Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kerekes Károly: A hit befogadása katekézisünkben
lönböző viselkedési szabályoknak és a közösségbe való beilleszkedésnek számonkéréssel egybekötött kihirdetése (Tízparancsolat, Kiv 20 stb.). Ifjúkor. — Az istenképű emberré válás férfivá és nővé érlelődésének, az ember hitbeli mozgásának-forrongásának (moralitásának) modelljét is elénk tárja Isten vándorló népe: nemcsak magában az egyszerű népben (aranyborjú imádása stb.), hanem az Isten-küldötte vezérekben is (Mózes és Áron bűne). Az Isten-küldte bírák után az ember-akarta királyok korában a hitbefogadást akadályozó ész- szerűségi és hasznossági, sőt hatalmi szempontok érvényesülése bizony krízist hozott. Saul elvettetése, Dávid bűnei, Salamon öregkori eltévelyedései mind-mind próbatételek. Ehhez járult az „Isten Leikétől elragadott" próféták elfogadásának vagy el nem fogadásának krízise. A vezetőkben kavargó krízis természetesen tovább hullámzik a népben is. Gondoljunk csak az északi országrészben az Amosz, a déliben a Jeremiás körül zajló viharokra. — Mindezek tudatosítása a katekéta hitátadásban jó építő modellül szolgálhat minden életszakaszban, de különösen az ifjúkorban. Felnőtt kor. — Az érett élet kompromisszumainak kezdete a babiloni fogságban mutatkozik sajátosan: a törvény és a lelkiismeret között (lásd az ezekieli „savanyú szőlős" vívódásokat), az eszményi szerelem és a házasság mindennapi problémái között (lásd: Énekek Énekét és az ezdrasi reformokat), a prófétai és a papi tekintély közti vívódásokat. Ez utóbbi már elkezdődik Amosz próféta és Bétel papja között, és legfélelmetesebben kerül szembe Jézus korában, részben Kumrán és a jeruzsálemi papság gyilkos szembeállásában, részben magának Jézusnak a főpapok általi elítélte- tésében. — A hitbefogadásnak a humán megalapozásánál említett emberi önértékelés és önérvényesítés problematikája ezekből a bibliai képekből ösztönzést nyerhet a felnőtt hitbefogadás szükségszerűen megújuló értékelő döntéseiben. Tudatossá válik a templomi közösség megtartó szerepe, a nép vérségi és lelki egységének átértékelése. Mindez „makkabeusi" hitbefogadásra adhat erőt. Minden életszakaszban, de különösen a felnőttekben. Öregkor. — Közismert dolog, hogy az öregek szeretnek bölcselkedni, régi emlékeket felidézni, szentenciázni, általában a múltból élni. A választott nép életének a Jézus megjelenése előtti utolsó szakaszában a bölcsességi könyvek lépnek előtérbe. Manapság mintha elfelejtettük volna már, hogy az első keresztény századok hitbefogadásának előkészítésében milyen nagy szerepük volt az ún. bölcsességi könyveknek. Maga a Bölcsesség-könyv volt szinte a dogmatikai előkészítés, a Sirák fia könyv pedig a „Theologia morális et pastoralis" kézikönyve. Az érett ember egyenes (igaz) szíve rátalál Isten útjaira. Innen érthető az öregek meg-megújuló hévvel nekiinduló Biblia-olvasása is. — Merjük tudatosan és tervszerűen beépíteni a hitbefogadás kate- kézisébe az öregeknek ezt az örök igazságok felé könnyen nyíló „bölcselkedő" nyitottságát. Főbb irányelvek a hitbefogadás (recepció) hitelességével, a megbizonyosodással kapcsolatban. — Annak idején Pauler A. logikai előadásaiból tanultuk meg, hogy sem az indukció, sem a dedukció nem vezet az életben használható biztonságos konklúzióhoz — redukció nélkül. A hittel kapcsolatos tradíció—recepció—probáció viszonylatában ez annyit jelent, hogy akár a hitátadást, akár a hitbefogadást elemezzük, az elért célpontunktól mintegy ellenőrző szemmel mindig vissza kell hajolnunk a kiindulóponthoz. Gondolkodásunkban így alakul ki igazoltan kölcsönös belső mozgás: élet! „Egy keresztény nem keresztény" — mondta Szent Ciprián. Egyházunkban ősi hitigazságnak számít, hogy hinni nem lehet egyedül. Mindig kell átadó és befogadó. A hit szeretetben él, amihez Szent Ágoston szerint legalább két személy kell. A hit tanúságtevés is, amihez megint minden ügyben két vagy három tanú szükséges (Mtörv 19.15). Erre az ószövetségi helyre utal Jézus, amikor azt ígéri: „Ha ketten egyetértve kérnek valamit a földön, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18, 19—20.). Ebből következik az a keresztény tanítás is, hogy nincs olyan bűn, 22
