Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Az ökumenikus párbeszéd

hogy az evangéliumok az ősegyház produktumai, a Szentirás lényegében véve nem más, mint egyházi hagyomány. A Szentírást teljes egészében az egyházi közösség hozta létre, őrizte és kanonizálta. A hagyomány fölfedezése magával hozta a tekintély elismerését, valamilyen hierarchia elfogadását, beleértve egyfajta lelkiszakramentális valóság föltételezését. Meglepő módon protestáns részről is elkezdődött a nézetek és szempontok konvergenciája, amely talán egy szép napon közös nevezőre juthat. Kritikus és nyílt dialógus során mindkét fél belátta, hogy mindkét egyház részéről történt mulasztás és hűtlenség. Jelenleg még át nem léphető határként húzódik a katolikus és protestáns egyházak között a különböző egyházfelfogás. A tényleges dialógus ezért „egyirányú utca" képét idézi. Különösen kényes és nehéz pont az egyházirend szentsége mint az Eucharisztia lényegi föltétele. Katolikus fölfogás szerint a tényleges egyházi gyakorlat, az egyház meglévő modellje mutatkozik a legjobb megoldásnak, ha Krisztus Urunk eredeti szándékát és az egyház folyamatos gyakorlatát, a hagyományt figyelembe vesz- szük. A katolikus egyházi gyakorlat mindig megteremtette a finom és kényes egyensúlyi helyzetet az ellentétes szempontok összehangolásában és a teljesség megőrzésében. Ratzinger azt ajánlja és kéri minden keresztény közösségtől, hogy szembesítse magát az egyház alapítójának eredeti szándékával és ennek erejében reformálja meg belülről önmagát. Az esetleges konfliktusok ellenére nyugodtan bízhat saját egyházi közösségében, ha egységben Krisztussal van.

Helyzetünk mai felmérése alapján belátjuk, hogy még „igen hosszú út" áll előttünk. Ezt tapasztaljuk ma a protestáns egyházakkal folytatott dialógusban. Az ortodox egyház képviselői hiteles, de statikus állapotban vannak. Visszautasítanak minden döntést, mely nélkülük jött létre. Egyházfelfogásukban az ún. autokefál egyház modelljét követik, amely szerint az egyes egyházak egységesek a hitben, de szervezetileg függetlenek egymástól. Nem fogadják el a pápaságot, mint az egyetemes egyház fejét, az egység központi elvét és képviselőjét. Másképpen látják az egyetemes egyház kommunióját. A teljes egység a mai helyzet alapján az ortodox egyházakkal emberileg még elképzelhetetlen. Éppen csak megkezdődött a dialógus. Személyes találkozások, konkrét gyakorlati lépések történtek az egyházak képviselői között, megindult a kölcsönös kapcsolatfölvétel.

Az anglikán egyház hidat képezhetne a katolikus és a protestáns egyházfelfogás között. Már úgy tűnt, hogy közeledés történik az egység felé. Sajnos, időközben az anglikán egyház olyan határozatokat hozott, amely újra távoli jövőbe tolta el az egységet. Másként döntött az elváltak újraházasulása, a nők papsága, egyes erkölcsi kérdések területén. Mélyebb lett az egymást elválasztó barázda. Az egységre törekvésben úgy látszott, hogy megfelelő reformok bevezetésével meg lehetne találni a közös utat. Ma azonban általában az a helyzet, hogy ugyanazon Úrra hivatkoznak az egyes egyházak, de különböző módon. Ezek a különböző módok nem egymást kiegészítőnek, hanem alternatívnak tűnnek. Súlyos hiba lenne, ha csak szavakkal intéznénk el a nehézségeket vagy nyilatkozatainkkal megváltoztatni vélnénk a tényleges valóságot. A valóság a következő: van néhány közös dokumentum — teológiai szinten. Vitális jellegű, igazi közeledés még nincsen. Mivel az Eucharisztia a tényleges keresztény élet forrása, az Eucharisztia az élet, és amíg létre nem jön a „közös asztal", az asztalközösség, amíg a szentségek fölfogásában és gyakorlatában oly távol vannak egymástól az egyházak, addig emberileg fe- lülmúlhatatlannak mutatkozik az egymást elválasztó vonal. A türelmetlenség veszélyes helyzetet teremthet. Ennek ellenére a testvériség némi teret vívott ki magának az elválasztottságban. A nyitott dialógus alapján meg kellett volna kezdődnie a közös együttműködésnek is. Megindult ugyan a közös bibliafordítás és -kiadás. Minden fordítás azonban valamiképpen már értelmezés. És minden értelmezés mögött, a hagyományos, a tudományos exegézis mögött is előzetes, bölcseleti vagy ideológiai előfeltevés lappang. A Biblia értelmezésében sincsen semleges állásfoglalás. Először úgy tűnt, hogy az exegéták történeti és kritikai módszerekkel megtalálták a Biblia tudományos magyarázatát, amely fölötte állana az egyházi felfogásnak. Ez azonban illúzió. A „Biblia pedig katolikus", mert a maga teljességében fölötte áll minden megosztottságnak, az eredeti ősegyház műve. Elfogadni a Bibliát annyit jelent, mint elfogadni a nagy egyházatyákat, elfogadni az egyházat, amely lényegében egy és egységes. Nem apologetika ez, hanem történelmi tény. A „katolicizmus", úgy ahogyan azt a katolikus egyház érti, már jelen van az Újszövetségben. Már ott jelen van az egyház, az élő egyházi közösség, amelyre az Úr rábízta az ő élő Igéjét. A Szentirás nem „archeológiái lelet", melyet a régész tetszése szerint vizsgálhat. A Szentírás az egyház könyve. Az egyházat Krisztus alapította azzal az igénnyel, hogy a történelem folyamán őt képviselje.

41