Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - KÖRKÉP - Ladocsi Gáspár: A teológiai reformeszmék és a befogadás az I. Vatikánum előtt
megtapasztalhatjuk, aki mindezekben és mindezek mögött az erőt adja, és Pál apostol szavának igazát, hogy „Isten ereje a gyöngeségben lesz teljessé" (2Kor 12,9). Ennek meglátása teszi az egyháztörténelmet egyháztörténelemmé. Amikor pedig az egyház gyengesége miatt aggódik és nem erejében bízik, akkor könnyen megesik, hogy nem mer vagy nem akar szembenézni „azokkal az új értékekkel, melyek a vajúdó történelem kríziseiben születnek".4 Ilyen „nehéz idők" voltak például azok az évtizedek, amelyekben az egyház találkozott a liberalizmussal. Majdnem egy fél évszázadot ölel fel ez az idő, XVI. Gergely (1831—1846) és IX. Pius (1846—1878) pápaságát. Látványos, bátorító nyitánya Lamen- nais abbé L’Avenir-je volt 1830-ban, lehangoló végét pedig a pápák önkéntes „vatikáni fogságba" vonulása és a bismarki kultúrharc kirobbanása jelentette, — mindkettő 1871-ben történt. Ennek az időszaknak a megítélését olyan kifejezések bélyegezték meg, mint a „non possumus" (=nem tehetjük; IX. Pius minduntalan ismételt válasza az új olasz állam megegyezést kérő és kínáló javaslataira), a „non expedit" (=nem szabad; IX. Pius 1868-ban kelt levelének kezdőszavai, amelyben megtiltotta az itáliai katolikusoknak a választásokon való részvételt), vagy a Syllabus" (IX. Pius 1864-ben kiadott irata, amely a modern tévedéseket nyolcvan pontba foglalta össze és ítélte el). A kor történelmi alakjai közül elsősorban az elmarasztaltakat ismerik: mint az elveit sem módosítani, sem feladni nem akaró Lamennaist; a tanítását visszavonó, de egyben visszavonuló Günthert; a kudarcok kálváriáját végigjáró, de,az egyház megújulásán töretlenül dolgozó Rosmini-Serbatit; vagy az egyháztól elszakadt és a pápaság ellen vihart kavaró Döllingert. Az egyház tanítását ismerve senki sem vonhatja kétségbe, hogy amit a felsoroltak tanításában elítélt, az valóban nem volt elfogadható. Mégis, az már aligha érthető, hogy az új eszmékkel és gondolkodásmóddal való kapcsolatteremtésnek egyetlen konstruktív próbálkozása sem tudta elkerülni az elmarasztalást. De igazságtalanok lennénk, ha „a megszokottnál megrekedt, üres konzervativizmus" működésének tudnánk be mindezt. A liberalizmus keresztény eszméket megvető, egyházellenes, antiklerikális megnyilatkozásai indokolttá tették a gyanakvást, a félelmet és végső soron az elzárkózást is. Sajnos, az útkeresések, értékes emberek és gondolataik is áldozatául estek. A szerencsétlen találkozás első, a jövő számára meghatározó „áldozata" G. Hermes (+1831) volt. A feddhetetlen életű, mélyen vallásos bonni dogmatikatanár Kant és Fichte hatása alatt szerette volna a teológiát megújítani. A hitigazságoknál is a pozitív kételkedésből indult ki, és teljes filozófiai bizonyossággal kívánta igazolni azokat. Módszerének kifogásolható elemein túl sokakat ingerültté tett azzal, hogy a skolasztikát lenézte, megvetette. Tanítványai körében nagy népszerűségnek örvendett. A. J. Binterim (+1855), a képzett plébános „Egyháza iránti felelősségérzésből" és kiváló egyházi és diplomáciai kapcsolatai révén (a müncheni és Bruxelles-i nun- ciusok, Metternich) elérte, hogy Hermest halála után négy évvel XVI. Gergely pápa 1835. szept. 26-án kelt „Dum acerbissimas" kezdetű brévéjében elítélte. Az elmarasztalás megokolásában többek között szerepelt, hogy „elhagyta az atyák királyi útját" (DS 2738—40). Hermes ellen túl hangos riadót fújtak; és ami ezt lehetővé tette az az volt, hogy éppen ezekben az években élesztették fel az Alpokon túli — ultramontanus — katolikus országokban (Itália államai, Spanyolország) a skolasztikus teológiát. Ennek a mozgalomnak legfőbb irányítói L. Taparelli d'Azeglio és M. Li- beratore nápolyi jezsuiták voltak. A neoskolasztika következő nemzedéke már a német egyetemeken is megerősödik, mint J. Clemens Münsterben vagy J. Scheeben Kölnben. Ezen teológusok törekvésének koronája lesz, hogy XIII. Leo pápa 1879- ben a modern tévedésekkel szemben ajánlja Szent Tamás „aurea sapientiáját" (Aeterni Patris; DS 3140), a következő esztendőben pedig a Doctor Angelicust a katolikus iskolák pártfogójává avatja. Noha a hermesi eszméket mindenütt tiltották, mégsem sikerült azokat elsorvasztani; az új eszméknek és gondolkodásmódnak a teológiába való bekapcsolása folytatódott. A megkezdett úton A. Günther (+1861) lépett tovább. A bécsi egyetemen tartotta előadásait. (Kevesen tudják róla, hogy Győrben szentelték pappá!) Az emberi 33
