Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Rahner, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): VII. Pál pápa Peppinónak (Levél a XXI. századból)
egyetlen valóban fontos mondanivaló: Krisztus feltámadt! Nem annyit jelent ez, hogy minden prédikáció kifejezetten a feltámadásról szóljon, még annyit sem, hogy erről i s adjon hírt. De át kell hatnia az örömhír közvetítőjének gondolatvilágát. Ahol a hallgatók újra és újra a húsvéti örömhírtől mintegy „megittasulva” távoznak el a templomból, ott biztosan az örömhírt, az evangéliumot hirdetik. Az igehirdetés csakis akkor, ott és addig é I, amikor, ahol és ameddig abban az é I ő Krisztus, a Feltámadott van jelen. Nem csak egy embertestvér, nem csak Galilea vándorprédikátora (aki természetesen azonos a Feltámadottal), nem csak egy Kisded (aki természetesen ilyen is volt földi életében), nem csak az ács fia, aki a földön járt, szenvedett, meghalt, de — él! És nemcsak őróla szól a keresztény igehirdetés, hanem ő szóima is hozzánk, a mának emberéhez. Az élő, feltámadott Krisztus hirdetése: ez a minden időben korszerű exegézis által, de egyben az egyház örökérvényű tanítása által is ajánlott biztos és eredményes útja a keresztény igehirdetésnek. Krisztus örömhírét régen is, ma is mindenekelőtt a „viva voxevangelii”, a keresztény igehirdetés hivatott továbbadni. Élő és életet biztosító szavakkal, amilyenek Krisztus szavai voltak. Hirdessétek ... ez érvényben marad a világ végéig. Az igehirdetés tehát nem „szent tabuként” előadott beszéd (melynek során olykor-olykor ugyancsak nem „szent” mondanivalót adnak elő), és nem is „szekularizált” beszéd. Ez utóbbival arra utalnék, hogy nem azzal válik „modernné”, a világ számára „érdekessé”, ha például zenei aláfestéssel adják elő. Ugyanakkor mégis a hallgatóság, azaz a „világ nyelvén”, érthető módon közölt beszéd. Formájában korok szerint változó, de lényeges mondanivalójával mindig egyet hirdet: Jézus Krisztust, az üdvösség szerzőjét, a Feltámadottat. A korszerű exegézis és igehirdetés kart karba öltve járnak. Mindkettő azonban halálra ítélt írott vagy kimondott szó maradna, ha nem az ige hirdetőjének élő hite közvetíti, ha nem az ige meghallóinak hitét ébreszti vagy erősíti. Nyitottságot és belső őszinteséget követel az ige továbbadójától és meghallójától. Mindez pedig nem „modern”, hanem minden korban érvényes követelmény. Csakis ott, ahol érvényre jut, lesz képes a szakszerű és korszerű exegézis segítségével az igehirdetés is megújulni. Megjegyzés: Anyagomat mindenekelőtt a jeles szent írástudós és volt homiletikaprofesszor, Franz Kamphaus limburgi püspök munkái alapján állítottam össze. Felhasználtam továbbá Rudolf Schnackenburg, Gerhard és Norbert Lohfink, Walter Kasper, valamint Gerhard Ebeling több tanulmányát. Karl Rahner VII. PÁL PÁPA PEPPINÓNAK (Levél a XXI. századból) A közelmúltban került a kezembe egy kitalált pápának, VII. Pálnak fiktiv levele: KARL RAHNER SJ (1904—1984), az ismert teológus elvi megfontolásokat vetett benne papírra a jövő pápaságáról. Olyan gondolatokat, amelyeket megfontolandónak tartok egy olyan korban, amelyben egyesek erős kézre áhítoznak, mások meg kollegialitásra és nagyobb szabadságra. A két törekvés mindig jelen volt az egyházban, fent éppúgy, mint lent, kezdve a pápán le egészen az egyszerű plébánosig. Pápalevelében Karl Rahner azt, aminek meg kell maradnia, összekapcsolja azzal, ami jöhet, aminek jönnie kellene . . . (Forrás: MITEINANDER, — az osztrák egyházmegyék papi hivatásgondozó lapja — 1987. 1-3. sz.) 187
