.—Tomka F.: Egyházi kisközösségek. Teológia, 1977. 118—123. — 13. Vö. pl. Csepregi Az új egyházkép plébániai és liturgikus közösségének kialakulása. Vigília, 1979. 614—619.; A Budapesti Szent Imre plébánia munkaközössége: A család Krisztus közösségében. Teológia, 1977. 179—183.; Krisztus követségében járunk. Teológia, 1979. 51—55.; Unger Zs.: Egy testvéri közösség, Teológia, 1986. 181—184.; Sí- mony/ Gy.: Egy közösségi modell. Teológia 1986. 188—190.; Németh B.: Szolgálatok a közösségben, Teológia, 1986. 190—193. stb. — 14. Kerékgyártó P. i. h. 114—119. Sólymos Szilveszter KERESZTUTAK ÉS SZENTSÍROK I. KERESZTUTAK a) Fogalmuk és történeti kialakulásuk. Az egyház életében az ún. szentsír-kul- tusszal együtt a Lit. Konstitúcióban említett áhítatgyakorlatok közé tartoznak (pia exertitia, — 13.). A keresztét kifejezés jelenti magát az áhítatformát, és ugyanakkor az ebből a célból létrehozott ábrázolásokat is. — Kálváriának pedig a szabad térben elhelyezett, épített emlékeket nevezzük, ahogy Szilágyi István: Kálváriák c. kitűnő munkájában (Corvina, 1980) megállapítja. Ugyancsak nála röviden és jól megtaláljuk a keresztút-áhítat kialakulásának rövid összefoglalását. Az egyház életének második évezredében a keresztes háborúk Európa figyelmét a Közel-Kelet felé irányították, általuk a Szentföld, Jézus életének és szenvedésének színhelye ismertebbé vált. Az a tény, hogy a pogány térhódítás miatt a zarándokutak szinte lehetetlenségnek bizonyultak, csak fokozta az emberek vágyakozását. A középkori emberek lelkiségében az első évezred fenséges, trónoló Krisztusa — főleg a kolduló rendek tevékenysége nyomán — fokozatosan átalakul az emberként szenvedő, a részvét és együttszenvedés érzését kiváltó „fájdalmak Emberé"-vé. A Szentföldről visszatérők — részben saját élményük maradandóvá tételére, részben környezetük okulására — igyekeztek megörökíteni a látott szent helyeket. Ilyen „átültetett” Jeruzsálemről tudunk már a XV. században a spanyol Cordovában, az itáliai Varallóban, vagy a német Lübeckben (1468). A keresztutak tehát előbb a Jézus szenvedéseit megörökítő jeruzsálemi szent helyek épületbeli, templomon kívüli ábrázolásai voltak. Az ún. állomások száma még nem alakult ki. Rómában pl. a hét nagy stációs templom mintájára Jézus hét elesését tisztelték. Máshol, mint pl. a varallói Monte Sacrón 43 állomásúvá bővítették a kálváriát. — A 14-es stációra rögzítés 1584-ben történt egy Adrichomius nevű pap Jeruzsálemet leíró könyve alapján. — A keresztutat elsősorban a ferencesek terjesztették. Egyik legnagyobb apostola Porto Maurizio-i Szent Lénárd volt (1751). A terjedést erőteljesen elősegítette az is, hogy a XVII. század végén XI. Ince pápa azoknak is nagy búcsúkat engedélyezett, akik Jeruzsálembe ugyan nem tudtak elzarándokolni, de a ferencesek templomában végigjárták a keresztutat az egyes stációk előtt. Valójában tehát a XVIII. század első felében az áhítat iránti igény és a búcsúnyerés szándéka hozta be a templomokba a keresztét állomásait. XII. Kelemen pápa (+1721) minden templomban engedélyezte a keresztét felállítását, az állomások számát 14-re rögzítette és megáldásukat, mint a jeruzsálemi szent helyek őreire, a ferences atyákra bízta. Az áhítatformának nagy elterjedése a XVIII. századra esik, amikor az állomások ábrázolásait elsősorban az augsburgi rézmetszők sokszorosítják és terjesztik. — Megje48
