Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 3. szám - KÖRKÉP - Tarjányi Zoltán: Psallite sapienter!

megérteni Szent Ágostonnak a zsoltárokkal kapcsolatos következő elragadtatott szavait: „Micsoda szók szakadtak ajkamról, Istenem, midőn olvastam Dávid zsoltárait, e bizalommal zengő dalokat, a jámborság kegyelmes énekeit? Bennük nyoma sincsen a kevélységnek. (.. .) Milyen nagyon lángra gyulladtam irántad belőlük. Kedvem kerekedett és ha lehetséges lett volna: elzengem valamennyit a világ hallatára, emberi nemünk kevélysége ellen. Ámde az egész világon éneklik őket és „nincs, ki meleged elől elrejthesse magát” (Ps 19,7). (Vallomások IX. IV.).

A ZSOLTÁR LÉNYEGÉRŐL ÉS A ZSOLTÁROK KÖNYVÉRŐL A zsoltár ókori költészeti termék. Az ókori költészet pedig nem elsősorban érzelmeket vagy egyéni meglátásokat akart rögzíteni, hanem mimészisz, utánzás és másolás akart lenni. Eredetileg a poiészisz minden szakértelemmel készített és maradandó emberi művet jelentett, s később, de még az ókorban redukálódott a verses, zenekísérettel előadott énekekre. A költészetnek tehát, akár az ideákat (Plátonnál), akár a valóságot (Arisztotelésznél) akarta utánozni és tükrözni, a lényeg megragadása és másolása volt a célja. A sugalmazott vallásos költészet, a zsoltár még többet akart: a teremtés kópiája, másolata akart lenni. Ahogy Isten a teremtésben rendet, törvényt adott a káosznak, úgy a zsoltár rendet, törvényt ad a gondolatnak.

E horizonton belül kell látnunk a kulcsszavak értelmét: a zsoltár szó (latinul psalmus) a görög psalmoi = melódia, és a psalterion = húros hangszer kifejezésekből származik. A latin psallo igének sok, de a jelzett tartományon belüli jelentése van: citerán játszani, citerakísérettel énekelni, zsoltárt zengeni. Héberül a Zsoltárok könyvének Tehillim a neve, azaz a „Dicsőítések könyve”. E kifejezés pedig utal a tódah-ra, ami a templomi zsoltározás „dicséret áldozatát” jelentette, még pontosabban hálaadást. Ez pedig többet tartalmazott, mint megköszönni valamit: a csodáló és elismerő megvallás- nak a szava volt.

Az ószövetségi Bibliában található 150 zsoltár egy kb. hét évszázadon keresztül állandóan bővült gyűjtemény, mely a Kr. e. III. században tudatos szerkesztéssel kapta meg mai formáját. A zsoltárok többsége a jeruzsálemi templom liturgikus használatára készült. Mintegy 30-40-et lehet Dávid királynak tulajdonítani. Műfaj szerint igen nagy gazdagsággal állunk szmben. A legalapvetőbbek a következők:

— himnuszok — Isten fölségének dicsérete a teremtésért (19, 104, 148) — Isten hatalmának kibontakozása a történelemben (105,117,149) — A két előző elegyítése (113,135, 145—147)

— panaszok — közösségi megpróbáltatásban (44,60,79,123) — egyéni próbatételben (5, 7,13, 25, 35, 38, 57, 70,109, 142)

— hálaadások — Istennek, aki a hozzá tartozó egyént, ill. népét megmentette (30, 66,68,124,126,138)

— tanítások — Isten megjelent a történelemben (78, 105) — liturgikus buzdítások (15,24,134) — Isten törvényének a dicsérete (19,119) — a Messiás-Király ünneplése (2,45, 72,89,110,132) — jövendölések visszhangjai (50, 75, 81,82) — bűnbánati (6, 38,51,130,143)

A zsoltárokat tartalom, tanítás szerint három alapvető részre oszthatjuk:

— a teremtő és a történelemben tevékeny Istent bemutatók,

— a hívő embernek a szenvedéssel való konfrontációjáról szólók,

— a bűnről és a bűnbocsánatról elmélkedők. E rövid bemutatásból is kitűnik, hogy a Zsoltárok könyve üdvtörténeti látásmódú és az embert reálisan szemlélő vallásos énekeket tartalmaz, melyek célja az igazi dicséret áldozata, vagyis a lényeg, a valóság kultikus kimondása volt.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI IRATOK ÉS A ZSOLTÁROK KAPCSOLATA Az evangélium gondolati újdonsága és az ószövetségi szemléletmód közötti távolság óriási volt, mégsem úgy néz az újszövetségi írások gyűjteménye a zsoltárokra, mint az új bor tárolására alkalmatlan régi tömlőkre. Christus, iste cantator psalmorum — mondta Szent Ágoston: Krisztus az igazi zsoltárénekes, mert imádkozta és megélte őket. Gyermekkorától kezdve a jeruzsálemi zarándoklatokon énekelte a „vonulás zsoltárait” (120—134). Nyilvános életében gyakran ő maga hivatkozik rájuk (Jn 13,18; Mt 21,16). A 110-re utalva ő tesz fel kérdést ellenfeleinek (Mt 22,45). Búcsúbeszédében kijelenti:

164