Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Széll Margit: Az ökumenikus lelkiségről

írást, és kialakítani magukban a személyes ima készségét. Mi, katolikusok nemcsak nagyra becsüljük ezeket az értékeket, hanem, főleg a zsinat óta, hasonló módon próbálunk elmélyedni a Szentírás olvasásának, elmélkedéseinek kegyelmeiben.

Az ortodox egyházak gazdagságát az a mélységes bizalom jellemzi, amivel átadják magukat a Feltámadott Úrnak és a Szemléteknek. A Pantokrator Krisztust dicsőítő liturgiájuk volt mindig a keleti keresztények erősítője, hogy nehézségeik közepette is hűségesek maradjanak Krisztus szeretetében.

A katolikusoknak különösen két nagy ajándékát emelhetjük ki, melyeket az utóbbi évek közös erőfeszítéseivel kívánunk őszintén megosztani: az Eucharisztia az egyik, melyet Max Thurian, taizéi teológus az „egyház egysége forrásának" nevez, — a másik: ,,Mária, az egység kegyelmének anyja" (Thurian)2. „Mi (protestánsok) az Eucharisztiát, Krisztus imádandó jelenlétét a kenyérben csak a lélek egyszerűségével és a szív megtérésével leszünk képesek elfogadni! — mondja R. Schutz.

AZ EUCHARISZTIA AZ EGYSÉG FORRÁSA. O signum unitatis, o vinculum caritatis! — írja Szent Ágoston (in Jn 36,13). Vajon átelmélkedtük-e már, hogy a Krisztus az Eucharisztiát azoknak rendelte, akik Őt éhezik és szomjúhozzák? A „jóllakottak” ezért nem zárhatják el a keresők elől. Aki ezt mégis habozás nélkül megteszi, aligha nézett a betűkön túl, a lelkek mélyére, sőt az is kétséges, vajon megtapasztalta-e Krisztus szeretetét. Ha az ajándékozó szeretet lelkületét próbáljuk elsajátítani, megkönnyíthetjük a krisztushívők közeledését az Eucharisztia felé. Bár a közelítés különböző mérvű, de az alapvető kérdésekben már találkoztunk, ezért is hivatkozunk az „ökumenikus egyetértés" néhány fontos dokumentumára.3 Tudjuk, hogy az utolsó vacsoráról szóló üzenetet azok hirdették és jegyezték fel, akik az egyház kezdetén, eucharisztikus ünnepléseiken megtapasztalták a Feltámadott jelenlétét. Ettől kezdve az Eucharisztia ünneplése minden idők keresztényeinek örömünnepe. A II. Vatikáni zsinat minden eucharisztikus áldozaton részt vevőnek megadja a lehetőséget, hogy a „neki megfelelő módon" kapcsolódjék be. Feladatunk, hogy ezt a „megfelelő módot" kiterjesszük minden krisztushívőre, hiszen az Eucharisztia titkában az Úr átadja magát híveinek, hogy testében megvalósítsák az „új és örök szövetség" egyetlen népét. Az Eucharisztia az egyház életének centruma, az Országba vezető úton a hívek útravalója. Keleten lehetetlen, hogy egy pusztai vándor ne osztaná meg ételét és italát elgyöngült társával, hogy otthagyná az úton elveszni. Az Eucharisztiában Krisztus önmagát adja életmentő táplálékul. A különböző egyházak eucharisztikus ünneplésében egyaránt fellelhető az erősítő jelenlétért való igény és könyörgés.

Az Eucharisztia szentségi lényege szerint egy, de számos elemet foglal magába, és ezért különféle oldalról közelíthető: Krisztus szentségalapító szava és tette, hálaadás és közbenjárás, egy kenyér szétosztása, közös ünneplés Krisztussal és az egyház minden tagjával, a szentek egyességében (Montreal 118). Az ökumenikus lelkülethez néhány nélkülözhetetlen, közösen elfogadott elemet emelünk ki:

— Az Eucharisztia szentségi eledel. Isten népének új húsvéti vacsorája, melyet Krisztus rendelt, megosztotta tanítványaival és megparancsolta, hogy a vele való közösségben folytassák, míg dicsőségben vissza nem tér „egy kenyér, egy test vagyunk, hogy egy kenyérben részesülünk" (1Kor 10,1). A kenyér és bor közös vacsorája szentség, mert hathatós jele és biztosítéka a Föltámadott jelenlétének, aki önmagát nyújtja eledelül mint az élet kenyerét (vö. Lund p. 54.) /géret arra, hogy, akik Benne egyesülnek és megszentelödnek, az ö szeretetében kiengesztelődjenek egymással, és így szolgálják a világ kiengesztelődését. — Különösképpen el kell mélyítenünk az Eucharisztiát, mint az Úrról való megemlékezést, mert beszűkített értelme sokáig félreértést okozott. Nemcsak az Eucharisztia alapítási eseményére emlékezünk vissza, hanem mélyebb gyökerére: Isten egész kiengesztelődési művére. Ugyanakkor előre is tekintünk: az Eucharisztia előíze Krisztus eljövendő dicsőségének (vö. 1Kor 11,26). Teljes értelembe véve a megemlékezés az egész egyház örömünnepe, mert a szent áldozatban itt és most állandóan egyesülünk örök Főpapunkkal és Közbenjárónkkal. A keresztények imája erre az isteni műre emlékezve állandóan közösségben van egymással és egységben a Feltámadottal (vö. Montreal 117).

62