Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Tarnay Brúnó (ford.): Pápaság az ökumenikus dialógusban
ben, ugyanabban a folyamatban az igével és a szentséggel mint különböző, de mégis egybetartozó, lényegüket tekintve hasonló mozzanatokkal találkozunk. Ebből az is következik, hogy az isteni ige teológiájából kiindulva is meghatározhatjuk a szentséget. Ha pedig Isten igéjét a hatékonyság intenzitása szempontjából határozzuk meg, látjuk, hogy ebben az esetben a definíciónak adekvát módon való megvalósulása az, amit a katolikus teológiában szentségnek nevezünk. A hatékonyság fogalma nyújtja azt a kategóriát, amelyben a két kegyelemeszköz kapcsolatára megnyugtató módon válaszolhatunk. A rahneri meghatározás szerint: ,,A szentség mint az egyház szava Isten igéjének legteljesebb és legigazibb megvalósulása."'5 Rahner szerint az isteni ige és a szentség kapcsolatának igazi megoldásához csak az egyház szentségi szemlélete által juthatunk el.16 Az egyház — ahogyan a Lumen Gentium is tanítja — mintegy jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, „az üdvösség egyetemes szentsége", „ősszentség"; a rahneri meghatározás szerint: Isten véglegesen győztes kegyelmének jelenléte a világban. És ez az egyház Krisztus kegyelmét sokféleképpen kéri és közvetíti. Krisztus kegyelmét közvetíti akkor is, amikor hirdeti Isten igéjét, amikor tanít, amikor buzdít, áld és könyörög a világ üdvösségéért. De amikor az egyén életének sorsdöntő fordulataival áll szemben, az élet határhelyzeteiben minden kétséget kizáróan azzá lesz, aminek Krisztus rendelte: Isten kegyelmének jele és eszköze. A szentség tehát a hatékony isteni igét hallgató és befogadó ember sajátos egzisztenciális helyzete és az egyház abszolút elkötelezettsége folytán lesz az igehirdetés kiemelt határesete, az igehirdetés szentségi formája. Jegyzetek: 1. G. Ebeling, Worthafte und sakramentale Existenz, in: Wort Gottes und Tradition, Göttingen, 1962. 197—217. — 2. A. Peters, Evangelium und Sakrament nach luth. Reformation, in: Oecumenica 170, Strasbourg, 125. — 3. K. Barth,'Die kirchliche Dogmatik, Zürich 1939, 1/1,66. — 4. L. Boyer, Wort-Kirche-Sakrament, Mainz, 1961, 75. — 5. P. Tillich, Der Protestantismus als Kritik und Gestaltung, Stuttgart, 1962, 127. — 6. Nagyajtai L., A Sakramentumos istentiszteletek ... in: Theol. Szemle 1970/9—10. 271. — 7. K. Rahner, Was ist ein Sakrament, in: Stimmen der Zeit, 1970/7, 16—25. — 8. Peters, i. m. 126. old. — 9. Boross G., A De Sac. Lit. Konst, protestáns szemmel, in: Theol. Szemle 1967/7—8. 203. — 10. Oecumenica 1970, Jahrbuch für ökumenische Forschung, Gütersloh. — 11. Die christliche Wahrheit, Gütersloh 1969. 330—342. — 12. Erwägungen zum evang. Sakr.-Verständnis, in: Wort Gottes 218—226. — 13. Sacramentum Mundi, 4,1410. — 14. Wort und Sakrament, in: Theol. Jahrbuch 1976, Leipzig, 437. — 15. K. Rahner, A hit alapjai, Budapest. 1983, 545. — 16. K. Rahner, Wort und Eucharistie, in: Schriften IV. 337—348. PÁPASÁG AZ ÖKUMENIKUS DIALÓGUSBAN „A pápa tisztsége — az ökumenizmus szolgálata vagy akadálya?" — ez a sürgető kérdés foglalkoztatta a Bajor Katolikus Akadémia és a Tutzingi Evangélikus Akadémia közösen rendezett vitaestjének neves résztvevőit (1984. május 5—6.). A következőkben állásfoglalásuk lényegesebb pontjait emeljük ki. Josef Blank, Saarbrücken!' katolikus biblikus professzor megállapításai az Újszövetség elemzésére épülnek. Péter mint tanúságtevő, a krisztusi kinyilatkoztatás szilárd biztosítéka áll előtérben: mint „Szikla", aki a Máté-evangéliümot előkészítő hagyományban nem történetiségében, hanem típus és szimbólum mivoltában jelentős. A „történelmi Péter" (a Galata és 2. Korintusi levélben) fokozatosan válik „típussá" és lesz belőle később a szimbolikus, sőt „mitikus Péter" képe. Portréja nem csupán a „szikla", hanem az „elmerülő, a kishitű" vonásait is tartalmazza (Mt 14,28—33). — Az ApCsel forrását képező lukácsi hagyományban még inkább elmosódnak Péter történeti vonásai, (gy a sokszor idézett és túlértelmezett dogmatikai hely: Mt 16,13—20 nem önálló tanítótekintélyként, hanem az egyetlen Mester (Mt 23,8) tanításának tanúját állítja elénk. Az Úr Jézus a névváltoztatás (Simon — Péter) prófétai-szimbolikus aktusával ugyanazt fejezi ki, amit a hegyibeszédet záró „sziklára épített ház" hasonlata, és nem több mint a közösségnek átadott hivatás (Mt 18,18). Nincs szó itt Péter szerepének örökléséről. A római egyház- község létezett már Péter megérkezése előtt. Szent Ignác levele (a Rómaiakhoz) nem monarchikus hanem presbyteri alkotmányt tételez fel; Rómában .a kollegiális szervezetből a monarchikus modellbe való átmenet első tanúja Szent Irenaeus, — a II. század közepén. A Kelet ősi apostoli egyházai az első századokban nem ismernek egyetemes jogi primátust; Nyugaton Rómának, a fővárosnak és középpontnak eszméje játszott szerepet ebben az átmenetben (éppen az Impe- riumhoz tartozó Gallia, Afrika, a fiatal germán egyházak körében). — Blank nem tagadja, hogy 45
