Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: Isten a Szeretet
Bán Endre ISTEN A SZERETET AZ ISMERETLEN SZERETET. Melyik hívő nem tapasztalta még Isten megismerésének nehézségeit? Néha úgy érezzük: most rátaláltunk, most értjük Ót, azután hirtelen eltűnik szemünk elől. Melyik teológus nem élte mécj át a vergődést, hogy szavakba öntse a Kimondhatatlant? Igen, kimondhatatlan, es mégis újból és újból megpróbáljuk kimondani. — De vajon másképp vagyunk-e a szeretettel, mint az Istennel? Vajon sikerült-e egyszer is pontosan megfogalmazni és kimondani a szeretetet? Amit szeretetnek gondoltunk, valóban az volt-e? Egyik írónk meséli, hogy két barátjával Genfben járva egy disszidens borbély megkérte őket, segítsenek neki szép szerelmes levelet írni egy svájci nőnek. Úgy vélte, hogy az írók ilyenben is szakemberek, ók csak fanyalogva fogadták el a megbízást és maguk között csak gúnyolták a szerencsétlen szerelmest. Nem csoda, hocjy a „szerelmes levelek” nem nyerték meg a borbély imádottjának szívét. A művészek a borbélyban csak balekot láttak és nem döbbentek rá, hogy egy ember meg akarta tanulni a szeretet nyelvét. Ha még hozzátesszük, hogy a történet feljegyzője mélylelkű és hívő író, akkor érezzük meg, hogy a szeretet körül ugyanúgy tapogatózva járunk, mint Isten körül. (Vö. Pilinszky János: A költészet hatalma) De hasonló élményről számol be Carlo Caretto is, aki „A sivatagból írt levelekében egy alkalommal egy didergő koldus láttán, úgy gondolta, oda kellene adnia egyik pokrócát. Ám a „józan eszére” hallgatva, ezt mégsem tette meg. Egy álom ébreszti rá mulasztására. Újra látja a didergő koldust, akin most már szívesen segítene, de ő maga egy kőszikla alatt fekszik, mely moccanni sem engedi. Az álomból megérti, hogy a szikla az ő „tisztítótüze”, és csak ha megszabadul attól, akkor lesz képes a szeretet igazi tettére. Most vessünk egy pillantást az élő világban megtapasztalható szeretetre! A „szeretet” halvány előnyomai felfedezhetők már a növényeknél is, amikor például az öreg levél az ínséges időben „feláldozza” magát az új hajtások érdekében. Ez ugyan még nem a szeretet, de minket emlékeztethet rá. A fejlettebb élőlényeknél, az állatok magatartásában bővülnek a szeretet alapvető formái: az ivadékgondozás számos módja, a csoportbeli összetartozás és segítségnyújtás figyelhető meg. Vajon ez már szeretet volna? Még nem az igazi. Csak az embernél jelenik meg tudatosan vállalt és akart jótett. És ez már a Szeretet? Ha a szeretet a maga fejlődő valóságaként jelenik meg, s az ember maga is fejlődő lény, akkor logikusan adódik a válasz, hogy az általunk gyakorolt szeretet még nem a beteljesedett forma. Most még csak kóstoljuk, ízleljük a szeretetet, de igazában csak odaát tudhatjuk majd meg, milyen is az, mivel „Isten a Szeretet”. A MEGTAGADOTT SZERETET. Ha az „Isten a Szeretet” gondolati tartalmát tovább fontolgatjuk, akkor megdöbbent az a tény, hogy az ember milyen sokszor és indokolatlanul veti el Istent, aki az üdvösséget, a gondviseléstjelenti számára, tehát az ember „érdekét” —, és mi mégis ismételten megtagadjuk Őt. Nagyon hasonló ez a jelenség a szeretetnél. A szeretet a legnagyobb, legszebb érzésünk és élményünk, legmélyebb és legkínzóbb igénnyel — es mégis hányszor taposunk rá tudatos gonoszsággal! Csingiz Ajtmatov kirgiz író Vesztőhely című könyvében jézusi ember sorsát írja le. Avgyij kispapnak indult, de üdvözítő eszméi nem férnek bele a szeminárium sémáiba, így a vallási közösség kiveti őt. Ezután a kábítószeres fiatalokat szeretné megmenteni. Becsempészi magát egy narkotikum-beszerző láncolatba, ahol szabad kezet kap, hogy a láncolat tagjait „megtérítse”. A volt kispap teljes erejét latba veti, de félig agyonverve kilökik a vonatból. — Egy váratlan szerelem visszaviszi Ávgyijt a vadkenderes pusztaságba, ahol kedvesére várva, alkalmi munkát vállal. Rövid munka, jó fizetés! — ez a jelszó. A munka, mint kiderült, az antilopok kegyetlen, környezetpusz236
