Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: A vegyesházasságok és lelkipásztori gondozásuk
Konkrét megbeszélni valók lennének nem katolikus testvéreinkkel: a forma alóli felmentés lehetősége és annak feltételei, az ökumenikus esküvő formája és rendje katolikus, ill. nem katolikus templomban, amikor a szertartáson az egyházak papjai is részt vesznek; ezt követően az anyakönyvezés, majd a vegyesházasságok későbbi, esetleges „közös” gondozása, stb. Ezeknek a problémáknak részleges megoldása is elősegítené a jelenleginél sokkal erőteljesebb ökumenikus munka kialakulását, a jobb ökumenikus légkört. — Csupán példaként említjük, hogy a németországi Püspöki Konferencia és az Evangélikus Egyházak Tanácsa közös dokumentumot adott ki 1974-ben a különböző hitvallású felek házassági előkészítésére. Saját papságunk és híveink előtt nagyobb hangsúllyal kellene feltárni a vegyesházasságok ügyét és az azokkal kapcsolatos rendelkezések lehetőségeit. Kétségtelen, hogy előbb a papságnak kell szert tennie a megváltozott szemléletre, csakis úgy tudják azt majd híveknek is továbbadni. Amíg azonban a papság püspökeitől nem kap határozottabb és a Róma által adott lehetőségeket szem előtt tartó eligazítást, csak egyes öntevékeny lelki- pásztorok — olykor talán nem eléggé átgondolt — munkájára számíthatunk. Nagyfontosságú lenne a hívő egyháztagok számára, hogy visszamenőleg rendezhessék érvénytelen vegyes házasságukat. Az érvénytelen házasság tudata nem kevés embert szakít el az egyháztól, sőt Istentől. — A hívek és a házasságra jelentkezők előtt teljes nyíltsággal kell az egyház mai szándékát és ökumenikus törekvéseit képviselni. A lelkipásztori törődés konkrét területei a) A vegyesházasságokkal való konkrét törődés mindjárt akkor kezdődjék, amikor a felek házasságkötésre először jelentkeznek. A lelkipásztor már ekkor látja, hogy komolyan hívő emberekről van-e szó, akiknél valóban belső problémát jelent a különböző egyházakhoz való tartozás; vajon olyanok-e a jelentkezők, akik készek hívő módon, az evangélium szellemében alakítani jövendő életüket is. Ha mindketten valóban mélyen hívők, akkor megvan a kilátás arra, hogy a problémák ellenére is egymást gazdagító, és a keresztények egységét előmozdító lesz életük. — Amennyiben az egyik fél hívő, a másik pedig jószándékú, de langyos, közömbös, — emberi számítás szerint a hívő fél fog ragaszkodni egyháza előírásaihoz. Mindenképpen jó megkérdezni a nem katolikus felet, hogy milyen a kapcsolata saját egyházával, és megkötendő házasságába kívánja-e bekapcsolni saját lelkészét? — Amennyiben mindkét fél hite gyenge és a házasságkötést egyházi formában csupán külső okok miatt kívánják valamelyik templomban megkötni, alig van rá kilátás, hogy házasságuk révén ökumenikus teendőnk lesz velük kapcsolatban. Az illetékes lelkész értesítése azonban — bárhol történjék is a házasságkötés — minden esetben ajánlatos lenne, már csak a rendezett helyzet és a felekezeti béke kedvéért is. Komolyan hívő felek esetében ideális az lenne, ha mindkettőnek lelkésze együtt beszélné meg velük vegyesházasságukkal kapcsolatos kérdéseket. II. János Pál pápa is ezt írja a Keresztény Családokhoz szóló apostoli buzdításában: „Törekedni kell arra, hogy a katolikus pap és a nem katolikus lelkész között már a házasságra való felkészítés idején jóakaratu együttműködés alakuljon ki" (78. pont). b) A vegyesházasságok előkészítésében kétségkívül a katolikus fél azon kötelező ígérete okozhat problémát, hogy összes születendő gyermekeit a katolikus egyházban keresztelted meg és neveli fel; főleg, ha a másik felet is ugyanerre kötelezi a saját lelkiismerete és egyháza előírásai. A katolikus félnek ezen kötelezettségét tudomására kell hozni a nem katolikus félnek, de nem kell, hogy az bármiféle ígéretet tegyen. Nehéz esetben nem tehetünk mást, minthogy azt ajánljuk a katolikus félnek: minden igyekezetével azon legyen, hogy vállalt kötelezettségét teljesíthesse. Ezen a téren az MPK Lelkipásztori Tájékoztatása is kimerítő és megértő tájékoztatást ad. Semmiképpen nem szabad, hogy ez a probléma a szülők házassági kapcsolatát megmérgezze és házasságukat válságba sodorja. Végtére is a végső szó a nagykorú hívő lelkiismereti döntéséé. Mindenesetre abban az esetben is meg kell tennie minden tőle telhetőt gyermeke katolikus nevelésére, ha a keresztség — fontos okból — a másik egyházban történt. Amennyiben a gyermek később katolikus hitben nevelkedik, hittanra jár, a nem katolikus egyházban történt keresztsége miatt áttérésre nincs szükség felnőtt korában sem. 55
