Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A hittanító korszerű műveltsége

Dante Színjátéka, Shakespeare drámái, Madách Ember tragédiája, Ibsen Peer Gyntje, Dosztojevszkij lélekfeltárásai, Balzac regény-folyamai (s hogy lehetne vég nélkül folytatni a sort!), Bach, Beethoven, Liszt, Bartók muzsikája, Wagner zenedrámái nélkül nem ismernénk olyan mélységekben az embert, akinek üdvössége pedig ránk, közvetítő emberekre van bízva. Faust örök emberi boldogságkeresése, Váci Mihály „nem elégje". Szent Ágoston ,,inquietumja" ugyanegy tőről fakad, s ugyanazt fejezi ki, ami már Szent Tamásnál (Arisztotelésztől) megtalálható: A lélek valamiképpen minden! S amit az új teológia ezzel a szakkifejezéssel próbál megragadni; az ember transzcendentális nyitottsága, végtelenségi vágya. Először csak a mások felé való szüntelen keresésben, József Attila szavaival: „egymás nélkül sötétben élünk", és „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat"; — vagy Beethoven vallomásában: Egész életünk telve van szomjúsággal, s amihez hozzáérünk, mind azt kiáltja a kezünk alatt, minden kevés! — Vagy ugyanez Váci Mihály utolsó kötetének utolsó versében: „Valami hiányzik minden ölelésből . . . hiába verekszünk érte a halálig: ha miénk is, a boldogságból hiányzik valami . . . Hiába vágysz az emberi teljességre, — mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, mert az Egészből hiányzik valami. A Mindenségből hiányzik egy csillag, a Mindenségből hiányzik valami... Az égboltról hiányzik egy sugár, — felőlünk hiányzik valami..." — És ez a felőlünk hiányzó Csillag ad jelt magáról csöndesen, rejtelmesen, minden igazi emberi kapcsolatban. Ahogy megint a filozófia dadogja: az interperszonalitásban van valami titokzatos transzperszonalitás, kopogtat, fölfénylik az Isten. De mennyivel érzékletesebben mondhatom ezt el intelligensebb híveimnek, esetleg egy jegyesoktatás csúcspontján (mikor azt a hihetetlent akarom velük elhitetni, hogy a szentség erejében egymás számára kegyelmi forrás lehetnek), ha P. Claudel drámájából, a Selyemcipő csodálatos szavait olvasom föl4: ,, Rodrigo, én nem tudom beváltani azt az ígéretet, amit a testem tett neked . . . Miért kérted tőlem azt, amit asszony nem adhat?. . . Miért nem bízol abban az erőben, amely hív, hogy magunkból kilépjünk? Vedd, Rodrigo, vedd, szívem, azt az Istent, aki engem betölt!"

A teológia, a hit világának számtalan elvont területe kaphat ilyen átvilágítást a világirodalom alkotásaiból. Ha például az üdvösség rendjének egyik elvont törvényszerűségét kell magyaráznom, mely csak a zsinat után tudatosodott jobban, a szakra- mentalitás, az inkarnációs struktúra elvét — Goethéből nagyszerűen ki lehet indulni. A Faust alapeszméje ui. a végső összefoglalásban: „Minden múlandó csak hasonlat, az elérhetetlen itt valósággá lesz." Ez a szentségek struktúrája is: egy érzékelhető dolog a titokzatos, természetfölötti valóság, a kegyelem hordozójává lesz. Ezért lett a zsinat felismerésében az egyház az üdvösség egyetemes szentsége, s alapvetően maga Krisztus az Ősszentség: kiüresített emberi alakban — az istenség hordozója (vö. Jn 14,9). De a fausti, előbbieket záró sor még további dimenziókat is felidéz: „Az Örök-Női segít minket át", a transzcendenciába; és felmerül az Évák, Margitok, Beatricék inspiráló, felemelő hivatása, s bizonyos művészi érzékkel akár az egész mariológiát rá lehet építeni e szavakra.

Egyébként bizonyára alig van valamirevaló hitoktató, akinek költők istenes vagy egyéb verseiből ne lenne valamilyen gyűjteménye, Ady, József Attila, Weöres Sándor, Illyés Gyula vagy akár Pilinszky köteteiből. Csak egy villantásnyi: Ember vagyok, több mint a csillag, több mint a harmat (Juhász F.); Nem ismerem a célomat, de a Célom ismer engem (Weöres); Igazában a szívével lát jól az ember (Saint-Exupéry) . . . E célra különben kiváló kiadvány van a kezünkben: a Vigilia-könyvek sorozatában az Innen és Túl, Versek az Isten-kereső emberről c. kötet. S újabban ennek kiegészítő kötete, a hasonló, elbeszéléseket tartalmazó „Örök Tűz" c. kiadvány.

„THEOLOGIA SYMBOLICA". Mi az oka, hogy a költői képek, szimbólumok olyan erővel hatnak a vallási tematikában, a vallásos beszédben? Mircea Eliade írt erről korunkban szaktudományosán, rámutatva, hogy a vallás, a hit világa nem kézzelfogható, hanem elvont, transzcendens, titokzatos világ.5 Ezért a dolgok valamelyes érzé11