Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Bibliánk a húsvéti titok tükrében
Szentírás az írott betűnél. És ezért mondja XII. Piusz pápa: Az egyházi év maga Krisztus (Mystici Corporis), Jézus földi életének eseménysorozata. Legjobban tehát akkor találok rá a Szentírás értelmére, ha a húsvéti titok képletével közeledem hozzá, vagyis megállapítom negativitásait (sebeit, halálait), és tudatosítom húsvéti életének, tehát feltámadásának jelenlétét. Próbáljuk meg ezt érvényesíteni Jézus életszakaszainak különböző fordulóin. —1. Fogantatása után emberi tudatának ébredéséig. A „halál” itt a teljes kiszolgáltatottság a biológiai és tenyészélet törvényeinek. Az emberi tudat teljes kihagyása, illetve szünetelése. Teljes passzivitás, illetőleg tehetetlenség. De ezeket a „sebeket” is egy győzelmes isteni élet hordozza. Jézus megváltását gyakorolta életének ebben a szakaszában is. Mennyi tanítás van ebben nemcsak a magzat és kisgyermek életére nézve, de számunkra is, midőn (betegség miatt?) tenyészéletre vagyunk kárhoztatva, vagy amikor krisztusi tudatélményünk a nullával egyenlő, vagy amikor tökéletes passzivitásra vagyunk bizonyos körülmények folytán ítélve. Milyen vigasztalás, hogy ilyenkor is bekapcsolódhatom Jézus megváltó életébe. Jelen van feltámadása is! —2. Jézus tudatosulása 30 éves koráig. — Tizenkét éves korában már tudja, hogy szüleitől elszakadva „Atyja dolgaiban kell fáradoznia” (Lk 2,49), és mégis haza kell mennie az elrejtett Názáretbe, a mindennapi dolgok közé. Lehetetlen, hogy az egészséges idegrendszerű Jézus ne érezte volna a képességeit leszűkítő és adottságainak gyakorlására lehetőséget nem biztosító kispolgári élet nehézségeit. A tehetségek (írásmagyarázat, beteggyógyítás stb.) kifutását nem biztosító eseménytelenség és szürke mindennapiság nyilván az ő lelkét is nyomta — ez a seb — de ezen keresztül is érvényre juttatta megváltói feladatát. —3. Nyilvános életének sikerei. Talán azt érezzük, hogy ezekben kissé erőltetettnek tűnik a képlet alkalmazása, a halál és a feltámadás együttes szerepeltetése. Érdemes ebből a szempontból a kenyérszaporítás csodájára utalni. Ez Jézus legnagyobb sikerű prédikációja és csodája, de egyben a legnagyobb fiaskója is. Három napig étlen-szom- jan Jézus nyomában lenni, nem kis szónoki siker! A nép nem tudta, hogy kenyeret fog kapni a pusztában! Királlyá is ki akarják kiáltani. Mégis — és ez a különös — Jézus a csoda másnapján az őt keresők belső világát megdöbbentő belső nyíltsággal tárja fel. „Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek, mert csodajelet láttatok, hanem, mert ettetek és jóllaktatok" (Jn 6,26). És hogy mennyire jól ítélte meg Jézus a helyzetet, az kitűnik abból, hogy ezek zúgolódnak Jézus ellen, és végül is ezek hagyják ott. Elmondhatjuk tehát, hogy szinte teljes sikertelenséggel végződött az isteni csoda. Ugyanezt állapíthatjuk meg majd minden csodájáról: meggyógyítja a betegeket, de egy sem marad környezetében, végén pedig mindenki elhagyja. (Érdekes: tanítványaival kapcsolatban nem tett csodát.) Különös az is, hogy a későbbi palesztínai egyházban nincs semmi visszajelzés Jézus csodáira. Például úgy, mint ahogy Cirenei Simonról megjegyzik: „Sándor és Rufusz atyja” (Mk 15,21). Nincs senkiről tudomása a Szentírásnak, aki valamilyen jelentős szerepet kapott volna és akiről az a megjegyzés állna a szent szövegben, mint a Jézus kíséretében lévő néhány asszonyról, „akiket gonosz lelkektől és betegségekből gyógyított meg” (Lk 8,2). A Szentlélek eljövetele előtt két számadat mutatja a Jézus-hívők táborát: az utolsóvacsora termében összegyűlt 120 hívő (ApCsel 1,15), és a Szent Pál által megnevezett „több mint ötszáz testvér” (1Kor 15,6). Bővebbet azonban nem tudunk róluk sem. Mintha Isten szándékosan engedte volna eltűnni az emberek tudatából a csodák felrázó erejét. Mindezzel — úgy hihetjük — igazolni akarta, hogy a megtestesült Ige földi csodái és csodálatos tettei is az emberi feledés homályába vesznek. így akarta bemutatni, hogy csak a Szentlélek „belépése" alakítja meg az egyházat. Hogy mennyire ez lehetett az Úr Jézus gondolata, az kiderül húsvéti viselkedéséből. Az emberek tudatában Jézus a kereszten meghalt. Még övéi is úgy tudták, senki sem emlékezett vissza feltámadásának megjövendölésére. Akiknek akarta, annak megmutatta magát élve. De a nagy nyilvánosság tudatában halott maradt továbbra is. A Szentírás szemléletesen állandósítja a sírorzőkre parancsolt mesét Jézus holttestének ellopásáról:, ez a szóbeszéd el van terjedve mind a mai napig a zsidók között” (Mt 28,15). Semmiből sem állt volna az Úrnak feltámadása után bemenni Pilátushoz, és 134
