Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 4. szám - Tarjányi Zoltán: Az Ige testté lett

szeretetben, / önzetlenségben, önmegtagadásban, lángolásban.” Igen, a szeretet gyümölcsét, a létet mindenki ajándékba kapja, de a szeretet életét, törvényeivel együtt fel kell tudni fedezni Jézusban, hogy a „bőséges élet” kifejthesse gazdagságát bennünk.

A megtestesülésnek előzménye és célja volt. „Miután sokszor és különböző módon szólt hajdan Isten a próféták által az atyákhoz, e végső korszakban Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1—2). Isten és ember kapcsolatának már nagy múltja volt a betlehemi születés előtt. ígéret és meghívás, emberi elutasítás és elfogadás, szövetségkötés és hűség—hűtlenség hullámzása, az isteni kegy váratlan megszabadítása és az isteni igazság előre látható fenyítése — az Ábrahámmal kezdődő üdvtörténetben tizenkilenc évszázad emberi története összefoglalódik, amikor Isten végső, visszavonhatatlan elkötelezésre szánja magát: felveszi az emberi természetet. 0 a szeretet teljességének az életét éli — idő nélküli állandóságban: Jézus megtestesülésében a teljes önközlésre, önmaga kiszolgáltatására vállalkozik. „Benne élet volt, és élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9). Jézus által meglátni az Isten belső tulajdonságait, létgazdagságát, hogy azokból részesüljünk — eme fölismerés a hit személyes döntése. Ám ez a szeretetre való ráismerés programot is ad az embernek: éhezni és szomjazni kell ezt az isteni életet, gyöngykereskedő módjára örömmel kell minden más értékünket mozgósítani érte, különben csak tudunk róla, de nem lesz a mi birtokunkban. Alázattal kell hinni, hogy akkor vagyunk erősek, amikor a leggyengébbnek és a legkiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat, mert a kereszt megváltói ereje általunk így mutatkozik meg. Állhatatosan és türelmesen kell várakoznunk, hogy a magunkba fogadott jó mag majd egyszer szárba szökkenjen és sokszoros termést hozzon. Dicsőségnek kell tartanunk a búzamag-sor- sot: akkor találjuk meg sokszorosan önmagunkat, ha lemondunk önmagunk kereséséről és a másiknak, a szeretetnek élünk. Latható, hogy a karácsonyi Gyermek minden felnőttkori tanításában saját megtestesülésének a motívumát mondta el: azért jött, hogy az isteni, a tökéletes Szeretet logikájára megtanítsa az embert. Sőt nem is megtanítani akarta mindezt, hanem az embert belegyökereztetni az isteni szeretetbe. Megváltói áldozatával pedig nemcsak illusztrálta tanításának igazát, hanem érvényesítette igazságát: végleges és döntő változást eszközölt Isten és ember kapcsolatában, megváltotta és megigazulttá tette minden kor minden emberét. Azokat, akik bekapcsolódtak életük fenntartás nélküli odaadásával a megváltói életműbe. A sok- előzményű üdvtörténeti folyamat így tette Jézust többé, mint az előzmények beteljesít- hetőjévé: ó lett a folyamat célja is. Az Atya Jézus Krisztusban szereti az embert, ha azt akarom, hogy az Atya engem elfogadjon, Jézusba kell öltöznöm, őbenne kell áldozattá tennem magam, hogy az ő testi megdicsőülésében is részesedjem.

Karácsonykor a léttel és az isteni élettel megajándékozott ember titka áll elénk a Gyermek-Megváltó rejtett üzenetében. A Szeretet megtestesülését ünnepeljük, az isteni és az emberi lét egybefonódását. Titok ez, melyet ha nem is tudunk kifürkészni, meg kell mártóznunk benne. A Megváltó mindent, az isteni élet teljes kinyilatkoztatását és emberszeretetét hozta. S mindent, a legteljesebb odaadást kéri tőlünk, hogy saját életének részesévé tegyen bennünket. Az isteni és az emberi szeretet találkozásának karácsonyi ámulatában írta Babits e sorokat: „Becsesnek láttad te e földi test / koldusruháját, hogy fölvetted ezt? / s nem vélted rossznak a zord életet? / te, kiről zengjük, hogy «megszületett!» / Szeress hát minket is, koldusokat! / Lelkűnkbe gyújts pici gyertyát sokat. / Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk / törékeny játékunkat, a reményt.” — Karácsony ad valódi alapot, igaz reményt életünknek: nem vérből, nem a test ösztönéből, nem a férfi akaratából, hanem Istenből születtünk (vő. Jn 1,13), s hogy Jézus által, aki azért született, mert ember akart lenni, eljutunk a testi feltámadásra (vö. Jn 6,55), az atyai házba.

196