Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Balogh József: A karizmák a II. Vatikáni zsinat tanításában és korunk egyházának életében
szentségeken keresztül és papi szolgálatokkal szenteli meg, .. . hanem . . . sajátos kegyelmeket is oszt szét a hívők minden fokozata között. Ezekkel a kegyelmekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle munkák és feladatok vállalására az egyház megújhodása és továbbépítése érdekében . . . Ezeket a karizmákat, akár a legragyogóbbak közül valók, akár egyszerűek és gyakorta előfordulók, hálaadással és vigasztalással kell fogadni mert mindig időszerűek és nagyon hasznosak az egyházban” (LG 12). — A karizmák tehát az egyházat építő belső erők, melyeket a Szentlélek oszt szét és melyekben bármely hívőesbárme!yT<ozosiég részesülhet. A zsinat 15 helyen használja a karizma kifejezést, sok esetben annak szinonimáit (pl. adomány, ajándék, hivatás . . .). (A karizma fogalmáról, ennek biblikus alapjairól, teológiájáról Magyarországon ismételten írtak, és minden zsinat utáni teológiai szótár is összefogNéhány évtizede sok teológus, így például Karl Rahner is, némi gyanakvással állt szemben a karizmatikus megújulásokkal, mert antiintellektuális vonásokat, olykor eazaltáltságot véltek felfedezni bennük. Azóta a hélyZéFmegváltozott. Rahner például "iíetevegén az egyház jövőjének zálogát látta a jelen egyházában élő karizmákban. Úgy fogalmazott, hogy a tömegtársadalom nagy „sivatagában” a karizmatikus keresztény közösségek lesznek az „oázisok”.3 Az ujabbkori papák (XXIII. János óta) s az újabb egyházi megnyilatkozások pedig folytonosan visszatérnek nemcsak a karizmatikus megmozdulások fontosságának aláhúzásához, segítségül hívásához, vagy annak megfogalmazásához, hogy ezek a megújulások az egyház reményei. A VI. Pál pápa hozzájuk intézett beszédeit például külön könyv tartalmazza. II. János Pál pápa pedig minden alkalmat megragad, hogy magához hívassa őket, beszélgessen velük, és kifejezze, hogy ők az egyház reményei. (Gergely Jenő, a marxista történész is észreveszi, hogy a „njovimentista” lelkipásztorkodás mennyire jelentős a pápa számára.)4 A legtöbb szinódus dokumentumaiban is megfogalmazódott a pozitív értékelés a karizmatikus megújulási mozgalmakkal kapcsolatban. Az Evangelii Nunti- andi például így ír: „Az ilyen közösségek az egyetemes egyház reményei” (75. p.). A Catechesi Traddendae-ben ez olvasható: „Támogatnunk kell a hívőkből alakult közösségeket, mozgalmakat” (70. p.). A Familiáris Consortio megjegyzése: „Elismerést és megbecsülést érdemel az a sok egyházi egyesület, csoport, mozgalom, amely ... a csalad lelkipásztori gondjával törődik” (72. p.). Végül az 1985. évi rendkívüli püspöki szinódus záródokumentuma: „Az apostolkodással foglalkozó mozgalmak, és az új lelkiségi mozgalmak... nagy remény hordozói” (Rel. fin. II. A. 4. p.). Fontos ezeknek a megnyilatkozásoknak hátterében tudnunk, hogy például a családdal foglalkozó szinódusra meghívták a családi (megújulási) mozgalmak képviselőit, és a szinódus egyik legnagyobb élménye ezek tanúságtétele volt: pz adott bíztatást a püspököknek a keresztény családról szóló egyházi álláspont kifejtéséhez: vagy, hogy az 1985-ös szinódusra meghívták a taizé-i közösség megfigyelőjét, Teréz anyát, Chiara Lubichot és még néhány világi lelkiségi mozgalom képviselőit. A MEGÚJULÁSI MOZGALMAK FŐBB VONÁSAI. Kíséreljük meg vázlatosan összefoglalni korunk megújulási mozgalmainak főbb jellemzőit: — 1. A közösség. — Az egyház korunkbeli megújulása alapvetően közösségi jellegű. Az utóbbi évtizedekben előtérbe került a kereszténység közösségi jellege. Soha egyetlen zsinaton nem szerepelt annyit a közösség szó, mint a II. Vatikánumon. Minden szinóduson ugyancsak központi helye volt a közösségtémának. A szinódusok életbe hívása is az egyház közösségi jellegének egyik megnyilvánulása. S ha átnézzük az utolsó tíz év magyar teológiai irodalmát, illetve a folyóiratokat a Teológiától a Szolgálatig, látjuk, hogy ezek sem foglalkoztak egyetlen témával sem annyit, mint éppen a közösséggel. A korunkbeli megújuló lelkiségmozgalmak keresztény létüket konkrét közösségben akarják megélni. Látják, hogy a keresztény életnek közösségben elkötelezett életnek kell lennie és szükségét érzik, hogy hitüket, Jézus iránti szeretetüket a közösségben mélyítsék el. A közösségi élet arra is szolgál számukra, hogy megtanulják a szeretetet az élet valóságában megélni, szeretetben együtt növekedni, Ijjxjy Jézus élete t? lalja.)
